X-Faktor pornó énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 Énekesként nem ért el sikert, de a pornófilmezésben sikerült kitűnnie a tehetségével Kajtár Bernadettnek. 

Tavaly szeptemberben, az X-Faktor előselejtezőjében szerepelt Kajtár Betti, de akkor nem járt sikerrel. A lány azonban nem adja fel álmait, ezért jelentkezett a világhírű francia pornófilmrendező, Pierre Woodman internetes oldalán.

"Igazából a zene a nagy szerelmem, de mivel nem sikerült a tehetségkutatóban, illetve más úton ebben a szakmában elindulnom, úgy gondolom, hogy a pornón keresztül próbálkozom. Így több kapu kinyílik előttem, több lehetőségem adódik az életben" - olvasható a Borson Betti vallomása. "Jelentkeztem, beszéltem a menedzserrel, Pierre Woodmannel, másnap pedig tartottunk egy castingot. Megnézte, hogyan működöm a szexben, hogy megy a dolog. Tetszettem neki, és úgy döntöttünk, hogy akkor fogjunk hozzá, csináljuk" - tette hozzá a ma már Bonny Singer művésznéven dolgozó lány.

A lány terveit kezdetben édesanyja nem támogatta, de idővel ő is beletörődött lányának döntésébe. "Az anyukám nem szerette volna, ha ezt csinálom, de másnap ugyanúgy beszéltünk, mintha mi sem történt volna. Tisztában van vele, hogy ezt akarom. Bízom benne, hogy a célt, amit kitűztem magam elé, ezzel el fogom érni" - mondta a fiatal lány.

Európa 10 legjobb étterme - Dániától Olaszországighttp://www.life.hu/szorakozz/utazas/20110512-gasztronomia-utazas-program-europa-10-legjobb-etterme-daniatol.htmlMegdöbbentő! Bemutatják Diana haláltusájáthttp://www.life.hu/szorakozz/20110510-bemutatjak-diana-halaltusajat.html8 felejthetetlen úti cél Toszkánábanhttp://www.life.hu/szorakozz/utazas/20110508-utazas-program-olaszorszag-toszkana-szaz-csodaja.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.