Szörnyű lett Udvardy Anna élete az Oscar-díj után: sorra veszíti az eddig nyert pereket

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison -
Oscar-díj Mindenki (kisfilm) Udvardy Anna lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oscar-díjas magyar rövidfilm, a Mindenki rendezője szörnyű helyzetben van: egy vadidegen nő ki akarja tenni őt a lakásából. Udvardy Anna nem tudja, mi tévő legyen, az Oscar óta pedig minden csak rosszabb lett.

Udvardy Anna az Oscar-díjas Mindenki producere szörnyű helyzetbe került ahonnan egyelőre nem látja a kiutat. Azóta, hogy megnyerték az elismerést a dolgok még rosszabbra fordultak. Anna 2008-ban örökölt egy lakást nagynénje és nagybátyja után, ám egy idegen nő azt állítja, hogy a lakás őt illeti. Szinte egyből megjelent az örökösödés után a nő és ügyvédje egy szerződéssel amin az állt, hogy a 40 milliós lakást 1 milliós kölcsönért kapta az illető az egykori tulajdonosoktól.

Udvardy Anna és Deák Kristóf Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison

A közjegyző nem ismerte el a szerződés érvényességét, Udvary Annáék pedig perre vitték az ügyet. A Kúria is a producernek adott igazat, de hiába. A nő egymásnak ellentmondó állításai ellenére elérte, hogy visszadobják első fokra az ügyet. Az Oscar-díj átvétele azonban Udvardy Anna szerint negatívan befolyásolta az ügy menetét: mindenki azt hiszi, hogy milliomos lett.

Bizonyára azt hiszik, hogy gazdag lettem az Oscar révén

400 ezer forintból épített saját házat magának a középiskolás fiúhttp://www.life.hu/otthon/20171021-400-ezer-forintbol-epitett-sajat-hazat-maganak-az-amerikai-kozepiskolas-fiu.htmlNem sok 13 éves fiatalnak az álma, egy saját, két kezével felépített ház. Luke Thill tehát a kivétel, aki sok mindent tett ezért a szülei kertjében lévő, kétszintes házért. Az összesen 5 négyzetméteres ingatlanról kívülről nehéz elhinni, hogy élhető, de az. OtthonOrigoÁlomotthonok – Európa legdrágább háza egykor II. Lipót királyé volt http://www.life.hu/otthon/20171021-alomotthonok-europa-legdragabb-haza-villa-les-c-dres-franciaorszag-kastely.htmlMilyen otthon érhet félmilliárd eurót? Arannyal van borítva netán? Nos, nem állunk messze a valóságtól. A Villa Les Cedres egy 187 éves kastély, amely Nizzától csupán pár kilométerre fekszik, és Dél-Franciaország egyik ékköve. Igen, ez a lenyűgöző ingatlan bizony Európa legdrágább háza. OtthonOrigoElérhető hollywoodi sztárotthonok – Így élnek a leggazdagabbakhttp://www.life.hu/otthon/20171020-meses-hollywoodi-sztarotthonok-igy-elnek-a-leggazdagabbak-luxushazak.htmlA legtöbb hollywoodi híresség számára a mérhetetlen luxus mellett fontos a kényelem és a praktikum is. A sztárotthonok többsége smart home is egyben; a lakó igényeihez igazodó és azt kiszolgáló lakásoké és házaké a jövő. Ám ezeken túl is számos olyan építészeti, belsőépítészeti és lakberendezési megoldásokat leshetsz el tőlük, amiket akár saját otthonodban is megvalósíthatsz. OtthonOrigoBetörtek Mariah Carey házábahttp://www.life.hu/otthon/20171021-betortok-mariah-carey-hez.htmlA betörés csütörtökön hajnalban történt, valamiven három óra után. Mariah Carey Los Angeles-i villájába osontak be a betörők, akik különleges dolgokat zsákmányoltak. Otthon--Csepregi Éva megmutatta új otthonát: fotó!http://www.life.hu/otthon/20171020-csepregi-eva-megmutatta-uj-otthonat.htmlCsepregi Éva egy szakítás miatt vált meg tahitótfalui hatalmas otthonától, mivel egymagának már túl nagynak érezte. Nem kellett sok idő, hogy rátaláljon az új házára, amit egy lakberendező segítségével alakított saját ízlésére. Az énekesnő otthona elkészült, és meg is mutatta, milyen gyönyörű lett. OtthonFotó: Szabó Gábor - OrigoCsősz Bogi Budapesten is luxuslakásban él: fotóhttp://www.life.hu/otthon/20171020-csosz-bogi-budapesten-is-luxuslakasban-el.htmlCsősz Bogi a luxusfeleségek között is kilóg a sorból, hiszen ő él a legfényűzőbb életet, és ezt persz Budapesten sem nélkülözi: elképesztő a panoráma magyarországi lakásából. OtthonFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.