Felismerhetetlenre botoxolták az elnök egykor csodaszép feleségét

botox Carla Bruni elnök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Carla Bruni az utóbbi évek szépészeti műtétei után ma már csak árnyéka egykori önmagának.

Úgy tűnik, az egykor gyönyörű modell képtelen megbirkózni az idő múlásával, ezért fordult a plasztikai sebészekhez. Carla Bruni azonban túlzásba vitte a botoxkezeléseket, mert mára már teljesen eltorzult az arca.

AFP
AFP

Carla Bruni 2003-ban és 2012-ben
Kattints a képre és nézegess túlplasztikázott híres férfiakat!

A francia elnökválasztások miatt mostanában egyre nagyobb figyelem irányul Nicolas Sarkozyre és nejére, Carla Brunira. Valószínűleg ezért is érezte úgy az egykori modell és reklámarc, hogy mindenképp fiatalosnak kell tűnnie a fotókon. Amikor négy éve, 2008-ban feleségül ment Sarkozyhez, még valóban üde és szép volt, most azonban az arcával ijesztgetni lehetne a kisgyermekeket. "Carla agyonbotoxoltatta az arcát, ez már túl sok! Olyan az arckifejezése, mintha mindig meg lenne lepődve, pontosan úgy fest mint, egy mókus. Feltöltette a ráncait, ez nem kérdés, a végeredmény azonban teljesen természetellenes lett" - vallotta Carla képeit nézegetve a neves hollywoodi specialista, dr. Ben Behnam.

Tipp! Még mindig elképesztően szexi az újra szingli szupermodell! Kattints a galériáért!


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Smink nélkül sem fél megmutatni arcát a bájos színésznőhttp://www.life.hu/szepulj/20120419-smink-nelkul-sem-fel-megmutatni-arcat-a-bajos-szineszno.htmlEddig tartott a fiatalsága: borzasztóan néz ki a gyermeki bájáról elhíresült Meg Ryanhttp://www.life.hu/szepulj/20120422-eddig-tartott-a-fiatalsaga-borzasztoan-nez-ki-a-gyermeki-bajarol.htmlKiszőkült a szexi barna színésznő - Heti beauty-mustrahttp://www.life.hu/szepulj/20120419-heti-beautymustra-kiszokult-a-szexi-barna-szineszno-olivia-wilde.htmlDöbbenetesen átszabták Rihannáthttp://www.life.hu/szepulj/20120420-rihannat-teljesen-atalakitottak-egy-magazin-cimlapfotojara.htmlBorzalmasan lefogyott az egykori plus-size modellhttp://www.life.hu/szepulj/20120418-borzalmasan-lefogyott-az-egykori-plus-size-modell-crystal-renn.htmlFeszes kar, has és popsi nyárrahttp://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20120419-hogyan-legyek-jo-no-tornazz-otthon-feszes-kar-has.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.