Vásárolj tudatosan élelmiszert, tárold megfelelően, és spórolj évi több tízezer forintot!

2018.10.17. 17:00

Mit szólnál, ha azt mondanánk, némi tudatossággal, és kellő odafigyeléssel évente akár 50 ezer forintot is megspórolhatsz? Jól hangzik, ugye? Nos, a következőkben az élelmiszervásárlásról és tárolásról lesz szó, amiben mi, magyarok nem vagyunk túl jók. Legalábbis ezt mutatja a KSH kutatása.

Világszinten az emberi fogyasztásra megtermelt és előállított élelmiszer egyharmada, évente mintegy 1,3 milliárd tonna végzi hulladékként. Az ENSZ mezőgazdasági szervezete, a FAO adatai szerint Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ez évente fejenként közel 68 kilogrammot jelent. Ennek fele nem elkerülhető hulladék – mint a tojáshéj, az almacsutka, csontok, zöldséghéj... stb. A másik azonban színtiszta pazarlás.

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezikForrás: Shutterstock

A KSH által közölt fogyasztási adatokból kiindulva ez azt jelenti, hogy az otthoni élelmiszerpazarlás megszüntetésével egy átlagos háztartásban havonta és személyenként ezer forintot lehetne megtakarítani. Egy négytagú család esetében ez évente mintegy 50 ezer forintot jelent, amiből akár kétheti hipermarketes nagybevásárlás is kihozható – hívja fel a figyelmet Budai Nikoletta, az LG háztartási elektronika üzletágának termékspecialistája.

Így spórolhatsz egyszerűen

Sokan éhesen indulnak neki a hipermarketeknek, ahol a választékon túl, még a kosár méretei is arra ösztönzik a betérő vásárlót, hogy minél nagyobb szatyrokkal térjen haza. A tudatos vásárlás első lépcsője, hogy sosem indulsz boltba előre megírt bevásárló lista nélkül. Otthon nyugodt körülmények közt tudod végiggondolni, hogy mi az, amire valóban szüksége van a családnak. Próbálj ellenállni az akcióknak, hiszen a felhalmozás nem mindig jelent gazdaságosságot. Természetesen ér kipróbálni újdonságokat, venni olyan ételeket, melyek nem elengedhetetlenek a konyhádban, de sose vásárolj felesleges dolgokat.

A tudatos vásárlás első lépcsője, hogy sosem indulsz boltba előre megírt bevásárló lista nélkülForrás: Shutterstock

Az is nagyon fontos, hogy tisztában légy az otthoni élelmiszerek lejárati idejével – ami után egyébként a legtöbb termék még pár napig biztonsággal fogyasztható, hiszen a lejárati idő, nem azonos a szavatossággal. Épp ezért tedd átláthatóvá a kamrát, a polcokat, és vedd előre azokat, melyek szavatossága vészesen közeleg. Sajnos sok étel azért romlik meg, és kerül a szemétbe, mert maga a tárolás sem mindig megfelelő. A hűtő és a mélyhűtő megfelelő hőmérsékletének beállítása, valamint a bennük tárolható élelmiszerek ismerete is segít a spórolásban – a hűtőt tehát az optimális működéséhez 4 fokra érdemes állítani, valamint csak azokat kell benne tartani, amik valóban hűtést igényelnek.

Tehát a tudatos élelmiszer-vásárlással és az otthoni odafigyeléssel rengeteget tehetsz a saját kasszádért, valamint a Földért is.

élelmiszerételcsaládspórolásélelmiszer-pazarlásélelmiszer-hulladék