párkapcsolat válás szerelem szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mondás szerint minél fényesebb egy esküvő, annál rövidebb a házasság. Persze a királyi családok tagjai ritkán esküsznek szerény körülmények között - ráadásul még ez utóbbi sem garancia a tartós kapcsolatra.

Károly herceg és Lady Diana Spencer 1981-es, mesébe illő esküvője az egész világot elbűvölte. A házasság hétköznapjai azonban már korántsem voltak ilyen mesések: olyannyira nem, hogy alig 10 év alatt teljesen széthullott a kapcsolat. 1992-ben hivatalosan is bejelentették a hercegi pár különélését, majd 1996-ban a hivatalos válásra is sor került, ezt a lépést ráadásul maga II. Erzsébet királynő sürgette. Alig egy évvel a válás kimondása után Diana életét vesztette az elhíresült párizsi autóbalesetben.

Northfoto
Northfoto

Anna és a férjek

Károly nővére, Anna hercegnő, és öccse, András herceg sem büszkélkedhet a bátyjáénál sikeresebb házassággal. 1973-ban egy ország ünnepelte a legidősebb királyi gyermek, Anna hercegnő esküvőjét: a 23 éves hercegnő választottja Mark Phillips dragonyostiszt volt. A hercegnő gazdagon hímzett, Tudor-stílusú menyasszonyi ruhában, vőlegénye pedig ezredének díszegyenruhájában vonult be a Westminster apátságba, a szertartás után pedig a Buckingham-palota erkélyéről integettek a tiszteletükre összegyűlt tömegnek és a becslések szerint 500 millió tévénézőnek. Sajnos a házasság 1992-ben válással végződött, a hercegnő pedig még ebben az évben - immár jóval szerényebb körülmények között - újraházasodott. Ám a legújabb hírek szerint a Tim Laurence-szel kötött házasság is a vége felé tart, Anna új választottja pedig nem más, mint Camilla Parker-Bowles volt férje.

Forrás: AFP
Forrás: AFP



Fergie, a botrányhősnő

Az ifjabb királyfi, András herceg 1986-ban vette el a ragyogó, vörös hajú Sarah Fergusont. A hercegi pár szintén a Westminster apátságban kötötte össze az életét: a menyasszony csodás, elefántcsontszínű szaténruhában, a herceg tengerésztiszti egyenruhában vonult az oltár elé, a Buckingham-palota erkélyén elcsattanó nyilvános hitvesi csóknak pedig 100 000 fős tömeg volt a tanúja. A hercegnő sajnos nem öregbítette a királyi ház hírnevét: hercegi férje külföldi útjai alatt többször is lefotózták különböző férfiak társaságában. A hercegi pár Károllyal és Dianával szinte egy időben, 1992-ben jelentette be különélését, és 1996-ban a válását. Ám míg Diana népszerűsége épp a Károlytól külön töltött időszakban ért a csúcsára, Fergie botrányt botrányra halmoz. A legutóbbi hírek szerint pénzzavarában a váláskor kapott összeget próbálja utólag feljebb srófolni, és nemrég egy televíziós show-ban azt is bevallotta, hogy alkoholproblémákkal küzd.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Spanyolország hercegnője

1995. március 18-án a spanyol királyi pár legidősebb leánya, Elena de Borbón vonult gazdagon hímzett, uszályos menyasszonyi ruhájában a sevillai katedrális oltárja felé, hogy igent mondjon választottjának, Jaime de Marichalar nemesi származású ifjúnak. Az infánsnő szerényen és szerelmesen pillantott vőlegényére, a szertartást pedig az ünneplő tömegen kívül 38 királyi ház képviselője tisztelte meg a jelenlétével. Ám ebben a kapcsolatban is porszem került a gépezetbe, hiszen a hercegnő és férje immár 2007 óta külön élt, amikor a Zarzuela-palota hivatalos közleménye szerint 2010 januárjában polgári válásukat is kimondták. Állítólag az infánsnő azt is fontolóra vette, hogy a pápához forduljon a házasság egyházi érvénytelenítésének ügyében, bár ezeket az információkat a palota hivatalosan cáfolta.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Monaco gazdag, de nem szerencsés

A monacói hercegi család története a szerencsétlen házasságok krónikája. Rainier herceg és Grace Kelly kapcsolata, bár szintén úgy indult, mint a tündérmese, a bennfentesek szerint nem volt boldog. Gyermekeik sem találtak rá a tartós boldogságra, bár úgy hírlik, Albert herceg a sok magánéleti botrány után idén végre oltár elé vezeti dél-afrikai menyasszonyát. Caroline, az idősebbik lány immár harmadik házasságában él, de most sem tűnik maradéktalanul elégedettnek - nála úgy látszik, a szűk körű kézfogó sem garantált semmit. Első férje egy Philippe Junot nevű playboy volt, akit a hercegi örömapa annyira nem kedvelt, hogy az 1978-as esküvői szertartást is szűk körben kellett megtartani. Az 1980-ban bekövetkezett válás után Caroline második férje egy Stefano Casiraghi nevű olasz üzletember lett, akivel a bennfentesek szerint harmonikusan éltek, mígnem Casiraghi 1990-ben motorcsónak-baleset áldozata lett. Az özvegy hercegnő kilenc évvel később a hannoveri Ernst-August herceggel vigasztalódott, ám túl sok öröme nem telik a házasságban: a férj a botránylapok főszereplője, a lesifotósok nemrégiben azt is megörökítették, hogy Thaiföldön egy fiatal nővel csókolózott.

Forrás: AFP
Forrás: AFP



Korona nélkül - Az indiai álom vége

Bár nem királyi sarjak esküdtek, mégis királyi körülmények között adta meg a módját a kézfogónak Liz Hurley és Arun Nayar indiai üzletember. 2007-es álomesküvőjük Angliában kezdődött, a Gloucestershire-i Sudeley kastélyhoz tartozó St. Mary's templomban.

Forrás: AFP
Forrás: AFP



A menyasszony ruháját barátnője, Donatella Versace tervezte, az ara fején gyémántos Chopard tiara ragyogott, a fotókat Mario Testino sztárfotós készítette, a szertartás pedig óangol nyelven folyt. Ám mindez még csak az első felvonása volt a látványosságoknak. A kézfogó után ugyanis az ifjú pár Indiába repült: a vőlegény fehér paripán érkezett rózsaszín designer-száriba öltözött, káprázatos ékszereket viselő menyasszonyáért az Umaid Bhawan palotába, a jodhpuri maharadzsák egykori lakhelyére, hogy indiai szokás szerint, szanszkrit nyelvű szertartáson is megerősítsék fogadalmukat. S hogy mi lett az álom vége? Liz tavaly decemberben a Twitteren adta hírül, hogy egy ausztrál krikettjátékosra cserélte férjét, akitől pár hónapja már külön él, a férfi "elfogadhatatlan viselkedésére" hivatkozva...



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.