KonMari takarítási módszer, avagy szabadulj meg a felesleges dolgoktól otthon

Forrás: Shutterstock -
rendetlenség Marie Kondo KonMari-módszer takarítás rend nagytakarítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te is úgy érzed egy-egy nagytakarítás után, hogy a tisztaság mellett nyertél némi rendet is, de ez a rend gyakran elrejtett dolgokból, kacatokból, porfogókból és felesleges tárgyakból áll? Nos, akkor a KonMari-módszer™  – ami a takarítás, a rendrakás, az otthonunk rendszerezésének egyfajta újragondolása – neked való.

Megálmodója, Marie Kondo, egy elismert és híres japán takarítási szakértő – több sikerkönyv szerzője –, aki nap mint nap segít az embereknek a világ minden táján abban, hogy otthonaik átgondoltabbak, nyugodtabbak és inspirálóbbak lehessenek. Ez alapján egyfajta lakberendezési tanácsadásra is gondolhatsz, de Marie nem átrendezni segíti a lakásodat, ő a takarítás örömét és ezáltal egy lélegzőbb otthont kínál számodra.

Marie Kondo egy elismert és híres japán takarítási szakértő – több sikerkönyv szerzője Forrás: Instagram/mariekondo

A legtöbb takarítási technika helyiségekre osztja fel a lakást, ezzel szemben a KonMari-módszer™ kategóriák, nem pedig helyszínek szerint tagolja – a ruháktól kezdve a könyveken, iratokon át egészen a szentimentális elemekig. Marie szerint a takarítás remek alkalom arra, hogy felülbíráljuk otthonunk „tartalmát”. Csak azokat a dolgokat tartsuk meg, amelyek örömöt okoznak, a többinek köszönd meg a szolgálatot és engedd el.

A takarítás 6 szabálya:

1. Kötelezd el magad a takarítás mellett
2. Képzeld magad elé az ideális életstílusodat
3. Dobáld ki a felesleges dolgokat
4. Rendezz kategória, nem pedig hely szerint
5. Kövesd a helyes sorrendet
6. Kérdezd meg magadtól, hogy ez szikrázó örömet okoz-e

A KonMari-módszer™ kategóriák, nem pedig helyszínek szerint osztja fel a lakást Forrás: Shutterstock

Éld át te is életváltoztató hatását!

Marie Kondo sikere nem csupán hatékonyságában, de önmegfigyelő módszerében is rejlik. Lényege tehát: tartsd meg azokat az elemeket, amelyek igazán boldoggá tesznek – szikrázó örömet okoznak –, és szabadulj meg azoktól, amelyek nem. Ezzel nem csupán egy élhetőbb, átláthatóbb lakást kapsz, de inspirálóbb otthonra is lelsz. Emellett azonban Marie arra is tanít, hogy a mindennapi takarításban igenis meglelhető az öröm, és remekül levezeti az emberekben felgyülemlett stresszt is.

Egy rendetlen otthon negatívan befolyásolhatja a mentális egészséget, tehát mindenképpen érdemes megtalálni a takarításban a szépséget és a boldogságot, ha hosszú távon lelkileg egészségesek akarunk maradni.

Háláld meg a munkáját - Mosogatógép tisztítás kisokoshttp://www.life.hu/otthon/20190218-halald-meg-a-munkajat-mosogatogep-tisztitas-lepesrollepesre.htmlA mosogatógépre egyfajta áhítattal tekintünk; csak betesszük az ebéd/ vacsora utáni káoszt, majd kis idő múlva szinte ránk szakad a tisztaság émelyítő csodálata. Igen ám, de nem szabad elfelejteni, hogy ezt a csodagépet is illik rendszeresen és megfelelően tisztítani, ha továbbra is élvezni akarjuk ezt az időt, energiát spóroló és manikűrt kímélő háztartási gépet. OtthonOrigoEzek egyetlen nő éjjeliszekrényéről sem hiányozhatnak http://www.life.hu/otthon/20190213-ezek-egyetlen-no-ejjeliszekrenyerol-sem-hianyozhatnak-haloszoba.htmlAz éjjeliszekrény kifejezetten személyre szabott darab, és ez alatt nem elsősorban a formáját és az anyagát értjük. Az, hogy mit rejt az ágyadnál lévő kis tároló, csak rajtad múlik, szokásaid, igényeid határozzák meg. Vannak azonban szinte már kötelező dolgok, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen nő éjjeliszekrényéről sem. Lássuk ezeket! OtthonOrigoLegyen több helyed és esztétikusabb otthonod – Tároláshttp://www.life.hu/otthon/20190201-tarolas-es-helykihasznalas-lakasatalakitasok.htmlNem kell, hogy nagyobb lakásba költözz vagy összenyiss szobákat ahhoz, hogy jobban elférj. Több helyet ugyanis az okos elrendezéssel is elérhetsz. Erre hoztunk pár szuper példát. OtthonOrigoTüntesd el a lakásból a kutyaszőrt http://www.life.hu/otthon/20190128-tuntesd-el-a-lakasbol-a-kutyaszort-egyszeru-es-hatekony-modszerek.htmlÓriási tévhit, hogy a kutyák szőre csak tavasszal, a vedlés időszakában hullik. Bár a lakásban tartott ebek szőre nem dúsul be annyira, mint a kerti társaiké, a szőrgond így is jelen van. Ebben fogunk most segíteni. OtthonOrigoÍgy dobd fel öreg, megunt bútoraidathttp://www.life.hu/otthon/20190111-igy-dobd-fel-oreg-megunt-butoraidat-butorfelujitas-hazilag.htmlEgyáltalán nem ritka, hogy van legalább egy olyan nagyobb bútordarab az otthonodban, amelyet már meguntál, vagy épp nem passzol az új dizájnhoz. Netán megakadt a szemed egy garázsvásáron, nagyszüleidnél egy régebbi szekrényen, asztalon, de ráférne némi frissítés. Nem kell feltétlenül asztaloshoz vinned, hogy ismét szép és impozáns külsőt kapjon. Vedd kezedbe a bútor felújítását! OtthonOrigoEgy kis alapterületű, egyterű lakás bravúros megoldássalhttp://www.life.hu/otthon/20190106-egy-egyteru-kis-alapteruletu-lakas-belsoepiteszeti-bravur.htmlEgy kis alapterületű lakás kialakítása valódi kihívást jelent. A belsőépítészeket egy-egy ilyen projekt kreatív és újító megoldásokra ösztönzi, hogy a magas szintű kényelem és stílus elérése egy korlátozott alapterületen is megvalósíthatóvá váljon. A következőkben egy ilyen apró lakást mutatunk. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.