Alec Baldwin Rómában találja meg ifjúkori önmagát

film filmművészet mozi szórakozás program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Római vakáció Woody Allennel: ezúttal az olasz főváros biztosítja a helyszínt az idős mester történetei számára, aki lassan körbeturnézza Európát a városfilmjeivel. A hangvétel a régi, a hangulat cseppet fásult. Rómának szeretettel, kritika.

Woody Allen régen szinte minden filmjét a lakóhelyén, szeretett városában, New Yorkban forgatta. Egy ideje azonban előszeretettel készít filmeket Európában, sőt a 2005 óta forgatott nyolc mozijából hét az öreg kontinensen készült: a Match Point, Füles, Kasszandra álma, Férfit látok álmaidban négyes Londonban, a Vicky Cristina Barcelona nyilván Barcelonában, az Éjfélkor Párizsban pedig értelemszerűen a francia fővárosban.

AFP/Photo12
AFP/Photo12

Ehhez a sorhoz csatlakozott most a Rómának szeretettel, amelyre a hírek szerint kimondottan Róma városa kérte fel a rendezőt, miután látták az idegenforgalmi reklámfilmnek sem utolsó Éjfélkor Párizsbant. Talán ezért is van az, hogy míg a párizsi és barcelonai filmekben (sőt a londoni filmek nagy részében is) fontos szerepet kapott maga a város, a helyi társadalom, a hagyományok és a mentalitás, addig itt Róma csak háttér. Mintha nem lett volna Woody Allennek saját, személyes (akár kitalált) története a városról, hanem egyéb ötleteit applikálta volna a megbízáshoz, mindegyikbe téve néhány olasz szereplőt és turistalátványosságot.

AFP/Photo12
AFP/Photo12

Ezt az érzést erősíti az a tény is, hogy a filmben nem egy, hanem négy darab Rómában játszódó történetet láthatunk, amelyek párhuzamosan futnak egymás mellett, és nem is függenek össze. A két szellemesebb sztori egyike egy olasz kisemberé (Roberto Benigni hozza a formáját), aki egy nap arra ébred, hogy híresség lett belőle, ami pedig ezután következik, az nem más, mint egy görbe tükör napjaink celebkultusza elé. A másik történet egy Rómába a feleségével érkező amerikai operarendezőé (Woody Allen hosszú évek után ismét szerepet vállalt a kamera előtt is), aki a lánya olasz jövendőbelijével és annak szüleivel megismerkedve megfejti a titkot, hogy miért tud mindenki jobban énekelni a zuhany alatt.

AFP/Photo12
AFP/Photo12

A két vontatottabb és csak egy-két jó poént felvonultató történetszálból az egyik olyan, mintha Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című novellájának adaptációja lenne: benne a középkorú építészt játszó Alec Baldwin tér vissza ifjúsága helyszínére és éli újra fiatal önmagával (Jesse Eisenberg) az akkori emlékeket és szerelmeket. A másik pedig egy naiv vidéki fiatal párocska római kalandjait mutatja be: a fővárosba érkezve elkeverednek egymás mellől, és az ifjú férj egy dögös prosti (Penélope Cruz) oldalán kénytelen átvészelni a félreértéseket, a csinos feleség pedig egy filmsztárral keveredik félreérthető helyzetekbe.

A négy történet mindegyike ízig-vérig Woody Allen-es: jobb pillanataikban a rendezőlegenda nagy filmjeinek szenzációs humorát és az emberi természettel kapcsolatos éles megfigyeléseit idézik, gyengébb jeleneteikben pedig azt a fásult rutint, amivel Woody Allen évente gyártja az újabb és újabb filmjeit - mintha már nem is azért készítené őket, mert mondanivalója van, hanem pusztán a filmcsinálás öröméért. Ettől függetlenül persze a Rómának szeretettel még így is kellemes kikapcsolódást jelent egy késő nyári estére.

Kiknek ajánljuk?

- akik szeretik Woody Allen európai "városfilmjeit"
- akik egy kis könnyed kirándulásra vágynak Rómában
- akik megnéznék Penélope Cruzt dögös prostiszerepben

Kiknek nem ajánljuk?

- akik Woody Allentől a régi filmjei frissességét várnák el
- akik arra számítanak, hogy a történetben kiemelt szerepet kap Róma városa
- akik nem szeretik a több szálon futó és ezeket nem összekapcsoló filmeket

Brit filmklasszikusok - 10 film, amit neked is látnod kellhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120827-szorakozas-mozi-program-10-brit-film-amit-neked-is-latnod.htmlAmikor a férfi legjobb barátja egy plüssmackóhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120824-ted-mozi-szorakozas-amikor-a-ferfi-legjobb-baratja-egy.htmlÍgy vetkőznek a csillagok - sztriptíztáncosok a mozibanhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120822-film-szorakozas-program-igy-vetkoznek-a-csillagok-sztriptiztancosok-a.htmlTe milyen emlékeidet változtatnád meg? A jövőben megteheted!http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120817-mozi-szorakozas-film-te-milyen-emlekeidet-valtoztatnad-meg-a-jovoben.htmlNők, akiket felsőbbrendűnek tartanak a férfiakhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120815-szorakozas-film-mozi-nok-akiket-felsobbrendunek-tartanak-a-ferfiak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.