A lakásbérlés buktatói, avagy vigyázz a tulajdonossal és a szomszédokkal

lakásbérlés bérleti díj albérlet Budapest főbérlő albérlő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lakásbérlés szövevényes útvesztőjében sok buktatóval találhatod magad szembe. Ezek elkerülésében segítünk most egy kis összefoglalóval, melyet olvasói élményekkel fűszereztünk.

Szerződéskötéskor akár 3 havi bérleti díjat is elkérhetnek

A kaució átlagosan 1-2 havi bérleti díj, melyet a bérlő a szerződéskötéskor fizet ki. Általánosságban elmondható, hogy ez az összeg a kiköltözéskor visszajár vagy lelakható, amennyiben a bérlő semmiféle kárt nem okoz, rezsihátralékot nem halmoz fel. Fontos azonban erre részletesen kitérni a szerződésben, mivel a bérbeadók előszeretettel találnak valami olyan „kárt", ami miatt visszatarthatják a kaució összegét – tisztelet a kivételnek.

A kaució a kiköltözéskor visszajár vagy lelakható, fontos azonban erre részletesen kitérni a szerződésben Forrás: Shutterstock

A lakás állapota

Az is megegyezés tárgya, hogy a bérlő átfestheti-e a falakat, felszerelhet-e például polcokat. Sok bérbeadó ezt nem engedi meg, mivel kiköltözéskor az eredeti állapot visszaállítása – ha erre a szerződés külön nem tér ki – neki jelent plusz költséget. Fontos együtt ellenőrizni a bérlemény műszaki állapotát, hogy később ebből ne legyen vita – penészfoltok, laza csempe, tűzhely... stb.

Ide tartozik még a bérleményben lévő bútorok kérdése is. Amennyiben bútorozottan veszed ki, kötelességed megőrizni azok eredeti állapotát. Természetesen önkényesen nem viheted le őket a pincébe, teheted ki az erkélyre, ezeket mind egyeztetned kell a bérbeadóval. Az állapot felmérése itt is ajánlott.

Az állapot felmérése bútorozott lakás bérlésekor is ajánlott Forrás: Shutterstock

Így ünnepelték a Szomszédok szereplői a 30. évfordulót

Az ország legikonikusabb sorozata, a Szomszédok nemrég töltötte be a 30. életévét, vagyis hárminc esztendeje kezdték el sugározni a telenovellát. A sorozat szereplői és készítői is megünnepelték a kerek évfordulót! Nézd meg!

A szomszédok

Sajnos sok lakó „alsóbbrendűnek” tekinti a bérlőt, így megpróbálják jobban korlátozni; például merészebben szólnak neki a hangosabb zene miatt. Fontos, hogy a lakás bérlésével, elfogadod a társasház szabályzatát – például a körfolyosón nem lehet dohányozni, hangosan beszélgetni. Ezek betartását magadra nézve is kötelezőnek kell érezned. Ugyanakkor nem érdemes helyi harcokba belemenned, ha úgy érzed, hogy a kulturált megbeszélés már nem járható út, nyugodtan fordulj a bérbeadódhoz. Abban az esetben, ha sok veled a probléma – akkor is, ha az alaptalan -, akár el is veszítheted a bérleményt, így érdemes jó viszonyt ápolni a szomszédokkal.

,,Üvöltve közölte, hogy nem tud, a tőlem átszűrődő zajoktól aludni" Forrás: Shutterstock

Árak

A II. kerületben, egy közel 100 négyzetméteres lakás bérleti díja 290 000 Ft/hó. Azt gondolod, ez drága? Nos, bizony van hasonló méretű, 3 szobás luxus berendezésűként megjelölt lakás is a 2. kerületben van, a Margit körúton, ami 557 000 forint havonta.

Ugyanerre a lakásra azonban találtunk egy másik hirdetést is, és itt már több mint 2 millió forint/hó szerepel az ár résznél. Ki érti ezt?

Ez azonban semmi ahhoz a 6 szobás, 3 fürdős, belső kétszintes lakáshoz képest, mely a Bimbó utcában várja új lakóit, potom 9 millió forintért. Ha magadnak néznél albérletet, és nem szeretnél irreális árakat fizetni, két dologra érdemes figyelned a hirdetés szövegében; ha euróban is meg van adva a havidíj és/vagy meg vannak jelölve a közelben található egyetemek, főiskolák, akkor lapozz is tovább.

Azonban vannak kisebbek is: 100 000 forintos havidíjért cserébe, már kibérelhetsz egy 28 négyzetméteres garzont a 11. kerületben. Mondjuk, ez egészen reálisnak tűnik, ha azt vesszük, hogy 20-22 évvel ezelőtt egy 45-50 négyzetméteres, kőbányai panellakásért kértek el átlagosan 50-60 ezret.

20-22 évvel ezelőtt egy 45-50 négyzetméteres, kőbányai panellakásért kértek el átlagosan 50-60 ezret Forrás: Shutterstock

Kifoghatsz azonban kimondottan olcsó albérleteket is, bár érdemes az „apróbetűs” részt is elolvasni, mielőtt aláírod a szerződést. Találtunk például olyan albérlet, melyben ugyan csak egy különálló szobát birtokolhatsz, és figyelned kellene az idős anyukára – ha netán rosszul lenne, mentőt hívni hozzá -, de cserébe már 40 ezerért is lakhatsz a belváros szívében. No persze nem eszik olyan forrón a kását; erkölcsi bizonyítvány és leinformálható hátteret kérnek hozzá.

Ha csak szobát bérelnél, mindenképp találkozz a szerződés aláírása előtt a lakótársaddal, mivel közösen fogjátok használni a fürdőszobát és a konyhát, fontos, hogy minimálisan is, de képesek legyetek az együttműködésre.

A bérbeadó lehetőségei, kötelezettségei

A bérbeadónak joga van időnként ellenőrizni a bérlemény állapotát. Ezt azonban előre köteles bejelenteni, tehát nem mehet be a lakásba/házba akkor, amikor ő épp ráér.

A bérbeadónak joga van időnként ellenőrizni a bérlemény állapotát, ezt azonban előre köteles bejelenteni Forrás: Shutterstock

Amennyiben a rendeltetésszerű használat mellett a bérleményben valami elromlik, meghibásodik – vízvezeték, gáztűzhely, bojler, ablak... stb. –, úgy annak megjavíttatása a bérbeadó kötelessége.

Látszik tehát, hogy nem egyszerű jó bérleményt és jó bérbeadót találni, ezért is fontos, hogy minél több minden kerüljön bele a szerződésbe. Amennyiben lakást adnál bérbe, vagy bérelnél, olvasd el egy korábbi írásunkat is, mely sok mindenben segítségedre lehet.

Rendezd be otthonod a csillagjegyed szerint 2.rész - Bika, Ikrek, Rákhttp://www.life.hu/otthon/20180131-lakberendezes-a-csillagjegyed-szerint-bika-ikrek-rak.htmlA horoszkóp nem csak a munkádban és a szociális kapcsolataidban határozza meg a viselkedésedet, de otthonod berendezésében is meghatározó erőt képvisel. Korábban már megmutattuk, hogy milyen lakberendezési elvekre érdemes odafigyelnie a Vízöntőnek, a Halaknak és a Kosnak. Most következzen újabb három csillagjegy. OtthonOrigoModern betonluxus - Egy magyar családi házhttp://www.life.hu/otthon/20180117-a-magyar-kifinomultsag-nem-csak-alom-modern-luxushaz.htmlIsmét egy hazai álomotthont hoztunk, mely egyáltalán nem feltűnő, nem rikító. Helyette viszont kifinomultan elegáns, benne van minden, ami a modern luxushoz hozzátartozik. Less, be a Ring Studio belsőépítész csapatának munkájába. Otthon--A legdrágább sztárotthonok listájahttp://www.life.hu/otthon/20180116-a-sztarok-legdragabb-otthonai.htmlSokszor mutatjuk be hírességek otthonait, ezzel is közelebb hozva őket. Hiszen valljuk csak be, van abban valami édes izgalom, hogy betekintést nyerhetünk az életük eme titkos és intim részébe. Korábban már írtunk a Playboy-villáról, mely 100 millió dolláros értékével kimagaslóan drága, még sztár körökben is. Ám, nem ez az egyetlen méregdrága celebingatlan. Otthon--Nem adta el az otthonát, beépítették a társasházba - Őrült ingatlansorsokhttp://www.life.hu/otthon/20171121-nem-adta-el-az-otthonat-beepitettek-a-tarsashazba-ingatlan.htmlSokszor valami nagyobb terv érdekében felvásárolják a környező házakat, hogy autópálya, bérházak, vagy épp irodaépületek kerülhessenek a helyükre. De vannak olyan tulajdonosok, akik bizony keresztülhúzták a befektetők terveit. Ezekből szemezgettünk. OtthonAFP400 ezer forintból épített saját házat magának a középiskolás fiúhttp://www.life.hu/otthon/20171021-400-ezer-forintbol-epitett-sajat-hazat-maganak-az-amerikai-kozepiskolas-fiu.htmlNem sok 13 éves fiatalnak az álma, egy saját, két kezével felépített ház. Luke Thill tehát a kivétel, aki sok mindent tett ezért a szülei kertjében lévő, kétszintes házért. Az összesen 5 négyzetméteres ingatlanról kívülről nehéz elhinni, hogy élhető, de az. Otthon--Modern élet – Pazar luxusházak: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20171009-modern-luxushazak-epiteszet-a-vilagbol.htmlA modern házakról a letisztultság, a környezettudatosság, az egyedülálló építészeti megoldások jutnak az eszünkbe. Abszolút joggal. Lejárt a cicomás villák ideje, és eljött a minden ízében hatékony luxusé. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.