Álomotthonok – Egy budapesti családi ház kuszaságának megszüntetése

Forrás: geppetto.hu -
átalakítás Geppetto Lágymányos ház belsőépítészet Budapest álomotthon családi ház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mi imádjuk a mesésen átalakított otthonokat, de a szívünkhöz természetesen azok a belsőépítészeti munkák állnak a legközelebb, amelyeket magyar tervezők hazai otthonokban visznek véghez. A most következő lágymányosi családi ház is egy ilyen projekt keretein belül újult meg.

A 380 négyzetméter alapterületű otthon bonyolult elrendezéssel, levegőtlen, kusza és rosszul kihasználható terekkel fogadta Tas Fruzsina senior belsőépítész tervezőt. Az ügyfél – egy háromgyermekes pár – a Geppetto belsőépítészeti iroda segítségét kérte, hogy egy komfortos, világos és az ő stílusukat tükröző otthonuk lehessen.

A családi ház étkezője átalakítás után Forrás: geppetto.hu

Koncepció az élhetőbb tér jegyében

Az elsődleges feladat a terek és a funkciók átszervezése volt. Ezen belül kiemelt helyet kapott a konyha, az étkező és a nappali összekapcsolása, ami elkerülhetetlennek bizonyult, hogy a család ne szakadjon továbbra is két-háromfelé. A megrendelőnek azonban elsőre nem tetszett a csapat ötlete, amely szerint a konyha a régi gardrób helyére kerüljön, de végül ez lett a kedvenc helyiségük.

Pluszablak egyedül a konyhába került, a házon belül mégis jóval világosabb lett, köszönhetően a felújítás alatti ötletes megoldásoknak – mint például a lépcső kovácsoltvas korlátjának üvegre cserélése vagy a kiszélesített átjáró.

Az öttagú család ruhatárát nem a saját szobáikban helyezték el, a jobb helykihasználás érdekében a legalsó szinten lett kialakítva egy nagy közös gardrób.

Egy közös gardrób lett kialakítva a család számára Forrás: geppetto.hu

„A funkcionális térszervezés jelentette az egyik legnagyobb kihívást. Helyére kellett rázni a tereket, hogy meg tudjunk szüntetni olyan problémákat, amelyek napi szinten okoztak feszültséget a családnak. Egy merész húzással áthelyeztük a konyhát a ház másik sarkába, a többi pedig már szinte adta magát. Így a fő életterek egymásba kapcsolódtak, és rögtön élni kezdtek a kerttel együtt. A másik kulcspont a közlekedőtér átláthatóbbá tétele volt. Most jóval letisztultabb, szinte olyan, mint egy kiállítótér egy galériában, élmény rajta keresztülmenni, egyben jól szeparálja a különböző élettereket is." – Tas Fruzsina

Kattints a képre, és nézegess további képeket a pazar családi házról!

Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15
Forrás: geppetto.hu
1 / 15

Tas Fruzsina és csapata

A stúdió, amelynek Fruzsina is a tagja, az egyik legtapasztaltabb és talán legsikeresebb budapesti belsőépítész-iroda. A nemzetközi mércével mérve elsőrangú dizájn, a biztos stílusérzék, a terek személyreszabottsága és a belsőépítészeti megoldások eredetisége náluk magától értetődik. A stúdióban dolgozik enteriőrtervező, belsőépítész, építész, formatervező, de még szociológus is. Ez a csapat képes egyben látni a végeredményt, és ezt le tudja fordítani részletmegoldásokra, érti a kivitelezők nyelvét, és mindezt eredményesen képviselni is tudja.

Egy apró Duna-parti lakás csipetnyi luxussalhttp://www.life.hu/otthon/20190114-egy-50-negyzetmeteres-dunaparti-lakas-atalakitasa.htmlA kis alapterületű lakások gyakran okoznak fejtörést tulajdonosaik számára. Szeretnék minél jobban kihasználni az apró tereket, miközben vágynak a luxus csipetnyi érzésére is. Ilyenkor érdemes felkeresni egy belsőépítészt, aki mind a tökéletes és személyre szabott elrendezésben, mind a cél elérése érdekében kívánt bútorok és kiegészítők beszerzésében szakértő segítségünkre lehet. Így tett a mostani, 50 négyzetméteres lakás tulajdonosa is, aki a Geppetto belsőépítész iroda segítségét kérte. OtthonOrigoLuxusházak, melyek együtt lélegeznek a környezettelhttp://www.life.hu/otthon/20180810-alomotthonok-luxushazak-melyek-egyutt-lelegeznek-a-kornyezettel-fotok.htmlHatalmas villák, döbbenetes méretű birtokokkal, melyekre nem fogsz tudni csak úgy véletlenül rábukkanni. OtthonOrigoEgy végtelen panorámás, modern üvegpalota: videóhttp://www.life.hu/otthon/20180321-alomotthonok-egy-vegtelen-panoramas-modern-luxus-uvegpalota-miami.htmlEzt a lenyűgöző és hatalmas házat a La Gorce-szigeten találjuk. A Biscayne-öbölre nyíló kilátás, egészen Miami belvárosáig azonban semmi ahhoz a mérhetetlen luxushoz képest, amivel ez az álomotthon kecsegtet. Tarts velünk, és lépj be! OtthonOrigoEgy hazai penthouse, mely maga a tömény luxus a város feletthttp://www.life.hu/otthon/20171127-alomotthonok-egy-hazai-penthouse-luxus-a-varos-felett.htmlA penthouse-ról a fényűzés, a mérhetetlen pazarlás és bizonyos esetekben az ízléstelenségig giccses belső juthat először eszünkbe. De nem ennél a magyar álomotthonnál, melyet a neves belsőépítész, Ring Miklós álmodott meg és mutat be a Life.hu olvasóinak. Ő csak úgy jellemzi, mint a modern értelmiség fellegvárát. Nézzük meg, miért! OtthonOrigoEz Amerika legdrágább otthona – Döbbenetes összegért kelt elhttp://www.life.hu/otthon/20190207-amerika-legdragabb-otthona-dobbenetes-osszegert-kelt-el-a-new-yorki-lakas.htmlA sztárok luxusotthonai között találunk jó párat, amelyekért igazán hatalmas összegeket adtak ki. A most következő lakást – nem házat! – azonban földi halandóként elképzelhetetlenül magas áron vette meg egy milliárdos. Az adás-vétellel ez a New York-i otthon lett az Egyesült Államok legdrágább lakása. Otthon--Legyen több helyed és esztétikusabb otthonod – Tárolási kisokoshttp://www.life.hu/otthon/20190201-tarolas-es-helykihasznalas-lakasatalakitasok.htmlNem kell, hogy nagyobb lakásba költözz vagy összenyiss szobákat ahhoz, hogy jobban elférj. Több helyet ugyanis az okos elrendezéssel is elérhetsz. Erre hoztunk pár szuper példát. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.