Bereczki Zoltán válás Varga Feri Szinetár Dóra fellépés Balássy Betty
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, kapóra jött Balássy Bettynek és Varga Ferinek a Szinetár Dóra-Bereczki Zoltán házaspár válása. Utóbbinak ugyanis a szétválás bejelentése óta egyre kevesebb fellépése van.

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán sorra halmozták a közös sikereket és fellépéseket. Egy egységként néztek rájuk, akik szerelmes dalokat énekelve járták az országot. Válásuk miatt azonban egyre kevesebbszer hívják őket, pedig ők azt hangoztatták, hogy örömmel duetteznek továbbra is, mert jó viszonyt ápolnak - írja a Blikk. Úgy tűnik, ez a közönséget nem győzte meg.

Forrás: DTK Show / facebook
Forrás: DTK Show / facebook

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán válófélben vannak

Közben a Megasztárból ismert Balássy Betty és Varga Feri telefonja egyfolytában csörög. A már házaspárként élő szerelmesek tehát profitálnak a konkurencia válásán. Betty a lapnak azt mondta: "Rettenetesen sajnáljuk, ami velük történt. Szerintem két nagyon különböző produkció révén soha nem voltunk egymás riválisai, de akik tényleg egy párt szeretnének látni a színpadon, azoknak most valószínűleg mi előbb eszükbe jutunk."

www.mistraliroda.hu
www.mistraliroda.hu

Összhang - Balássy Betty és Varga Feri

Az énekesnő szerint a közönség szereti egy kis időre elfelejteni a hétköznapi gondokat, és örömmel látják azt, ha egy olyan szerelmespár áll eléjük, mint ők. Ferivel már nyolc éve vannak együtt, és ahogy a Life.hu is beszámolt róla, kislányuk mellé bevállalnának még egy gyereket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.