Szörnyű pusztítást végzett a vihar Demjén Ferenc dióspusztai birtokán

Fotó: Hirling Bálint - Origo -
Demjén Ferenc vihar Demjén Rózsi kár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óriási károkat okozott a vihar Demjén Rózsi dióspusztai birtokán: fákat csavart ki. A legenda és felesége is otthon tartózkodtak eközben...

Én itt békét és megnyugvást találtam, de az utóbbi időben izgalomból sem volt hiány

- kezdte a történetet Demjén Rózsi a Blikk megkeresésére, akinek birtokán óriási pusztítást végzett a vihar.

Demjén Ferenc interjú otthonában Fotó: Hirling Bálint - Origo

"Harminc fát csavart ki a szél, s csak a szerencsén múlt, hogy az egyik nagy fenyő nem a házra dőlt. Sosem felejtem el, mert itthon voltunk. Amikor a masszőr megérkezett, még egész jó idő volt, és javában dolgozott rajtam, amikor dörögni kezdett az ég. Egyszer csak iszonyatot csattanást hallottunk a hátsó ajtó mögül, és kiderült, hogy kidőlt a magas fenyőfa, ami közvetlenül a ház mellett állt. Óriási szerencse volt, hogy ez a hatalmas fekete fenyő nem a ház felé dőlt, de károkat így is okozott. Akkor egyszerre több fát is kicsavart a szél, és hívnunk kellett egy céget, hogy takarítsanak fel, olyan nagy volt a pusztítás. Alig hittünk a szemünknek a feleségemmel, szinte mindenütt letört ágak hevertek, ami egy erdős területen nem szokatlan látvány, valahogy mégis lehangoló. Szerencsére a biztosító állta a kárelhárítást."

Lakásfelújítás költséghatékonyan: Csempefestés lépésről lépésrehttp://www.life.hu/otthon/20180514-lakasfelujitas-keves-penzbol-csempefestes-lepesrol-lepesre.htmlA fürdőszobában, konyhában nagyon domináns a falburkolat, vagyis a csempe milyensége. Lehetséges, hogy egy új lakásba költöztél, ahol a csempék nem felelnek meg a te ízlésednek, vagy épp a régit untad meg. Nem kell azonban egyből leverni és újat feltenni, akár le is festheted a régit. Így a csempecserére szánt összeg töredékéből fel tudod újítani otthonod. OtthonOrigoNe félj az aranytól akkor se, ha a lakberendezésről van szó!http://www.life.hu/otthon/20180514-ne-felj-az-aranytol-a-lakberendezes-teren-se.htmlA fémes anyagok használatának trendje idén is hódít, és még hosszú ideig divatos marad. Ahogy saját megjelenésünk fényét emelhetjük arany kiegészítőkkel, úgy otthonunk intim szférájába is nyugodtan beemelhetjük ezt a fenséges anyagot és színt. Nem mindegy azonban, hogy ezt miként teszed, hiszen könnyen lehet belőle sok(k). OtthonOrigoElőször és utoljára mutatta meg otthonát Dobó Ági http://www.life.hu/otthon/20180520-eloszor-es-utoljara-mutatta-meg-otthonat-dobo-agi-tatar-csilla-vlogjaban.htmlA Konyhafőnök VIP második szériájának nyertese, Dobó Ági - akit láttunk már, koronával, fakanállal, pelankával és kamerával is a kezében - és családja hamarosan új otthonba költöznek. A szépség két pici fia mellett sikeres vlogger lett, aki most bepillantást engedett Tatár Csillának az épülő új családi fészkükbe . OtthonOrigoAz igazi zöld-ház hulladékból épült, és magának termeli az energiáthttp://www.life.hu/otthon/20180512-a-zoldhaz-hulladekbol-epult-es-maganak-termeli-az-energiat.htmlMa már itthon is számtalan családi otthon épül passzívházként. A megújuló energiaforrásokat használva részben, vagy teljes egészében önfenntartó épületek hosszútávon nem csupán a családi kasszában tartják a pénzt, de a környezetünk védelméért is rengeteget tesznek. Ám, az igazán környezettudatos otthon, építőanyagát tekintve is ezt tűzte ki céljául. Lépj be az igazi öko-házba! OtthonOrigoEz lesz Vasvári Vivienék új otthonahttp://www.life.hu/otthon/20180517-vasvari-vivienek-uj-otthonba-koltoznek.htmlMár nem titok, hogy Vasvári Vivien Amerikában hozta világra gyermekét, így a kicsi amerikai állampolgárságot kapott. Most megmutatta új otthonukat is. Otthon--9 elpusztíthatatlan kerti növényhttp://www.life.hu/otthon/20180511-9-elpusztithatatlan-szarazsagturo-kerti-noveny.htmlTavasszal mindenki a kertjében tevékenykedik: rendezgetnek, ültetgetnek. Sokan nagy gonddal nevelgetik gondosan kiválasztott kerti növényeiket, vigyáznak rájuk, megfelelő tápoldatokkal gondozzák őket. Ha te nem erősíted a hobbikertészek táborát, úgy számodra hoztunk pár szuper strapabíró és szinte elpusztíthatatlan kerti növényt. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.