Ők Hollywood legjobban fizetett színésznői az idén

milliomos Angelina Jolie sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Forbes magazin minden évben elkészíti, a legjobban fizetet hírességek toplistáját. Idén Angelina Jolie került a dobogó legfelső fokára, de a többieknek sincs okuk panaszra.

A Forbes legjobban kereső hollywoodi színésznőinek rangsorában a legelőkelőbb helyet Brad Pitt szerelme foglalja el. Angelina ugyanis 2012 júniusa és 2013 júniusa között 33 millió dollárt zsebelt be, ami 13 millióval több, mint a tavalyi eredménye.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Jolie annak ellenére is meg tudta kaparintani az első helyet, hogy 2010-es thrillere, Az utazó óta nem láthattuk a filmvásznon és a legközelebbi megjelenésére is még majd egy évet várnunk kell. Jövő nyáron került ugyanis a mozikba a Disney Maleficent című alkotása, amellyel a színésznő 15 milliót kaszált. A második helyen a mindössze 22 éves Oscar-díjas Jennifer Lawrence végzett, akinek 26 milliót sikerült összejátszania az idén. Az Éhezők viadalával ismertté vált színésznő a film első részéért kevesebb, mint 1 milliót kapott, ám a sorozat folytatásával már lényegesen szebb összeg ütötte a markát. Kristen Stewart a maga 22 milliójával csak a harmadik helyet szerezte meg, de még így is örökre hálás lehet a sorsnak, hogy egykor őt választották ki Bella Swan szerepére, hiszen a Twilight saga nélkül most valószínűleg meg sem közelíteni a dobogót.
A Top10-es lista további szereplőit itt tudod megnézni. Irigykedni ér.

Megszólalt a gyászoló Lea Michelehttp://www.life.hu/szorakozz/20130730-cory-monteith-amerikai-szinesz-halala-kapcsan-lea-michele-amerikai-szineszno.htmlŐk a leghíresebb vámpírok (18+)http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130715-mozi-film-szorakozas-ok-a-leghiresebb-vampirok.htmlFelhagy a színészettel Johnny Depp?http://www.life.hu/szorakozz/20130729-johnny-depp-amerikai-szinesz-abbahagyja-a-szineszetet.htmlPeter Jackson befejezte A hobbit forgatásáthttp://www.life.hu/szorakozz/20130729-peter-jackson-befejezte-a-hobbitfolytatasok-forgatasat.htmlElhunyt az ismert indiai színészhttp://www.life.hu/szorakozz/20130729-elhunyt-dzsagdish-radzs-indiai-filmszinesz-a-bollywoodi-rekorder-aki-144.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.