Akik dollármilliókat keresnek együtt - Íme a világ legvagyonosabb sztárpárjai!

párkapcsolat pénz vagyon celeb sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajon mi tesz még gazdagabbá és sikeresebbé egy amúgy is pénzben dúskáló szupersztárt? Ha úgy dönt, hogy összeköti az életét egy másik toplistás hírességgel, és ezzel a lépéssel még nagyobbat lendít a karrierjén. Egy amerikai celebkutató szerint a gigatehetséges emberek ösztönösen vonzódnak azokhoz, akik hasonlítanak rájuk, így szerelmi ügyeik a jövőt illetően igen jövedelmezőek lehetnek.

1. Beyoncé és Jay-Z

A zeneipar legsikeresebb duója elképesztő összegeket keresett 2011-ben, ennek köszönhetően a showbiznisz leggazdagabb sztárpárjává avanzsáltak (piaci értékük 775 millió dollár!). Közel 40 millió eladott albumával és virágzó üzleti birodalmával Jay-Z jelenleg az egyik legerősebb márkanév a világon. A hiphopmogul mintegy 38 millió dollárt keresett a Kanye Westtel közös, Watch The Throne nevű turnéja során, emellett szórakozóhelyláncot, éttermeket, saját lemezkiadót üzemeltet, és nem utolsósorban a New Yersey Nets kosárcsapat társtulajdonosa. Jay-Z azt nyilatkozta egy interjúban, hogy fiatalabb korában gátlásos volt, és már akkor rájött arra, hogy a szép nők a pénzes pasikra buknak. A gyönyörű r'n'b díva, miután végleg kiszállt a Destiny's Childból, sikeres szólókarriert épített, és férjével közös büdzséjüket jelentősen növelte Beyoncé legutóbbi platinalemeze. Az énekesnő igen nagyvonalú, ha pénzről van szó, és szívesen jótékonykodik, ám párjának is szeret kedveskedni, akit nemrégiben egy 50 millió dolláros repülőgéppel lepett meg.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

2. Gisele Bündchen és Tom Brady

Tehetségesek, szépek, fiatalok: Gisele Bündchen és Tom Brady egyértelműen napjaink két legsikeresebb embere, és idén tovább hasít a szexis házaspár, hisz együttes jövedelmük az elmúlt esztendőben elérte a 72 millió dollárt. A 31 éves szupermodell a kifutók koronázatlan királynője, aki zsíros szerződéseket írt alá többek között a Versace, az Esprit és a Givenchy cégekkel, ezért a tavalyi évben 45 millió dollárral gyarapodott a bankszámlája. Futballcsillag férje évi 72 millió dolláros gázsiért újabb 4 évre hosszabbította meg szerződését a New England Patriotsszal, és a háromszoros Super Bowl-győztes játékos igen busás összeget kapott az egyik sportszergyártó reklámarcaként. A brazil szépség lelkes természetvédő - nemrégiben építtetett potom 20 millió dollárért egy öko luxuskastélyt, és a hírek szerint úszik a boldogságban, mert újra gyermeket fog szülni Brady-nek.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

3. David és Victoria Beckham

Mit kapunk, ha egyesítjük a világ egyik legjobb futballistáját egy Spice Girls taggal? Nettó 255 millió dollárt, amit a focikirály és divatmániás felesége alig 1 év alatt kb. 54 millió dollárral növelt, de úgy tűnik, nekik ennyi sem elég a boldogsághoz. David, akinek futballkarrierje az utóbb időben kissé lelassult, januárban újabb szerződést írt alá a Los Angeles Galaxyval, emellett napi 36 ezer dollár üti a markát a legismertebb világmárkák reklámjainak köszönhetően. Azonban nem ő az egyedüli kenyérkereső a családban, hisz Victoria is sikeresen zárkózik fel férjéhez. Az ultravékony énekesnő napjainkban a világsztárok ünnepelt divattervezője, aki csak a tavalyi évben több mint 15 millió dollárt keresett ruhakollekcióival, de a Spice Girls jogdíjakból is kényelmesen élhetne élete végéig. Ugyanakkor a celebpár közös munkával is csillagászati összegeket keres, a Beckham parfümmárka világszerte rendkívül sikeres, és H&M reklámjaik is tetemes pénzt hoztak a konyhára.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

4. Angelina Jolie és Brad Pitt

Hollywood A-listás színészpárosa pénzügyi szempontból némileg lecsúszott az előző évekhez képest, de azért nem kell őket sajnálnunk, hisz az idei esztendőben összesen 45 millió dollárral gyarapították a vagyonukat. A szőke színészt harmadszor is Oscar-díjra jelölték a Pénzcsinálóban nyújtott alakításáért, valamint 25 millió dollárt kaszált az Élet fája című film főszerepéért, de anyagilag még jobban jártak azzal a hírrel, hogy hivatalosan is összekötik az életüket. Angelina Jolie szintén milliókat vágott zsebre a Louis Vuitton modelljeként, illetve a Salt ügynök és Az utazó című filmekben nyújtott szerepléssel. A multimilliomos szerelmesek hónapok óta készülnek az esküvőre, és úgy tűnik, Brangelináék mindenből a legjobbat akarják, mert a hírek szerint a lakodalom költségei 8 számjegyűek lesznek, és 3 millió dollárt költöttek csak arra, hogy gyermekeik a nagy napon különleges eljegyzési medált viseljenek.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

5. Will és Jada Pinkett Smith

Énekelnek, játszanak, és csupa tehetséges gyereket gyártottak, ami csak növeli a Smith család piaci értékét. A sármos amerikai színész napjainkban az egyik legnagyobb filmsztár a világon, aki rövid kihagyás után újra feltűnt a képernyőn a Sötét zsaruk 3-ban, melynek első része több mint 600 millió dolláros nyereséget ért el. Jövőre fogják bemutatni új sci-fijét, melyben szerepet kapott az ifjabb Smith is, ezzel együtt a színészóriás az álomgyár egyik "legbankképesebb" sztárja, mert filmjei több mint 6 milliárd dolláros rekordbevételt hoztak a gyártóknak. Bájos felesége, a szintén színésznő Jada Pinkett Smith is gyümölcsöző évről számolhat be, hisz ő kölcsönözte a hangját a Madagaszkár 3. című animációs film egyik állatának. Sok más hírességhez hasonlóan ő is belevágott a szépségiparba, és márkaszóvivőként, valamint befektetőként ebben az évben mintegy 10 millió dolláros bevételre tett szert, így kettejük fizetése idén elérte a 40 millió dollárt.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

6. Calista Flockhart és Harrison Ford

Kezdetben sokan kételkedtek a kapcsolatukban, és bár voltak mélypontjaik, szerelmük kiállta az idők próbáját, és a híres pár boldogabb, mint valaha. Izmos jövedelmük mintegy 224 millió dollár, ami nagyrészt Harrison Ford hosszú és sikeres pályafutásának köszönhető. A 70 évesen is szívdöglesztő sztár a Forbes Magazin becslése szerint az Indiana Jones főszereplőjeként mintegy 40 millió dollárral gazdagodott, így ő a világ egyik legjobban kereső filmszínésze. Calista Flockhart, aki mostanában leginkább kóros soványsága miatt kerül a címlapokra, hosszú ideje vezető szerepet játszik a "Testvérekben", 5 millió dolláros epizódonkénti áron. A színészházaspár éves jövedelme igen szép összegre, kb. 70 millió dollárra rúg, amiből lazán kicsengettek egy luxuskastélyra potom 13 millió dollárt Los Angeles egy előkelő negyedében.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

7. Gwyneth Paltrow és Chris Martin

Chris Martin, a Coldplay frontembere generációjának egyik legtehetségesebb előadóművésze, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy többszörös Grammy-díjas zenekarával eddig több mint 50 millió albumot adott el világszerte. Gwyneth Paltrow a Szerelmes Shakespeare című film főszerepéért Oscar-szobrocskát kapott, amivel felkerült a legjobban kereső színésznők listájára, de az utóbbi időben inkább sztárszakácsnőként és üzletasszonyként tevékenykedik. A házaspár fényűző londoni rezidenciája mellett idén nyáron 11 millió dollárért vásárolt L. A.-ben egy luxuskúriát. A hollywoodi filmcsillag ugyanakkor igyekszik megfogni a pénzt, hisz nemrégiben elárulta a blogjában, hogy utazásai során saját maga mossa a ruháit. A rivaldafényt kerülő Chris Martin úgy tűnik, hogy bájos feleségét is lekörözte, hiszen piaci értéke jelenleg 60, míg Gwyneth-é "csupán" 40 millió dollár.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

8. "A tökéletes párosítás" - Ellen DeGeneres és Portia de Rossi

Hollywood leghíresebb leszbikus párja múlt hónapban ünnepelte negyedik házassági évfordulóját, amit egy pazar vacsorával koronáztak meg. Ellen DeGeneres az amerikaiak koronázatlan talkshow-háziasszonya, aki hihetetlen ambíciójának és remek humorérzékének köszönhetően hatalmas médiabirodalmat épített ki, személyes vagyona pedig megközelíti a 65 millió dollárt. A buja szőke ciklon, Portia de Rossi karrierjén nagyot löktek az Ally McBeal és Az ítélet: család című vígjátéksorozatok, de több filmben is megmutatkozott komikusi tehetsége, melyekkel az ausztrál színésznő több mint 30 millió dollárt keresett. A pár jelenleg egy lélegzetelállító Beverly Hills-i házban él, és Ellen arról beszélt egy Oprah Winfrey-nek adott interjúban, hogy Portia a legokosabb, legkedvesebb és legcsodálatosabb nő, akit valaha ismert, és haláláig imádni fog.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.