retusálás címlap Sharon Stone
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kilencvenes évek elejének egyik legismertebb szexszimbóluma, Sharon Stone lett a Photoshop sokadik áldozata. A színésznőt fele olyan idős, arcvonásoktól mentes, ismeretlen nővé retusálták egy magazinban.

Sharon Stone 54 éves kora ellenére is még mindig ragyogóan néz ki, amihez a plasztikai sebészeknek semmi köze - olvashatjuk a Vogue magazin brazil kiadásának címlapján, amelyen a dögös színésznő szerepel. Mindezt azonban csak és kizárólag onnan tudjuk, mert a nevét kiírták a borítóra.

Vogue
Vogue

Kattints a képre még több provokatív Sharon fotóért! (+18)

A képekről ugyanis lehetetlen felismerni az Elemi ösztön sztárját, aki már a nagy klasszikus második részében is csak a sminkesek többórás munkájának köszönhetően hozta a szuperszexi nőt. Azóta eltelt több mint hat év, és úgy tűnik, Sharon Stone természetes bájai már nem győzték meg a magazin szerkesztőit és grafikusait. A borítón még valamennyire megpróbálták megőrizni a színésznő eredeti vonásait, de a belső képeken már teljesen felismerhetetlenné tették az arcát. Egy körülbelül 32 éves, mimikától mentes nő mosolyog ránk gyönyörű ruhákban. Vajon mikor látják be, hogy ezek a színtelen, szagtalan, erőtlen, tökéletesre alakított képek sokkal többet ártanak, mint használnak?

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!


REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!



Íme a világ legrosszabb sminkjehttp://www.life.hu/szepulj/20120424-ime-a-vilag-legrosszabb-sminkje.htmlFelismerhetetlenre botoxolták az elnök egykor csodaszép feleségéthttp://www.life.hu/szepulj/20120423-felismerhetetlenre-botoxoltak-az-elnok-egykor-csodaszep-feleseget-carla-brunit.htmlSmink nélkül sem fél megmutatni arcát a bájos színésznőhttp://www.life.hu/szepulj/20120419-smink-nelkul-sem-fel-megmutatni-arcat-a-bajos-szineszno.htmlEddig tartott a fiatalsága: borzasztóan néz ki a gyermeki bájáról elhíresült Meg Ryanhttp://www.life.hu/szepulj/20120422-eddig-tartott-a-fiatalsaga-borzasztoan-nez-ki-a-gyermeki-bajarol.htmlLindsay Lohan 60 éves lett - Így lett a gyereksztárból kiélt primadonnahttp://www.life.hu/szepulj/20120406-lindsay-lohan-60-eves-lett-igy-lett-a-gyereksztarbol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.