párkapcsolat szex férfi szexualitás szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha azt gondolod, a csábítás tudománya magától értetődő minden nő számára, akkor tévedsz. Nem mindenki tud élni ezzel a trükkel, és a világ is megváltozott: egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben. A Life.huelárulja, miért.

Rengeteg tippet olvashatsz a csábításról: megtanulhatod, hogyan lehet meztelenséggel, csipkecsodákkal, mozgással, szavakkal, finom falatokkal, fotókkal szexre csábítani a párodat, de csak kevés szó esik az erotikus energiáról. Még kevesebb arról, hogy a pasik számára a természetességnél - az illatnál, a mosolynál, a tekintetnél, a sóvár mozdulatnál - aligha van bujább felhívás keringőre.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Néha azonban elsikkad a csábítás lehetősége, nincs mód arra, hogy élhess vele.

Enikő, kozmetikus (35)

"Tíz évig éltem házasságban, és csak a válás után döbbentem rá, hogy nem tanultam meg csábítani. Egyszerűen nem volt rá szükségem. Azt a kevés szexet, amire a párom mellett vágytam, csábítás nélkül is megkaptam. Inkább a hárítás okozott gondot: hogyan verjem vissza a párom támadásait? A válás után azonban megváltozott a helyzet. Az új kedvesemnek már nem volt elég, hogy este a paplan alatt lehúztam a hálóingem. Többre vágyott a szexben. Új ingerekre és olyan szexi kommunikációra, amit én nem ismertem."

Ági, óvónő (30)

"Nekem a fekete csipkeszett volt a legerősebb fegyverem. Több pasinál is bevált, simán bevadultak a fekete combfixtől. Azt gondoltam, a ruha maga a csábítás. Aztán volt egy fiú, aki nem volt vevő a szúrós anyagra, más izgatta fel. Azt mondta, a hangom, a nevetésem kell neki, ahogy a szexről beszélek. Megtanultam a hangommal csábítani, és ettől én magam is egészen más mélységeket fedeztem fel az erotikában. Miért? Mert a szavak mögött az erotikus fantáziára is szükség volt."

Narancsbőr vagy szupernő?

Persze nincs könnyű dolgod a 21. században, mert manapság nincs olyan terület az erotikában, amit a férfiak ne ismernének - hála a pornófilmeknek. A pasik hozzászoktak a meztelen női test látványához. Már egészen fiatalon egy narancsbőr és menstruációs görcsöktől mentes, mindig szexre kész szupernő ég be az érzékszerveikbe. Ahhoz, hogy a saját kapcsolatodban csábítani tudj, új titkos fortélyokat kell bevetned az ágyban. Az is segíthet, ha nem tárulkozol fel teljesen, ha hagysz egy pici "kutatnivalót" a kedvesed számára. Máskor a női magabiztosság a nyerő: ha el tudod hitetni a pároddal, hogy a szexben te vagy nyeregben, és többet tudsz az erotikáról, mint ő.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A tánc mágiája

Úgy tűnik, az igazi csábításhoz kevés, amit eddig megtanultál. Nem elég használni a gerjedelmet elősegítő zöldségeket, fűszereket, kevés a magas sarkúban, meztelenül tálalt vacsora, a szexmasszázs és a buja üzenet. Sokszor ugyan beválik, de attól még az igazi, női csáberődet nem mutattad meg a párodnak. Saját, ellentmondást nem tűrő vágyaiddal tudsz csábítani, amely látszik is rajtad. Az arcod, a hangod, erotikus mozdulataid beszélnek helyetted, hiszen csak akkor tudod levenni a pasit a lábáról, ha tényleg szükséged van a szexre és őrá - ez vonzóbb száz szexi SMS-nél.

Anna, jógaoktató (40)

"Én az erotika miatt tanultam meg táncolni. Minél jobban elmerültem a tánc világában, annál üdítőbb volt a tanulság: a tánc sokkal több, mint ritmusra végzett mozdulatsor. Sokkal több, mint esztétika. Az a nő, aki valóban átadja magát a zene lüktetésének, aki valóban azért táncol a párja előtt, mert szexre vágyik és szexet ígér, az ősi nőenergiákat rezegtet meg. A valódi 'csábtáncot' lejtő nő ezért vonzó, ezért süt belőle a szexuális energia, mert a tánc már a szex része, valójában akár kap ölelést, akár nem, mindenképp gyönyörre lel. Ezt érzik meg a férfiak, és ebből a mágiából nem akarnak kimaradni."

Orsi, szociálpolitikus (34)

"Egy éven belül két pasi is elhagyott, mindkettő arra hivatkozott, hogy szürke a szex velem, túl szemérmes vagyok, kevés, amit adni tudok. Na, elhatároztam, hogy én leszek a legbujább, legcsábítóbb nő a városban. Minden cikket, temérdek könyvet, tanulmányt elolvastam. Gyakoroltam a mozdulatokat, a sminkelést, az öltözködést, a vetkőzést. Meg is tanultam csábítani - sikerrel. A visszajelzések legalábbis ezt mutatták, de közben elveszítettem valamit. Mert a cél nem az volt, hogy általában a pasikat vonzzam magamhoz, hanem hogy azt a pasit, aki szeret engem, annak tudjak valami extrát nyújtani. Nekem a kreativitás segített: megtanultam filmet forgatni. Így amikor végre újra bekopogtatott a szerelem hozzám, és eléggé megbíztam már a kedvesemben ahhoz, hogy valami különlegeset kapjon tőlem, készítettem egy speciális kis pornót magamról, érzéki vetkőzéssel, kis villantásokkal, a gyönyör fényével az arcomon. Azóta is a részleteket akarja látni, mert a lényeget 'kihagytam'. Csak a szex elejét és a végét mutattam be a filmben, a többit velem együtt kell megtapasztalnia."

7+1 tipp szabadtéri szexhezhttp://www.life.hu/szeress/szex/20130502-szex-szerelem-parkapcsolat-71-tipp-szabadteri-szexhez.html"100 férfinál tart a csajom" - pasik vallomásaihttp://www.life.hu/szeress/szex/20130426-szex-szerelem-parkapcsolat-100-ferfinal-tart-a-baratnom-.htmlEzért jó reggel szexelni!http://www.life.hu/szeress/szex/20110722-szex-szerelem-parkapcsolat-miert-jo-a-reggeli-szex.html"Elég volt a szexből" - Kiégett fiatalok (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130425-szex-szexualitas-parkapcsolat-elegem-van-a-szexbol-kiegett-huszasok.htmlSzextipp: Húzd fel a pasid! (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130419-szex-szerelem-parkapcsolat-huzd-fel-a-pasid.htmlÉdeshármasok filmen - csajok a csúcson (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130416-szorakozas-szex-szerelem-parkapcsolat-edesharmasok-filmen-csajok-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.