VV5: Attilában bűnös gondolatokat ébresztett Seherezádé

VV5 Seherezádé valóságshow Való Világ Villa sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Attila titokleveléből kiderült, hogy már túllépett Kinga iránt táplált érzelmein, az elmúlt napokban Seherezádéval kapcsolatban indult be a fantáziája.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!


Attila és Fecó kiült Seher és Csaba elé és megindokolták, miért szeretnének visszajönni a párbajról. Atti a szokásos szövegét mondta, miszerint még dolga van a villában, Fecó pedig megint a gyerekeit emlegette. Attila még hozzátette, hogy a VV-t a szerelmének tekinti, amivel egybeforrt az élete. Mindketten hosszú monológokat mondtak arról, hogyan élték meg az elmúlt öt hónapot. Fecónak megeredt a nyelve a reggelire elfogyasztott vörösbortól, ezért folyamatosan félbeszakította az összeférhetetlen gondolatmenetét.


A reggeli ébredés után sokkolva vették észre a lakók, hogy a tévé képernyőjén elindult a visszaszámlálás. Gyorsan össze is ültek, és a villalét utáni terveikről ábrándoztak. Csabi elárulta, hogy a VV által szerzett hírnevével akarja a zenekarát befuttatni, illetve a lányoknak sem fog nemet mondani. Fecó táncban akarja kipróbálni magát, illetve azzal is szívesen kezdene valamit, hogy 13 kilót fogyott öt hónap alatt. Attila normális életre vágyik és egy nőre, akivel minden reggel összemosolyogna. Sehernek még nem kristályosodtak ki a tervei, a többiek mindenesetre igyekeztek lebeszélni őt a gogózásról és modellkedésről, Csaba aerobikedzőként látná szívesen.


A párbaj előtti utolsó órákban Seherezádé Attilától búcsúzkodott, Csaba pedig Attilától. Mindkét párbajhős megígérte, hogy a kiesése esetén kinek fog drukkolni. Csabika egy gitárpengetőt is ajándékozott Fecónak, amitől a játékos a könnyekig meghatódott. Atti megosztotta az aranyhaltartás fortélyait Seherrel, majd elárulta neki, hogy őszintén gratulálna a szőkeségnek, ha ő nyerné meg a játékot.



A párbajhősök távozása után Seherék azon csodálkoztak, hogy álmukban sem gondolták volna, hogy ők ketten finalisták lesznek. Attila visszatérése után a táncoslány kitörő örömmel ugrott a nyakába, Csaba ereiben meghűlt a vér, nagy megdöbbenésében kétszer is gratulált az összeférhetetlennek. Fecó titoklevelének felolvasása után Csaba bevallotta, hogy ha a cselszövő is benne van, akkor szívesen összeszűrné vele a levet. Attila azt hagyta hátra a levelében, hogy az utóbbi időben nőként nézett Seherezádéra, akivel kapcsolatban bűnös gondolatai támadtak. A szőkeség azonban poénra vette a dolgot, mert szerinte Atti csak így akart bosszút állni Kingán.

Tipp! Ilyenek voltak tiniként a sztárok. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.