Takács Nóra hajó tragédia kísértet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeszélyes, mint a tenger. Titokzatos, akár az égbolt. Ezek egy ízig-vérig nő jellemzői. Ma egy igazi legendával ismerkedünk meg. Jöjjön egy hallatlanul izgalmas történet a mai napig tisztázatlan sorsú Mary Celeste-ről.
Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya

Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!


Mary Celeste Kanadában született 1861-ben, Amazon néven, 32 méter hosszúsággal és két árboccal. Csodaszép volt. Ja, nem mondtam? Mary Celeste egy hajó, ráadásul nem is akármilyen! A legszebb, amit akkoriban csak építeni tudtak. Egyetlen apró hibája volt mindössze: elátkozták. Hogy ki és miért, nem tudom, azonban elolvasva a történetét hívő és nem hívő egyaránt ugyanerre a következtetésre fog jutni.

Lépj be a Lifefashion virtuális próbafülkéjébe, próbálj és vásárolj a fotelből!



Ez a hajó maga volt a balszerencse. Már a kezdetek kezdetén baljós árnyak vetültek rá. Az Amazon első kapitányát, Robert McLellant alig nevezték ki, tüdőgyulladást kapott és meghalt. Rossz ómen. Az őt követő két kapitány szintén a fedélzeten lelte halálát. A balszerencse-sorozatnak ezzel még közel sem volt vége. Az Amazon egy sajnálatos napon összeütközött egy halászhajóval. Nem lett különösebb baja, de azért beszállították a javítóműhelybe, ahol mit ad ég, rögvest tűz ütött ki, ami leégette a hajó egy részét. Miután helyrehozták és újra vízen volt, csakhamar ismét komolyabb hajótörést szenvedett. Nem vagyok jártas túlzottan a tengerészek világában, de azt tudom, mennyire babonás emberek voltak mindig is. Így tehát teljesen jogosan úgy döntöttek, hogy ezt a megátkozott hajót mihamarabb eladják, hátha így majd lerázza magáról a balszerencsét. Nem így lett.

http://en.wikipedia.org
http://en.wikipedia.org

A hajó négy új tulajdonosa rengeteg pénzt és időt ölt a felújításba, és fittyet hánytak annak baljós előéletre. Megvették az Amazont olcsón, majd amilyen gyorsan csak tudták modernizálták: kétszintessé alakították, új vitorlákat kapott, sőt, még a kabinokat is kényelmesebbé varázsolták a legénység számára. A hajót Mary Celeste-nek nevezték, kapitánya pedig az egyik tulajdonos, Benjamin Spooner Briggs lett. Céljuk természetesen nem a sétahajókázás, hanem a kereskedelem volt. Úgy tervezték, hogy Amerika és Európa között fognak a Mary Celeste-tel utazni, és annyi árut szállítanak, amennyit csak lehetséges. A vadiújnak tűnő hajó azonnal be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, alig két hét alatt sikerült megbízást szereznie, ami igen jónak számított. New Yorkból kellett 1700 hordó szeszt szállítani Olaszországba, ahonnan pedig ugyanennyi olívaolajat és olasz bort hoztak volna vissza. A hajó sikeresen dokkolt New Yorkban, felpakolták a tömérdek italt, szerződést írtak, sőt még biztosítást is kötöttek a rakományra, majd a kapitány kiadta a parancsot: horgonyt fel!

Tudj meg minden érdekességet már a hírfolyamodból! Csatlakozz hozzánk iWiWen és Facebookon!



1872. november 5-én Mary Celeste szépen, csöndben kihajózott a kikötőből, fedélzetén mindössze tíz emberrel, akik közül többé senki sem szállt partra. Megkezdődött életük utolsó útja. Lássuk, kik voltak a hajón! Először is Briggs kapitány és családja. Útjára ugyanis elkísérte felesége, a 31 éves Sarah Briggs is, aki imádta Olaszországot, mindig is az volt az álma, hogy egyszer ellátogat oda. Mivel kislányuk, Sophia még csak egyéves volt, így ő is velük tartott. A házaspárnak volt egy kisfia is, Arthur, aki otthon maradt a nagyszülőkkel, mivel nem akarták, hogy az utazás miatt sokat kimaradjon az iskolából. A legénység többi része a következőkből állt: volt négy német matróz, egy dán tengerész, egy amerikai szakács és egy szintén amerikai elsőtiszt. Az elsőtisztet Albert G. Richardsonnak hívták, 28 éves volt, a kapitány régi jó barátja, társa. A dán férfi Andrew Gilling volt, 26 éves, mégis tapasztalt tengerész, ő volt a másodtiszt. A matrózok szintén öreg tengeri medvék voltak, jól értették a dolgukat, a kapitány saját maga választotta ki őket. A szakácsot Edwardnak hívták, 24 éves volt. Erre az alapos bemutatásra azért volt szükség, mert hamarosan mind egy szálig eltűnnek a hajó fedélzetéről, és ha találgatni szeretnénk, ki a hunyó a dologban, ismernünk kell a szereplőket.

http://en.wikipedia.org
http://en.wikipedia.org

Briggs kapitány és családja, felesége és Sophia kislányuk

1872. december 5-én egy Dei Gratias névre hallgató hajó bukkant fel a horizonton nem messze Portugália partjaitól. Szépen haladt előre, majd váratlanul összefutott a cél nélkül himbálózó Mary Celeste-tel a nyílt vízen. A Dei Gratias több jelzést is leadott, de senki sem felelt. Némi tanakodás után átküldtek három tengerészt egy csónakban, hogy nézzenek szét a Mary Celeste-en, mi a helyzet. Mikor a tisztek megérkeztek a fedélzetre, földbe gyökerezett a lábuk a látványtól. A hajón egy teremtett lélek sem volt, mind felszívódott. Hogy hová? Nos, ez jó kérdés.

A rejtély a mai napig megoldatlan. Senki sem tudja, mi az igazság, mi történt pontosan. Csak az alapján tanakodhatunk, amit az ügyről tudunk. Ezek pedig a következők: a hajó oldalán egy viszonylag új, a hajóra nem túl veszélyes hasadást találtak, legalább fél méterre a vízfelszíntől. Ugyan szivárgott be víz a hajó belsejébe, de közel sem annyi, amennyit a szivattyúk ne tudtak volna játszva eltüntetni, vagy amitől annyira meg kellett volna ijedni, hogy elhagyják a hajót. A vitorlák nagy része szabályszerűen le volt eresztve, pontosan elrendezve. A fedélzeten és a hajó belsejében nem találtak dulakodásra, erőszakos cselekményre utaló jelet, a kormánykerék sértetlen volt. Az ablakok, ajtók szépen be voltak csukva, annak rendje és módja szerint. A konyha tele volt élelemmel, bőven volt aszalt gyümölcs, kétszersült, liszt, savanyú káposzta. A szeszes hordók hiánytalanul megvoltak, azonban később kiderült, hogy kilenc üres volt. Ugyanígy hiányzott a kapitány órájáról mindhárom mutató is. Valaki kivette őket. Az ágyak vetetlenek voltak, mintha csak akkor ugrottak volna ki belőlük, és hiányzott a legfontosabb is: a mentőcsónak. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a hajó utasai elhagyták a Mary Celeste-et, méghozzá a mentőcsónakkal. Mégsem ez a jó megoldás.

Átalakítunk! Csipkerózsika lett Edinából. Kattints a galériáért!



A daru, amivel a vízbe tudták volna helyezni a mentőcsónakot le volt kötözve, tehát nem azt használták. A korlát viszont egy szakaszon eltűnt. Elképzelhető tehát, hogy ott lökték a vízbe a mentőcsónakot - bár ez meg elég merész gondolat. A hajónaplóban az utolsó bejegyzést november 25-én írták. Akkor még pontosan haladtak a megadott irány szerint. Ha igaz, hogy azon a napon történt velük valami, akkor a hajón tíz napja senki sem volt, amikor rátaláltak. Mary Celeste mégis pontosan haladt tovább a megadott irányba. Ki fogta közben a kormánykereket? Nem volt senki a hajón, mégis jó irányba mentek. Érdekes. Hát még az, hogy a Mary Celeste-re érkező tengerészek egyhangúan állították, a hajón egy teremtett lélek sem volt, mégis finoman gőzölgő ételt találtak a konyhában az asztalon és egy macskát, aki fél óra múlva szintén eltűnt. A Dei Gratia legénysége teljesen értetlenül állt az eset előtt, majd úgy döntöttek szárazföldre kormányozzák a hajót. Pár nappal később a Mary Celeste és a Dei Gratia is kikötött Gibraltár partjainál, ahol hosszú vizsgálat vette kezdetét. Mindenkit kihallgattak, aki csak érintett volt az ügyben, de szinte semmire sem jutottak. A rejtély azóta megfejtésre vár.

Műkedvelők akadtak és akadnak bőven. Elsőként Sir Arthur Conan Doyle ismerte fel, milyen remek sztori ez, és 1883-ban novellát írt róla. Aztán sorra érkeztek a cikkek, a regények, később a filmek, a riportok, a dokumentumfilmek, a különböző írások. Mindenkinek létezik egy verziója, mindenki tudni vél valami újat az üggyel kapcsolatban. Számtalan jobbnál jobb teória létezik a megoldatlan esetre. Lássuk a kedvenceimet!

Thinkstock
Thinkstock

Sokan eljátszottak a gondolattal, hogy kalózok támadták meg a hajót és mindenkit megöltek. Viszont ennek semmi nyoma a hajón. Szerintem ez vakvágány, mert a kalózok nem azok a gondos gyilkosok, akik utána nekiállnak takarítani. Ráadásul sem a pénzt, sem az élelmet, sem a hajót nem rabolták el? Akkor pedig minek mentek oda? Nézzünk inkább másik teóriát! Könnyen lehet, hogy valami robbanástól féltek. A hajó, mint tudjuk, tele volt alkohollal, ami párologni kezdett (meg is lenne oldva a rejtély, hová lett kilenc hordóból a szesz), ami könnyen berobbanhatott volna. A kapitány rájött erre, ezért mindenkit a mentőcsónakba rendelt, ami azonban leszakadt és a vízbe fulladtak. Fura megoldás, de van ennél cifrább is: egy tengeri szörny egyesével levadászta mindet, vagy pedig az ufók rabolták el őket. Nyilván, esélyes. Lehetett egy víz alatti földrengés, vagy egyenesen az elsüllyedt Atlantisz, ami beszippantotta az utasokat.

Kissé valószínűbb megoldás a biztosítási csalás, vagy az, hogy a Dei Gratias legénysége okoskodott valamit, valamiért. Létezik olyan megoldás is, hogy egyikük a vízbe vetette magát, hogy bizonyítsa, ruhában is lehet úszni. A többiek bemásztak a hajó oldalán rögzített mentőcsónakba, hogy jobban lássák, miként úszik az az egy, erre leszakadt alattuk a csónak. Ha így volt, ez nem a világ legfélelmetesebb kísértethajó-története, hanem a leggyagyább. A legvalószínűbb egyébként a zendülés. A matrózok jól beittak, fellázadtak, megölték a kapitányt, a tiszteket és a vízbe dobták őket. Később mikor rájöttek, hogy ennek fele se tréfa, mindent szépen elrendeztek maguk mögött és távoztak a mentőcsónakon. Ki tudja, talán így volt. Mindenesetre számomra ez a verzió a leghihetőbb.

Mondjuk egy ilyen történet kapcsán az a szó, hogy hihető elég hihetetlen. Eltelt több mint száz év, ki tudja, ki és mit rakott hozzá ehhez a históriához. Egy bizonyos azonban: így kell hátborzongató legendát teremteni! Mary Celeste története majdnem olyan, mint a legjobb krimi, csak itt nincs csattanó.

Szexi fotók a magyar modellről! Kattints a galériáért! (18+)


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.