Felejthetetlen sminkbaki az X-Faktorban - Leénekelte magáról a rúzst Csobot Adél

X-Faktor Csobot Adél rúzs smink szépség sminkbaki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csobot Adél nemcsak arról a cserfes kislányról feledkezett el az X-Faktor döntőjében, amilyen eddig volt, hanem a rúzsáról is. Pedig egy dologra minden nőt megtanít a fiatal lány: a rúzs szép és nagyon szexi - ha jól csinálják.

Csobot Adél a magyar FFF (Fight For Freedom) márka igen feltűnő darabját viselte, amelyik emlékeztet Britney Spears egyik korai klipjében (Oops, I did it again) látott vörös kezeslábasra. A műsor szépségszakemberei a vörös rúzzsal tették teljessé az összképet, amely eszméletlenül jól áll Adélnak, aki viszont a produkció alatt teljesen elfeledkezett a sminkjéről, így a dal végén elmaszatolódott szájjal állt az ítészek előtt.

Rúzsos sminkbaki a legnagyobbakkal, így az Egyesült Államok egykori külügyminiszterével, is megesett már. A kamerák elől viszont nem lehet elmenekülni, ezért is kell a közszereplőknek sokkal jobban odafigyelni magukra. Ha viszont hétköznapokra viselsz rúzst, ami az ősz egyik vezető trendje, akkor sem árt körültekintően sminkelni. A Life.hu korábbi cikkjéből kiderül, hogyan rúzsozhatsz úgy, mint egy profi.

Beújított a fiatal színésznő - Mindenkit meglepett a frizurájahttp://www.life.hu/szepulj/20121019-dakota-fanning-barnara-festette-termeszetes-szoke-hajat.htmlDrasztikusan megváltozott a milliárdos sztárcsemetehttp://www.life.hu/szepulj/20121019-tamara-ecclestone-celeblany-szoke-hajjal-pozol-ugy-nez-ki-mint.htmlKacér hölgyek a vörös szőnyegen - Heti szépségmustrahttp://www.life.hu/szepulj/20121019-szepsegmustra-koromlakktrendek-es-sztarok-a-voros-szonyegen-jennie-garth-lea.htmlNevetséges plakáton a tehetséges énekesnő - Ezt nem kellett volna vállalniahttp://www.life.hu/szepulj/20121016-nevetseges-plakaton-a-tehetseges-lana-del-rey-photoshop-bakik.htmlTeljesen megvadult Britney Spears! Szokatlan külsővel sokkolta a rajongókathttp://www.life.hu/szepulj/20121015-teljesen-megvadul-britney-spears-enekesno-szokatlan-kulsovel-sokkolta-a-rajongokat.htmlFel sem ismertük - Ősz tincsekkel és orrkarikával sokkolt a visszafogott színésznőhttp://www.life.hu/szepulj/20121016-osz-tincsekkel-es-orrkarikaval-sokkolt-a-visszafogott-scarlett-johansson.htmlHatalmas lógó melleket villantott a nemrég még karcsú színésznőhttp://www.life.hu/szepulj/20121016-lindsay-lohan-szineszno-megmuttatta-hatalmas-logo-melleit-a-malibui-tengerparton.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.