Filléres szépítőszerek a patikából

sampon ránctalanítás gyógyszerész hidratálás patika arckrém szépség bőrápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs hangzatos nevük, a csomagolásuk is szerény, szinte már steril, mégis, a patikában készített szépítőszerek reneszánszukat élik, hiszen olcsóságuk mellett ugyanolyan hatékonyak, mint a drága változataik. A Life.hu kíváncsian eredt a gyógyszertári kencék nyomába.

Egyre többen mondanak le a szexi színekkel, illatokkal operáló borsos árú készítményekről és térnek vissza, vagy választják először a patikák kínálta tiszta lehetőséget szépségük, üdeségük megőrzésére. Nem véletlenül kerülnek egyre többször az érdeklődés hatósugarába ezek a készítmények, hiszen a bennük lévő hatóanyagok ereje hiteles, a gyógyszerészek pedig a legjobb szakértelmük szerint készítik el olyan alapanyagokból, amelyek a legkényesebb ízlést is kiszolgálják.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Persze patikája válogatja, hogy van-e erő a "kötelező" feladatokon felül plusz szolgáltatással kényeztetni a vevőket. A Life.hu kíváncsian eredt a gyógyszertári kencék nyomába:

Az első (vidéki) gyógyszertárban sajnálkozva tárták szét a kezüket, ott - állítólag sokáig mindennapos feladat volt a szépítő kozmetikumok elkészítése, de a szűkülő keret, valamint hogy csökkentett létszámú személyzettel dolgoznak - ez már nem fér bele az idejükbe. Azt mindenesetre elárulta a gyógyszertár vezetője, hogy nemcsak ő, de baráti köre is csak helyben kevert készítményeket használt. Magának most is elkészíti, de piacra már nem dolgozik.

Féltucat telefonhívás után már alakul a kép, itt is, ott is létezik helybéli megoldás, ha valaki natúr krémmel kedveskedne bőrének.

Egy vidéki gyógyszertárban (ugyanabban a vidéki városban, ahol a másikban semmit nem készítenek) viszont szerencsével jártunk. A gyógyszertár vezetőjének saját receptjei alapján készítenek hidratáló, frissítő arckrémet, gyógynövényes arcpakolásokat, testápolót, ajakírt is. Egész sor magisztrális készítmény kapható az "üzletben", bár meglepő módon a kirakat polcain egyet sem hirdetnek. Vagyis ha valaki vevő a természetes, gyengéd szépségápolásra, az meglepődhet, mert a sarok bőrétől a fejtetőig vásárolhat különleges receptúrák által készített szépítőszereket, ám ha nem keresi tudatosan, akkor nem fogja megütni a szemét a kínálat, azokat ugyanis kérni kell.

Mi kérjük is: így a fentebb felsorolt termékek mellett ránctalanító krémet, szemránckrémet, arcfrissítő tonikot, korpásodás elleni hajsampont, sarokbőr-kényeztető krémet és bőrradírt is vásárolhatunk.

"Jobbára visszatérő vásárlóink vannak"

A gyógyszertár vezetője (fiatal, negyvenes, vonzó férfi) azt is elárulta, hogy valóban érzékelik ők is az egyre növekvő keresletet a termékeik iránt, de nem tudják se növelni, se szélesíteni a kínálatot: "Ennek egyik oka az, hogy a gyógyszertári kencék elkészítése időigényes, nagyon intenzív figyelmet igénylő, sokszor pepecselős feladat, amelyet az árak nem tükröznek. Bőven a kozmetikai piac ára alatt tartjuk az árainkat, és ez csak azért működhet, mert nem kell költenünk reklámra, formatervezett, méregdrága csomagolásra, se szállításra. Ezt a környezetbarát mentalitást azonban nem tudjuk, nem is akarjuk érvényesíteni az árakban.

A másik ok, hogy szűk keretek között tartjuk a készletet, azaz, hogy nem feltétlenül tudjuk mindig a legmegfelelőbb alapanyagokat beszerezni. Nehéz összehangolni, hogy egy-egy termék elkészítéséhez minden összetevő éppen akkor kéznél legyen. Ráadásul - hogy a különféle allergiában szenvedő emberek is használhassák ezeket - nem használunk tartósítószereket hozzájuk, vagyis viszonylag rövid időn belül el kell adnunk a készítményeket, ha azt akarjuk, hogy ne romoljon meg a gyógyszertár hűtőjében a termék.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Jobbára visszatérő vásárlóink vannak, akik tudják, mit szeretnek, sokan azt, amit már az anyukájuk is használt, és ma is épp olyan hatékony, mint a bolti termékek, vagy éppen hatékonyan veszi fel a versenyt a világcégek nagy csinnadrattával reklámozott szépítőszereivel. Nekünk viszont valójában alig térül meg a befektetett energia, de addig, amíg a vevők erre igényt tartanak, mi készíteni fogjuk."

Lehetne nagyobb bizalommal közelíteni a patikákban dolgozó gyógyszerészekhez

Anikó (36 éves, gyógyszertári asszisztens) azt is elárulta, hogy sokszor nem feltétlenül a kész terméket keresik a vevők, inkább az alapanyagot: "Nincs az a mennyiségű kakaóvaj, amit ne tudnánk eladni, ahogy a sima mosakodókrém, az a teljesen natúr termék, amit picibabák fürdetésére kínálunk, is nagy mennyiségben fogy. Viszik arckrémnek, testápolónak, masszírozó krémnek, bőrradírnak. Akik szemfülesek, receptet és tanácsot is kérnek, mit keverjenek hozzá, milyen gyakran használják, hogyan tárolják a már otthon elkészített kencét, hogy napokig friss maradjon.

Valójában a töredékét sem használják ki a vásárlók annak a tudásnak, amellyel egy gyógyszerész rendelkezik. Régen természetes volt, hogy bejöttek és kérdeztek vagy dőlt a panasz: napok óta étvágytalan, hasfájásra milyen tea jó, sokat sír a baba, hullik a haja... és a gyógyszerész minden további nélkül javasolt gyógyszertári megoldást. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell orvoshoz fordulni, ha baj van. Csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy lehetne nagyobb bizalommal közelíteni a patikákban dolgozó fehérköpenyesekhez, mert még akkor is, ha hajtás van, ha éget a munka, meg fognak torpanni egy pillanatra és elmondják, hogy milyen vitamin mire jó, vagy hogy felesleges méregdrága salaktalanító teakeveréket vásárolni, mert ennek meg annak a gyógynövénynek a főzete (töredék áron) épp olyan hatásos."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.