Transzferálás üvegre, avagy matricakészítés házilag

matrica üveg transzferálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Múlt héten elárultuk, hogy miért a transzferálás az egyik kedvenc kézműves technikánk, és bemutattuk, hogy működik ez fa és textil alapon. Mivel az üveg transzferálása más fogásokat igényel, ennek most külön cikket szentelünk. Kreatívkodásra fel!

A transzferálás lényege ebben az esetben is ugyanaz: kinyomtatott képeket, feliratokat viszünk át az üveg felületére. Így felcímkézhetünk, azaz felmatricázhatunk konyhai tároló üvegeket, poharakat, akár csak egy születésnapi buli erejéig, de készíthetünk mécsestartót is.

Matricakészítés házilag Forrás: homecrafts.co.uk, thegraphicsfairy.com

Az alap ebben az esetben is a lézernyomtató. Ahogy már írtuk, tintasugaras nyomtatóval nem lehet transzferálni, annak a tintája ugyanis beszívódik a papírba, míg a lézernyomtató a papír felületébe égeti a festékpigmenteket, éppen ezért tudjuk majd egy másik felületre is továbbvinni a kinyomtatott képet.

Első körben tehát keresd meg, vagy alkosd meg te magad azokat a fekete-fehér, vagy akár színes képeket, feliratokat, díszítőelemeket, amiket használni szeretnél. Ebben az esetben természetesen kisebb képekről lesz szó, mint a fa vagy a textil esetében, hiszen maga a tárgy sem enged akkora játékteret. Fontos tudnivaló, hogy a fára, illetve textilre transzferálással ellentétben most nem kell függőlegesen tükrözni a képet, a papírról ugyanis nem rögtön az üvegre kerül a tinta.

Forrás: thegraphicsfairy.com

Amikor lézernyomtatóddal kinyomtattad a képet akár papírra, akár műanyag fóliára, papírboltokban kapható széles celluxszal ragaszd le. Maximum akkora képet válassz nyomtatásra, ami megfelel a ragasztószalagod szélességének. A ragasztószalag jól fedje az egész képet, ne maradjanak alatta buborékok. Akár egy spatulával, vagy ahogy az előző cikkben is írtuk, egy kanál gömbölyű oldalával még alaposabban rásimíthatod a celluxot a képedre.

Forrás: thegraphicsfairy.com

Ezután vágd szépen körbe a mintát, ha lehet akkor úgy, hogy pár milliméter maradjon körben, és dobd be így, ahogy van egy tál langyos vízbe, amiben hagyd ázni 1-2 percig. Közben letisztíthatod az üveg felületét, hogy ne legyen koszos vagy ujjnyomatos, ez ugyanis megakadályozná a minta szép felragadását.

Forrás: thegraphicsfairy.com

Amikor a papír áttetszővé vált, vedd ki a vízből, és nedves ujjal dörzsöld le róla a papírt. Csak dörzsöld, és ne kapard, mert akkor kárt tehetsz a mintában. Ha úgy érzed, nehezen adja magát, korán vehetted ki a vízből: dobd vissza még egy kicsit ázni. Amikor sikerült eltávolítani a papírt, akkor a ragasztószalagon díszelgő képet rakd félre száradni, végül nem maradt más dolgod, mint felragasztani. Az így felmatricázott tárgyakat finoman mosogatni is lehet, de ha meguntuk, akkor eltávolítani is könnyű.

Forrás: thegraphicsfairy.com
Transzferálás: egy filléres DIY technikahttp://www.life.hu/otthon/20180130-transzferalas-egy-szuper-diy-technika.htmlEgyik kedvenc DIY technikánk a transzferálás. Egyrészt mert viszonylag egyszerűen lehet belőle nagyon látványos dolgokat alkotni, ráadásul szinte minden felületen használható. Mégis, ami a legjobb benne, hogy bármilyen képet, fényképet, mintát vagy feliratot át tudsz vinni ezekre a felületekre, így igazán személyes dekoráció vagy ajándék készülhet vele. Otthon--A lakásbérlés buktatói, avagy vigyázz a tulajdonossal és a szomszédokkalhttp://www.life.hu/otthon/20180202-lakasberles-budapesten-arak-lehetosegek-jogok.htmlA lakásbérlés szövevényes útvesztőjében sok buktatóval találhatod magad szembe. Ezek elkerülésében segítünk most egy kis összefoglalóval, melyet olvasói élményekkel fűszereztünk. Otthon--Nézd meg Reese Witherspoon csodálatos otthonát: videóhttp://www.life.hu/otthon/20180204-nezd-meg-reese-witherspoon-csodalatos-otthonat-video.htmlReese Witherspoon nem csak kortalan, de rendkívüli ízléssel is rendelkezik: nézd meg meseszép otthonát. Otthon--Lakberendezési tippek, amiket a Disney-mesék fő gonoszai ihlettekhttp://www.life.hu/otthon/20180128-lakberendezesi-tippek-disney-mesek-fo-gonoszai.htmlGyerekként mind imádtuk a Disney meséket, melyek csodálatos világa elvarázsolt mindet. Fogadjunk, hogy neked is volt kedvenc karaktered, és az még véletlenül sem a gonoszok közül került ki. Ám, ha felnőttként nézed újra őket, be fogod látni, hogy a pozitív szereplők annyira távol álnak a valóságtól, hogy náluk már csak „happy end" hihetetlenebb. Két gyerek mellett, abban a szerencsés(?) helyzetben vagyok, hogy feldolgozhatom ezeket a meséket, és képzeld, a hercegnőkkel és a hősökkel ellentétben, már inkább a fő gonoszokért rajongok. Otthon--Kisbútor, mégis a nappali nélkülözhetetlen eleme – A dohányzóasztalhttp://www.life.hu/otthon/20180125-kisbutor-a-nappaliban-a-dohanyzoasztal.htmlVannak olyan elemek, melyek a nappaliból egyszerűen kihagyhatatlanok. Ilyen a kanapé – melyről korábban már írtunk -, no meg persze a dohányzóasztal. Ez az, amit a pöfékelés ellenesek sem neveztek át, így gyakran régi funkciójától megfosztottan álldogál a szobában, várva a magazinokat, poharakat, tányérokat... Kétségkívül ő a bútorok legkihasználtabb és legsokoldalúbb darabja. Ismerkedj meg vele. Otthon--A leginnovatívabb asztali és fali lámpák, amelyek ámulatba ejtenekhttp://www.life.hu/otthon/20180119-innovativ-asztali-es-fali-lampak.htmlFelejtsd el a polcra rögzíthető műanyag, az unalmas idomú íróasztali és az éjjeli szekrényen pihenő lámpákat! Mint azt már a fotelek esetébe bemutattuk, a kislámpák is túlnőttek funkciójukon. Az enteriőr meghatározó elemeként foglalják el helyüket az asztalon, falon. Most bemutatjuk a leginnovatívabb darabokat. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.