26 évesen hagyta el a mamahotelt Korda György

Forrás:Korda György és Balázs Klári Facebook -
Korda György otthon lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január 4-én ünnepli 79 éves születésnapját Korda György, aki ennek kapcsán mesélt életéről és idézte fel azt az időszakot, amikor elköltözött a szülői házból. 

"Nincs testvérem, a rengeteg rossz tulajdonságom abból adódik, hogy nem csak a szüleimnek, de az egész családban egyedül voltam gyerek, így csak rám zúdult a szeretet. Klárikának négy fiútestvére volt, ha egy pillanatra elfordult, már nem volt hús a tányérján. Ő közösségi ember, én önző vagyok. Megszoktam, hogy elhalmoznak szeretettel. A nagypapa házmester volt, egy másfél szobás lakásban élt. Ugyan a szüleimnek is volt lakása a házban, de mind ott 'kotlottunk' nála. Édesapám és a húgai annyira szerették a szüleiket, hogy mindig ott voltunk. Együtt mind, mint egy olasz család. Egyetlen fürdőszoba volt, egy toalettel, úgyhogy volt sorbanállás. De akkor eszembe se jutott, hogy lehet más. Nem volt luxus, de ott is nagyon boldog voltam. Egy nyolc-tíz négyzetméteres kisszobában aludtam a nagypapával, a többiek a nagyszobában heten. A házmester kapupénzt kapott, de a nagypapa nem akart folyamatosan felkelni, ezért kártyázott a barátaival. Ennek köszönhető, hogy négyévesen ultiztam, ötévesen már pénzben játszottam. Így lettem profi kártyás. Kláriék hatan voltak testvérek, ők nyolcan laktak együtt. A papája állomásfőnök volt, amelyik faluba helyezték, ott kaptak egy házat. A Hatoscsatorna, Lakásvásár című műsorában mesélt arról Korda György, hogy nem sietett elköltözni otthonról. Tizennyolc évesen már énekes volt, huszonhat évesen már híres énekes, de még mindig a szüleivel élt. Egy év múlva azért hagyta el a 'mamahotelt', mert nem engedték, hogy lányt vigyen fel" - mesélte a Borsnakaz előadó, és hozzátette 27 évesen vette meg első saját lakását.

Forrás:Korda György és Balázs Klári Facebook

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.