Botrányos szeretők, különc kalandok - Veszedelmes viszonyok a történelemben

1. Vérfertőzés a Vatikánban

Rodrigo Borgiát 1492-ben választották pápává, és VI. Sándor néven vonult be a történelembe. Hiába volt azonban az egyház vezetője, meglehetősen távol álltak tőle a keresztény erkölcsök. A Vatikán is egészen másképp festett ezekben az időkben: a főpapokat sokkal jobban érdekelték a világi élvezetek, mint a mennyei üdvösség. Mindennaposak voltak az orgiák, a kurtizánok ki-be járkáltak a szent falak között, és mondanunk sem kell, hogy nem a bűnbánat vezérelte őket a katolikus egyház központjába. Nem meglepő hát, hogy a papoknak és az apácáknak is számos törvénytelen gyermeke volt, és a pápa sem volt ez alól kivétel.

Rodrigo híres volt páratlan libidójáról, amiről egy seregnyi hölgy megbizonyosodhatott, hiszen rengeteg szeretője volt. Természetesen gyerekek is születtek ezekből a hosszabb-rövidebb kapcsolatokból szép számmal, akik származását ügyesen megszervezett házasságokkal és lefizetett férjekkel igyekezett palástolni. Két gyerekéről, Cesaréről és Lucreziáról azonban mindenki tudott, akik egy Vanozza Cattanei nevű római hölgytől születtek két másik fiúval együtt. Rodrigo több évig tartó kapcsolatot tartott fenn Vanozzával. Közös gyermekeiket különösen szerette és támogatta, olyannyira, hogy Cesaréval és Lucreziával cseppet sem szokványos családi életet éltek: Róma-szerte az a hír járta, hogy szeretők voltak, és a legkülönbözőbb módokon és felállásban éltek együtt szexuális életet. A pletykát Lucrezia első férje, Giovanni Sforza kezdte terjeszteni, és máig nem tudjuk, hogy volt-e valóságalapja, de ha a Vatikánt ekkor jellemző állapotokból indulunk ki, egyáltalán nem lennénk meglepve, ha valóban így lett volna.

2. A transzszexuális királynő

Lánya, Krisztina születése előtt azt jövendölték Gusztáv Adolf svéd királynak, hogy fiú fogja követni a trónon. Amikor a kislány világra jött, a király némiképp csalódott volt, de hamar feldolgozta a traumát: a svéd törvények lehetővé tették, hogy nő lépjen a trónra, ezért elhatározta, hogy erős és bátor uralkodót nevel lányából. Talán sejtette, hogy hat év múlva meghal egy hadjárat során, és nem születik több gyereke. A nevelés olyannyira jól sikerült, hogy Krisztinából valóságos férfit neveltek: remekül vívott, lovagolt és minden korabeli küzdősportban kitűnően teljesített, káromkodott, előszeretettel hordott férfiruhát, és egyáltalán nem konyított az olyan női foglalatosságokhoz, mint a hímzés. A külseje sem volt túl nőies: alacsony volt, kampós orrú, rövidlátó, és a válla is féloldalas volt, ugyanis csecsemőkorában az egyik dadája leejtette, összezúzódott a válla, ami rosszul forrt össze.

Már gyerekkorában kiderült, hogy a leendő királynő rendkívül éles eszű. Több nyelven beszélt, művelt volt és a természettudományok is foglalkoztatták. Levelezett a kor több neves gondolkodójával és tudósával, sőt többüket vendégül látta udvarában is. Nem csoda hát, hogy fokozatosan átvette a hatalmat az államtanácstól, és már nagyon fiatalon kivételesen jó képességű uralkodó vált belőle. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy Krisztina nagy királynőként vonuljon be a történelembe, ám volt egy bökkenő: az államtanács egyre jobban sürgette, hogy kössön házasságot és szüljön trónörököst, ő azonban elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy férfival éljen nemi életet. Szíve ugyanis udvarhölgyéért, Ebba Saperre grófnőért dobogott, akihez szenvedélyes szerelmes leveleket írt - néhány fenn is maradt közülük. A grófnő elfogadta a közeledést, bár nem volt szerelmes Krisztinába, sőt sokak szerint még csak leszbikus sem volt, azt azonban belátta, hogy számos előnnyel jár számára ez a viszony, ami 12 éven keresztül tartott. Természetesen sokaknak feltűnt, hogy valami nincs rendben a királynő magánéletével, de az fel sem merült, hogy viszonyt folytathat udvarhölgyével. Krisztina próbálta halogatni a házasságot, amíg csak lehetett, ám eljött a pillanat, amikor színt kellett vallania. Igaz, nem szexuális irányultságát tárta az államtanács elé, hanem lemondott a trónról unokaöccse javára. Ezután beutazta Európát, végül Rómában telepedett le és ott élt haláláig - meglehetősen botrányos életet. Ebbától el kellett válnia, amikor elhagyta Svédországot, de még évekig írt neki szerelmes leveleket, és más nőkkel vigasztalódott, akik között szép számmal akadtak prostituáltak is.

A puccsban akkori szeretője, a katonatiszt Grigorij Orlov volt segítségére. Miután megkoronázták, grófi ranggal hálálta meg Orlov szolgálatait és elhalmozta értékes ajándékokkal. Az újdonsült gróf afféle hivatalos szeretőként élte napjait az udvarban kapcsolatuk tíz éve alatt. A feljegyzések szerint Grigorij rendkívül jóképű férfi volt, ám műveletlen, durva modorú és iszákos is. Katalin pedig nem volt épp monogám alkat, így konfliktusokból nem volt hiány kettejük között. Egy-egy ilyen szóváltás gyakran tettlegességig fajult, ami azt jelentette, hogy Orlov jól elpáholta a cárnőt, aki az ilyen esetek után napokig nem mutatkozott nyilvánosan, hiszen nehéz lett volna megmagyarázni a testén éktelenkedő sötét foltokat. Hogy miért tűrte Katalin ezt a bánásmódot, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint hálás volt szeretőjének, hogy trónra juttatta, ezért elnézte neki erőszakos viselkedését, mások szerint minden oroszok uralkodója szerette a durva szexet, aminek részét képezték az elfajult veszekedések is Orlovval. Nem tudni, mi az igazság, de az biztos, hogy 10 évnyi kapcsolat után Katalin ráunt szeretőjére, aminek az lehetett az oka, hogy az egyre erőszakosabb lett, szexuális teljesítménye viszont látványosan csökkent a rengeteg elfogyasztott alkoholnak köszönhetően. Katalin kiadta hát az útját, és a hivatalos szerető posztját Patyomkin herceg nyerte el. Grigorij elméje nemsokára megbomlott és meghalt vidéki birtokán.

4. A kis rabszolgalány és az elnök

A függetlenségi nyilatkozat megfogalmazója, Thomas Jefferson sem épp szexuális visszafogottságáról volt híres. Felesége halála után nem vetette meg a kalandokat, amikre párizsi nagykövetként bőven volt alkalma. Szerelmi ügyei addig tartottak, amíg nagyobbik lánya is megérkezett Párizsba, és magával hozta 15 éves, fekete bőrű rabszolgájukat, Sally Hemingst. A későbbi amerikai elnököt ugyanis olyannyira elbűvölte a lány, hogy viszonyt kezdett vele, és egészen Jefferson haláláig együtt éltek. Különös csavar a történetben, hogy Sally valójában Jefferson halott feleségének a féltestvére volt. Egykori apósa ugyanis rabszolga-kereskedő volt, aki nem vetett meg egy kis etyepetyét szebb rabszolganőivel, és ezekből a kalandokból szép számmal születtek törvénytelen gyerekek, például Sally.

Furcsa, felemás viszonyuk volt. Szerelmesek voltak és rendkívül ragaszkodtak egymáshoz, hiszen valóban csak a halál tudta elválasztani őket, mégis Sally mindvégig Jefferson rabszolgája maradt. Ennek okát a kor hasonlóan felemás erkölcsében kell keresnünk. Teljesen bevett és elfogadott dolog volt ugyanis, hogy a fehér férfiak rabszolganőikkel osztják meg az ágyukat, és akár közös gyerekeik is születnek, ám egy fehér férfi és egy szabad fekete nő viszonya finoman szólva is botrányos lett volna, ami gátolta volna Jefferson politikai karrierjét. Maradt hát Sally rabszolga annak ellenére, hogy több közös gyerekük is született és gyakorlatilag házastársakként éltek együtt. A botrány persze így sem maradt el, ugyanis amikor Jefferson 1800-ban harcba szállt az elnöki posztért, politikai ellenfelei megszellőztették furcsa viszonyát, amelytől hangos volt az egész amerikai sajtó. Jefferson soha nem nyilatkozott az ügyben, nem erősítette meg és nem is cáfolta a híreszteléseket, abban bízott, hogy majd elcsitul a botrány, és így is lett: 1801-ben elfoglalta az elnöki széket.