Indokolatlan díszpárnák - Alámerültünk a lakberendezés internetes Mariana-árkába

nappali párna díszpárna lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A díszpárnák hihetetlen módon fel tudják dobni az egyébként egysíkú enteriőrt is. Lehetnek a bevetett ágyon, fotelekben, de a hagyományos helyük a kanapén van. A klasszikus szögletes és kerek formák mellett, ma már számos alakú díszpárnát lehet kapni, a rajtuk lévő mintákról nem is beszélve. Most olyanokat hoztunk, melyeket könnyedén meg tudsz rendelni, de jogosan tehetjük fel a kérdést; miért tennéd?

Bogárfóbiásoknak nem ajánlott

Az ötlet, hogy a párnák egy cuki bogárkát formálnak meg - mondjuk egy katicát vagy pillangót -, alapvetően cuki dolog. De épp egy csótányt? Aki már lakott panelben, az tudja, hogy ez az egyik legundorítóbb, legszaporább és legpofátlanabb rovar, aki csak a háztartásunkba be tud jutni. Mégis ki akarna hozzábújni, a kanapéján vele együtt filmet nézni? Jó, bevallom, például én. Annyira abszurd, hogy képtelen voltam ellenállni. Sajnos a nappaliban csupán két napig kapott helyett, mert a gyerekek elrabolták, és azóta, a gyerekszoba színes fogságát élvezi.

Forrás: Ebay

Péniszke

Amikor megláttam, hirtelen fel sem tűnt, hogy ez az aranyos párnácska egy férfi nemi szervet mintáz. Mondjuk lánybúcsúra kifejezetten ötletes meglepetés, de akár egyedülállók is vehetnek maguknak egyet, mert csak, és kész.

Forrás: Ebay

Tégla

Végül is, építészeknek, kőműveseknek testhezállóbb díszpárnát nehezen lehetne elképzelni. A formája egyébként arra enged következtetni, hogy igen kényelmes lehet. Ha valakinek van, feltétlen számítunk eme következtetés igazolására/cáfolására.

Forrás: Ebay

Unikornis csikóhal

Én abszolút unikornis fan vagyok, imádom az ilyen tündéri mintákat, de ez azért nálam is meglengette a zászlót. Az, hogy a csikóhal-ló kapcsolattal hozták össze az unikornis szarvat, még valahol logikusnak is tűnik, de a párna igazán a megvalósítása miatt működik. Annyira kis aranyos ez a rajzolt verzió, hogy el is felejtjük, micsoda képtelenséget látunk tulajdonképpen.

Forrás: Ali Express

Készíts szívecskepárnát Valentin-napra!

A legszebb és legértékesebb ajándékok mindig azok, amelyeket a saját kezeddel készítesz. Valentin-naphoz közeledve Csorba Anita tértervező most egy igazán kreatív ajándékötletet mutat a szerelmeseknek. Nézd meg, és készíts el!

Steak

Húsimádóknak kötelező darab, remek random ülőalkalmatosság lehet például egy teraszos sütögetésen. De – bár adná magát - egy vegának se adj ilyet ajándékba, hidd el, nem fogják viccesnek találni.

Forrás: Ali Express

Kenyér

Elképzelem, ahogy a gyerek beballag az oviba, hóna alatt egy magos negyedkilóssal, hogy ő bizony ma ezt hozta alvókának. A barnás színével ugyan remekül illeszkedik a fabútorokkal kitöltött szobabelsőket, de mégiscsak furcsa lehet kenyerekkel ölelve olvasgatni. Fogyókúra alatt pedig érdemes inkább eldugni őket, nehogy megkívánja az ember a finom, puha és ropogós – nem mellesleg pedig rendkívül hizlaló – kenyeret.

Forrás: Ali Express

Riadt kutyák

Sokan szeretnének kutyát, de vagy olyan helyen élnek, vagy olyan élethelyzetben vannak, hogy ez az álom gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Nos, számukra remek megoldás lehet egy ilyen kutyát formáló párna. Ajánlott az ajtóval szemben beállítani, hogy a hazaérkezéskor, egyből örülhessünk a kis kedvencünknek. Garantáltan nem fog bepiszkítani és napközben ugatásával zavarni a szomszédokat.

Forrás: Ali Express

Rántott csirkecomb

Most komolyan, erről az ételről az olaj szag és a zsíros foltok jutnak az eszébe, ezt pedig távolról sem szeretnénk a nappaliban, a kanapén tudni. Persze vicces ajándéknak és vendégsokkolónak ettől még tökéletes lehet.

Forrás: Ali Express

Óriás cigaretta

Egy szál cigaretta alakú párna, amire az van írva, hogy „No Smoking". Ennyi, kiégtem.

Forrás: Ali Express
Rózsaminta a lakberendezésbenhttp://www.life.hu/otthon/20170727-rozsaminta-a-lakberendezesben-vintage.htmlA rózsaminta lehet romantikus, elegáns, femme fatale, csajos...számtalan formában és színben használhatod otthonod díszítésére. Keverheted más stílusokkal, de vigyázz, mert nem mindegy, hogy ezt miként teszed! Segítünk, hogy az arányokat meg tudd tartani.Otthon--Lakberendezési tippek, amiket a Disney-mesék fő gonoszai ihlettekhttp://www.life.hu/otthon/20180128-lakberendezesi-tippek-disney-mesek-fo-gonoszai.htmlGyerekként mind imádtuk a Disney meséket, melyek csodálatos világa elvarázsolt mindet. Fogadjunk, hogy neked is volt kedvenc karaktered, és az még véletlenül sem a gonoszok közül került ki. Ám, ha felnőttként nézed újra őket, be fogod látni, hogy a pozitív szereplők annyira távol álnak a valóságtól, hogy náluk már csak „happy end" hihetetlenebb. Két gyerek mellett, abban a szerencsés(?) helyzetben vagyok, hogy feldolgozhatom ezeket a meséket, és képzeld, a hercegnőkkel és a hősökkel ellentétben, már inkább a fő gonoszokért rajongok. Otthon--A legdrágább sztárotthonok listájahttp://www.life.hu/otthon/20180116-a-sztarok-legdragabb-otthonai.htmlSokszor mutatjuk be hírességek otthonait, ezzel is közelebb hozva őket. Hiszen valljuk csak be, van abban valami édes izgalom, hogy betekintést nyerhetünk az életük eme titkos és intim részébe. Korábban már írtunk a Playboy-villáról, mely 100 millió dolláros értékével kimagaslóan drága, még sztár körökben is. Ám, nem ez az egyetlen méregdrága celebingatlan. Otthon--Kisbútor, mégis a nappali nélkülözhetetlen eleme – A dohányzóasztalhttp://www.life.hu/otthon/20180125-kisbutor-a-nappaliban-a-dohanyzoasztal.htmlVannak olyan elemek, melyek a nappaliból egyszerűen kihagyhatatlanok. Ilyen a kanapé – melyről korábban már írtunk -, no meg persze a dohányzóasztal. Ez az, amit a pöfékelés ellenesek sem neveztek át, így gyakran régi funkciójától megfosztottan álldogál a szobában, várva a magazinokat, poharakat, tányérokat... Kétségkívül ő a bútorok legkihasználtabb és legsokoldalúbb darabja. Ismerkedj meg vele. Otthon--Rendezd be otthonod a csillagjegyed szerint 1.rész - Vízöntő, Halak, Koshttp://www.life.hu/otthon/20180125-lakberendezesi-otletek-a-csillagjegyed-szerint-vizonto-halak-kos.htmlA horoszkóp sok ember számára meghatározó, ám csak kevesen gondolják, hogy a csillajegyük - mely rengeteg esetben helyesen vázolja fel az alaptermészetüket, személyiségüket -, a lakberendezésben is segítséget nyújthat. Hétről hétre fogjuk bemutatni az összes állatövi jegyre jellemző enteriőr tippeket. Elsőként a Vízöntő, a Halak és Kos jegy szülötteinek kedvezünk. OtthonOrigoNyugtató forróság lesz 2018-ban – Megérkezett a lakásdekorációs előrejelzéshttp://www.life.hu/otthon/20171204-nyugtato-forrosag-lesz-2018-ban-megerkezett-a-lakasdekoracios-elorejelzes-trend.htmlNem csak a színek és formák között találunk újdonságokat. A jövő évi trendek közül néhány jelenleg is „forgalomban" van - a tervezők szeretik megszellőztetni őket. Így a felsoroltak közül párral már találkozhattál, de lesznek kifejezetten meglepő elemek is. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.