sminktetoválás smink fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kozmetikumokat (szemceruza, ajakrúzs) helyettesítő tetoválások egyeseknél komoly problémákat okozhatnak, különösen azoknál, akiknél korábban előfordult már valamilyen allergia - derül ki egy tanulmányból.

Elvileg ezeket a beavatkozásokat éppen a szépség kiemelésére találták ki, de sokszor váratlan mellékhatásként csúfító duzzanatot vagy dudorokat okozhatnak, ami természetesen nem törvényszerű.

"Az amerikai Egészségügyi Minisztérium Epidemiológiai Központjának (CDC) tanulmánya megerősíti, hogy a tartós smink egyes nőknek súlyos egészségügyi problémát okozhat" - mondta Majsa Straetmans, a berlini Robert Koch Intézet epidemiológusa, aki a kutatás idején a CDC-nél dolgozott. "A vizsgálatba bevont 92 nőből 89 ugyanattól a cégtől használt valamilyen tintaárnyalatot legalább egyszer, az egészségügyi panaszok kialakulása előtt" - mondta a szakember hozzátéve, hogy a maradék három nőnél ismeretlen volt az alkalmazott tinta eredete.
Az Amerikai Mikropigmentációs Akadémia (AAM) szerint a hagyományos tetováláshoz hasonlóan a tartós sminknél is beinjektálják a festéket a bőr mélyebb rétegébe, a dermisbe. A kívülről látható bőrréteg az epidermis, amely folyamatosan hámlik és megújul. A tartós sminkelést (kozmetikai tetoválás vagy mikropigmentáció) főképp kozmetikai vagy tetováló szalonokban végzik. Az AAM szerint sokféle okból vállalkoznak az emberek kozmetikai tetoválásra, többek között időmegtakarításból, ha nehezükre esik a sminkelés, vagy ha vékonyítani akarják a szemöldöküket vagy vastagítani szempilláikat.

iStockPhoto
iStockPhoto

A vizsgálatokat akkor kezdték meg, amikor az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) felfigyelt a bejelentett mellékhatások hirtelen megemelkedésére. A kutatók 92 embert kérdeztek ki, akiknél ilyen mellékhatások jelentkeztek. A leggyakrabban említett panaszok az érzékenység, a duzzanat, a viszketés és dudorok megjelenése volt. "A szervezet idegen anyagként tekint a bevitt pigmentekre és reagál rájuk, krónikus gyulladásos reakciót okozva" - mondta dr. Ellen Marmur, a Sinai-hegy Klinika (New York) sebész-bőrgyógyásza. "Az érintett terület feldagad, dudorok jelennek meg rajta és kivörösödik. Úgy néz ki, mint egy csúf heg. Nem valami vonzó."
Marmur szerint előre lehet tudni, kinél fog ilyen reakció jelentkezni, ugyanakkor a kikérdezettek 74 százalékánál már előfordult korábban allergia. Az allergiásoknál ráadásul átlagosan kétszer annyi időbe telt a gyógyulás. A nők 68 százaléka még a kikérdezés idején is tapasztalta a mellékhatásokat, melyek időtartama 5,5 hónaptól akár három évig is eltarthatott. Marmur szerint az emberek alábecsülik az ilyen beavatkozások kockázatát. "Az embereknek tudniuk kéne, hogy a tetoválás megszüntetése gyakran sokkal drágább, ráadásul nem minden fajta tetoválás távolítható el" - mondta.

Komoly veszélyt jelentenek a fertőzések is, mint pl. a hepatitis. Nem lehet tudni, hogy a felhasznált tű biztonságos-e, és ha nincs sterilizálva, baktériumok és vírusok juthatnak be a bőr alá. Még a bőr felszínén normálisan előforduló baktériumok is problémát jelenthetnek, ha a bőr nincs rendesen megtisztítva. Sminktetoválás előtt érdemes megkérdezni, miket tartalmaz az alkalmazandó tinta, és a bőrgyógyásszal kell egyeztetni, tartalmaz-e allergéneket. A bőrgyógyász azt is meg tudja mondani, mely fajta tinták távolíthatóak el utólag. Egyes piros tinták, melyeket ajakrúzs-tetoválásra használnak, feketévé válhatnak lézeres eltávolításuk során.
"Ami még fontosabb, hogy tisztában legyünk a legrosszabb esetekkel. Ismernünk kell a gyakori és ritkább mellékhatásokat, mielőtt bármibe belemennénk, és tudnunk kell, hogy a tetoválás eltávolítható-e, ha nem vagyunk vele megelégedve. Érdemes megkérdezni, lehet-e allergiatesztet végezni a beavatkozás előtt" - részletezte dr. Marmur.

forrás: Medipress

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.