Advent a Duna-partján: programok a fővárosban

karácsony advent szórakozás program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több tucat fővárosi helyszínen tartanak karácsonyi vásárokat és kapcsolódó kulturális programokat, s egyre több kerület nyit korcsolyapályát a téli ünnepek előtt.

A II. kerület a Mechwart ligetben, Óbuda a Fő téren, Újpest pedig a Szent István téren tart karácsonyi várást, ahol számos zenés családi és gyerekprogrammal, tematikus előadásokkal várják a látogatókat az adventi időszakban.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Józsefvárosba december 5-én a finn Mikulás, Joulupukki látogat el, akivel a Mátyás téren, a Horváth Mihály téren és a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél személyesen találkozhatnak a gyerekek, a kerületi gyertyagyújtás és a díszvilágítás felkapcsolása a Mikszáth téren lesz december 2-án, ahol ünnepi műsor és vásár várja az érdeklődőket.

A Ferencvárosban a Bakáts téren és a József Attila-lakótelepen, Újbudán pedig több helyszínen tartanak ünnepi koncertekkel egybekötött vásárt. Az Őrmezei Közösség Házban egyebek mellett karácsonyi művészpiac lesz, s a XI. kerület karácsonyfadísz-készítő és versíró versenyt is szervez a gyerekeknek, az alkotásokat a kerületi időseknek osztják majd ki.

A XV. kerületben 14 helyszínen lesznek adventi programok, amelyekbe a kerületben működő egyházak is bekapcsolódnak. A rákospalotai Wesselényi vásárcsarnokban kézműves- és fenyővásár lesz december 15-én, az egész napos kulturális kínálatban pedig a KoMa színház és a kerületi fiatalok betlehemes játéka is szerepel. A pestújhelyi közösségi ház három péntek este Diafilmes téli estéket tart, s több helyszínen is lesz ajándék- és mézeskalácskészítés.

A XVI. kerületben az Erzsébetligeti Színházban és a sashalmi piacon, Rákosmentén a Fő téren lesz karácsonyi vásár, s utóbbi helyszínen hétről hétre gyerekműsorokkal, valamint az egyházak, oktatási intézmények együtteseinek műsorával várják a látogatókat.

Kispesten Adventi fények, illatok elnevezéssel lesz karácsonyi készülődés december 1-jén, ahol bárki elkészítheti otthona ünnepi díszeit, koszorúit, s a kerület központjában játékokkal, mesemondóval, bábelőadással várják a gyerekeket. Pesterzsébeten a sétálóutca, vagyis a Kosuti köré szerveződnek a programok, a Mikulás-ünnepségen "jóság kaláccsal és a vidámság kakaóval" várják a kicsiket.

A belvárosi önkormányzat december 2-án a Szent István téren nyitja meg az Adventi vásárt, s ugyanitt a hónap közepén ajándékosztást szervez a kerületi rászoruló gyerekeknek. Az V. kerületieknek lesz kedvezményes fenyőfavásár, s december harmadik hetétől folyamatosan karácsonyi élelmiszercsomagokat osztanak a gondozásban élő, illetve 90 év feletti lakosoknak, valamint a helyi civil és egyházi szervezeteken keresztül a kerületi lakosoknak.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Forrás: MTI/Mohai Balázs

A XII. kerület karácsonyi adománygyűjtő akciót indított. Az angyalok a földön járnak címmel, s negyedik alkalommal rendezik meg a betlehemépítő programot is, amelyben több tucat közösség helyezi el alkotásait a hegyvidéki közterületeken. A polgármesteri hivatal mellett adventi vásár is lesz.

A XIII. kerület is több rendezvényt tart karácsonyhoz kötődően, és az önkormányzat természetbeni és pénzbeli támogatást nyújt az ellátottaknak, gondozottaknak és családtagjaiknak.

Az I. kerület idén is megrendezi a Városházán a hagyományos adventi koncertsorozatot: december 2-án a Bartók Táncegyüttes, egy héttel később a Bojtorján együttes ad koncertet, december 16-án pedig Kodály Zoltánra emlékeznek születésének 130. évfordulója alkalmából. Az utolsó adventi koncerten, december 23-án a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar tagjai lépnek fel Bach-művekkel. A koncertek mindegyikére ingyenes a belépés.

Újpesten vasárnap délutánonként lesznek komolyzenei hangversenyek a Városháza dísztermében, Kőbányán pedig a Mindenki Templomában rendeznek jótékonysági hangversenysorozatot, az ingyenes rendezvényeken Mozart, Bach és Händel művei csendülnek fel. Ugyancsak a X. kerületben, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban december első hétvégéjén csokoládéfesztivált rendeznek, ahol 14 ország mutatja be karácsonyi szokásait, ízeit.

A XVIII. kerület sportos adventet tart: Pestszentlőrincen a régi piac területén a 400 négyzetméteres jégpálya köré csoportosul a vásár, ahol koncertek és jégtáncbemutató is lesz. Januártól a Bókay-kertben lehet majd korcsolyázni, jégkorongozni. A jégpályák más kerületekben is népszerűek ebben az időszakban: a XIII. kerület december végéig a Számítástechnikai Általános Iskola sportudvarán biztosít ingyenes korcsolyázási lehetőséget, de lesz korcsolyapálya a XVII. és a XIX. kerületben is. Csepelen a Szent Imre téri buszvégállomásnál nyitnak jégpályát, ahol december 1-jén audiovizuális elemekkel tarkított "jégdiszkó" lesz a 18 éven aluliaknak.

Forrás: MTI


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.