Utcára került Bubik István családja, kilakoltatják őket

Forrás: Babits Mihály Kamaratársulat -
kilakoltatás Bubik István
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 46 évesen elhunyt színész, Bubik István két gyermeket hagyott maga után, Rékát, aki a feleségétől született és Kincsőt, aki egy másik kapcsolatában fogant. Utóbbi borzalmas helyzetbe került az elmúlt időszakban: csomagolnia kell a kis budapesti, alagsori, áram nélküli lakásából, ahonnan őt és édesanyját lakoltatják ki - írja a Best. 

"Adósságaink voltak, és a bank eladta a lakást a fejünk felőle egy embernek. Mindent összepakoltunk, a bútorok már üresen állnak, de hogy hova megyünk, azt nem tudjuk. Úgy tűnik, a Városligetben kell majd éjszakáznunk egy ideig. Én esti iskolába járok, mert szeretném letenni az érettségit, mellette pedig egy étterem konyhájában dolgozom" – mondta el a Best magazinnak Kincső.

Forrás: Babits Mihály Kamaratársulat

„Anyukám lebetegedett, pajzsmirigy-problémái voltak, és aztán a gerince és az izmai is tönkrementek, így ő nem tud dolgozni. Én pedig nem keresek annyit, amiből ki tudnánk fizetni egy albérletet két embernek" - tette hozzá.

„Én egy édesanya vagyok, akinek a lánya jelenti az univerzumot, az elmúlt tizennyolc évben mindent ezért tettem. Sok ellenségünk volt ez alatt az idő alatt, sokan néztek ránk ferde szemmel, de mi kitartottunk egymás mellett. Tudom, ha István élne, nem hagyta volna, hogy ez történjen velünk , megvédett volna minket" - nyilatkozta Szentandrássy Hédi Kincső édesanyja.

Először és utoljára mutatta meg otthonát Dobó Ági http://www.life.hu/otthon/20180520-eloszor-es-utoljara-mutatta-meg-otthonat-dobo-agi-tatar-csilla-vlogjaban.htmlA Konyhafőnök VIP második szériájának nyertese, Dobó Ági - akit láttunk már, koronával, fakanállal, pelankával és kamerával is a kezében - és családja hamarosan új otthonba költöznek. A szépség két pici fia mellett sikeres vlogger lett, aki most bepillantást engedett Tatár Csillának az épülő új családi fészkükbe . OtthonOrigoKutatás: az I. és az V. kerületben a legjobb élnihttp://www.life.hu/otthon/20180501-kutatas-szerint-az-i-es-az-v-keruletben-a-legjobb-elni.htmlNincs változás a tavalyihoz képest, a fővárosban továbbra is az I. és az V. kerületben a legjobb lakni, a vidéki nagyvárosok közül pedig Eger, Veszprém és Tata a listavezető az Otthon Centrum elemzése szerint.OtthonOrigoIlyen körülmények között él Deák Bill Gyulahttp://www.life.hu/otthon/20180330-ilyen-korulmenyek-kozott-el-deak-bill-gyula-zenesz-kobanyan.htmlKőbányán, egy régi házban él Deák Bill Gyula. Állítja, ez és a közönsége, valamint a zenélés jelenti számára a világotOtthon--Nem vállal babát albérletben Molnár Andreahttp://www.life.hu/otthon/20180324-nem-vallal-babat-alberletben-molnar-andrea-tancosno-a-szombat-esti-laz-sztarja.htmlElőbb a lakáshelyzetüket oldják meg, aztán jöhet a baba. OtthonOrigo26 évesen hagyta el a mamahotelt Korda Györgyhttp://www.life.hu/otthon/20180103-26-evesen-mar-sikeres-enekeskent-hagyta-el-a-mamahotelt-korda-gyorgy.htmlJanuár 4-én ünnepli 79 éves születésnapját Korda György, aki ennek kapcsán mesélt életéről és idézte fel azt az időszakot, amikor elköltözött a szülői házból. OtthonOrigoNem érzi magát biztonságban, fél otthon Aradszky László özvegyehttp://www.life.hu/otthon/20171112-nem-erzi-magat-biztonsagban-fel-otthon-aradszky-laszlo-ozvegye.htmlFérje váratlan, tragikus halála mellett van még egy súlyos veszteség nehezíti Aradszky László gyászba belefogyott özvegyének az életét. Az asszony fél a saját lakásukban. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.