különleges tető ház cserépfedés2018
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint arról korábban már írtunk, a tetőszerkezeteknek számtalan fajtája ismert, melyek más-más előnnyel rendelkeznek. Az alakjukon túl azonban a fedésükre is számos lehetőség áll rendelkezésre. A következőkben olyan különleges és érdekes házakat, épületeket gyűjtöttünk össze, melyek tetőszerkezete látványban vagy épp kivitelezésben egyedülálló.

Indonézia egy kis falujában ilyen lenyűgöző nyeregtetős házak állnak.

Forrás: Shutterstock

Ez a Hong Kong-i épület ultramodern üvegtetővel rendelkezik. Kívülről visszatükrözi a környező épületeket és a felhőket is.

Forrás: Shutterstock

Egy középkori faluban, Olaszországban akár ilyen szépséggel is találkozhatunk.

Forrás: Shutterstock

A színes tetőcserepek kifejezetten modern hatást keltenek, remekül kiemelik a ház felső szerkezetét, és egy visszafogottabb vakolatszínnel is különlegessé varázsolhatod a házadat.

Forrás: Shutterstock

Tajvanban az építészet és a szobrászat szorosan kapcsolódik egymáshoz.

Forrás: Shutterstock

Egy, a tetők közé rejtett terasz remek „búvóhely" az avatatlan szemek elől, ugyanakkor kiválóan árnyékol, ami a forró nyári napsütésben nem elhanyagolható szempont.

Forrás: Shutterstock

A tetőt nem csupán cserép fedheti, vannak helyek – mint például Norvégia -, ahol fű borítja őket. Csodálatos látványt nyújtanak.

Forrás: Shutterstock

A Tajvani egyetem csodás üvegteteje szemkápráztató a napsütésben.

Forrás: Shutterstock
Antracit tető, a modern stílus legnagyobb slágerehttp://www.life.hu/otthon/20180425-antracit-teto-a-modern-stilus-legnagyobb-slagere.htmlAmikor elképzelünk egy házat, a tető majdnem mindig barnás, vöröses színű. Pár éve azonban a sötét árnyalatoké a főszerep. Ismerkedj meg az antracit színű tetőcserepekkel, melyek megadják a modern és letisztul házak alapját. OtthonOrigoTámadnak a poloskák – Így űzd ki őket a lakásból!http://www.life.hu/otthon/20180424-tamadnak-a-poloskak-igy-uzd-ki-oket-a-lakasbol-tippek-otletek.htmlTámadnak a poloskák! Igen, ismét megjelentek ezek a zöld és barna rémek, akik túl hangosak és túl nagyok ahhoz, hogy elnézőek legyünk velük szemben. Tavaly rengeteget szenvedtünk a poloskáktól, ezért minden létező riasztó és irtó módszert kipróbáltam. Így, most első kézből tudhatod meg, hogy melyik, miként válik be a valóságban. OtthonOrigoBizarr otthonok 2. - Szemétből épített saját szigetet a férfihttp://www.life.hu/otthon/20180423-pet-palackokbol-epitett-szigetet-kornyezetbarat-ujrahasznositas-mexikoban.htmlMi vezethet el egy embert odáig, hogy gyakorlatilag megépítsen magának egy szigetet mások számára szemétnek tartott háztartási hulladékokból, és önkéntes félmagányban élje az életét? Richard Sowa története nemcsak erre ad választ, de rámutat arra is, hogy az élhető bolygó könnyebben elérhető, mint azt gondolnánk. Sőt, arra is remek példával szolgál, hogy a kudarcok ellenére érdemes álmaink mellett kiállni és megharcolni. OtthonOrigoKim Kardashian stylistja, Simone Harouche belsőépítészeti babérokra törhttp://www.life.hu/otthon/20180417-kim-kardashian-stylistja-simone-harouche-belsoepitesz-lakberendezo-lett.htmlA stílustanácsadó és a belsőépítész munkája látszólag két különálló szakma, ám ez korán sincs így. Jó példa erre egy neves és tehetséges stylist, Simone is, aki elsőként saját otthona belső tereit tervezte és valósította meg, egyfajta referenciamunka gyanánt. OtthonOrigoÁlomotthonok - Gyerekbarát ipari designhttp://www.life.hu/otthon/20180401-alomotthonok-gyerekbarat-ipari-design-lakberendezes.htmlHa el kellene képzelnünk egy gyerekbarát lakásstílust, az utolsók közt jutna eszünkbe az ipari design. Erre ugyanis könnyen rásütik a rideg jelzőt, ami a fém jelentős szerepének és a szürke árnyalatainak is köszönhető. Mi azonban találtunk egy fantasztikus otthont, ami remekül hozza az ipari stílust, de mellette igazi gyermek kuckó is egyben. OtthonOrigoÁlomotthonok- Egy apró, mégis tágas minimalista lakás, üvegfalú fürdővelhttp://www.life.hu/otthon/20180326-alomotthonok-egy-apro-megis-tagas-minimalista-lakas-uvegfalu-furdoszobaval.htmlEgy apró lakásból is lehet fantasztikus otthont kialakítani. Korábban már több 50 négyzetméter alatti alapterületű otthont is bemutattunk, de hoztunk példát a tágas 19 négyzetméterre is. Most egy nagyobb garzonnak megfelelő lakás kerül terítékre, mely okos megoldásai és modernizmusa miatt keltette fel érdeklődésünket. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.