esküvő Kate Middleton Vilmos herceg Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem éppen herceghez illő módon távozott a napokban Harry herceg egy szórakozóhelyről.

A brit bulvársajtó legnagyobb örömére egyre egyértelműbb jelek utalnak arra, hogy Harry és Chelsy talán ismét összejön. Ennek legutóbbi árulkodó, bár kissé bizarr jeléről a The Sun számolt be a napokban. Az újság bennfentes forrásai szerint a herceg és Chelsy eltöltött egy titkos, romantikus estét London egyik diszkrét, exkluzív, csak tagok által látogatható klubjában, a Chelsea kerületben működő Beaufort House-ban, majd egy mellékkijáraton át távoztak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Itt már várta őket egy sofőr vezette Jaguar, amelynek csomagtartójába - szemtanúk beszámolói szerint - Harry először Chelsyt segítette be előzékenyen, majd maga is bemászott, ezután egy kísérő rájuk csapta a csomagtartó tetejét. A The Sun forrásai szerint a pár "nem tűnt túl ittasnak", és úgy másztak be a csomagtartóba, mintha "ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon". A jelenetet biztonsági emberek igyekeztek takarni a nyilvánosság elől, ám úgy tűnik, nem sok sikerrel.

A románc újjáéledésének már korábban is voltak sokatmondó jelei. Harry például karácsonyra 320 ezer forint értékű karkötővel lepte meg egykori/újbóli kedvesét, és kijárta azt is, hogy Chelsyt hívják meg bátyja, Vilmos trónörökös áprilisi esküvőjére. Harry - aki testvére tanúja lesz - állítólag személyesen kérte meg Vilmost, hogy vegyék fel Chelsyt a hivatalos vendéglistára. Vilmos mindig is kedvelte Chelsyt, és brit sajtóértesülések szerint sem neki, sem menyasszonyának, Kate Middletonnak nem volt semmi kifogása az ellen, hogy Harry barátnője jelen legyen a londoni Westminster apátságban április 29-én esedékes menyegzőn.

Forrás: MTI

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.