Mindenki elgondolkozott már életében legalább egyszer azon, hogy milyen lenne valaki más testében létezni, vagy csak eltölteni ott egy kis időt. Erre az ősi emberi kíváncsiságra és vágyra építenek azok a történetek, amelyekben ez tényleg meg is valósul - és a filmipar különösen szereti az ilyen sztorikat, hiszen meghökkentőek, látványosak, és még a színészeknek is alkalmat szolgáltatnak a bravúrokra.

Testcsere férfi és nő között, két ellentétes életvitelű ember között, szülő és gyerek között; egy ember fiatalabb és öregebb énje között: nem meglepő módon elsősorban a vígjátékok élnek ezzel a fogással, ritkábban pedig a fantasztikus filmek. Családi és párkapcsolati drámák körében nem szokott előfordulni, de most mégis ez történt: az eddig színésznőként ismert Sylvie Testud (Piaf, Lourdes) első rendezésében ehhez az elsőre furcsának tűnő párosításhoz nyúlt.

A film főhőse a fiatal Marie, akit egy nyári kaland közben ismerünk meg: épp összejön és szerelembe esik egy helyes fiúval, a születésnapi bulija után együtt töltik az első éjszakát... Aztán másnap Marie felébred, 41 éves, van egy kisfia, a tegnap esti helyes fiú a férje, egy hatalmas lakásban élnek az Eiffel-torony lábánál, és épp válni készülnek. Ahogyan a hasonló típusú vígjátékokban, így ebben a filmben is az első szakasz az abszurd helyzetek soráé: hogyan próbálja meg kideríteni Marie, hogy mi történt, majd hogyan próbál megfelelni az új élete támasztotta kihívásoknak. Később aztán a hangsúly a férje és a közte lévő viszonyra kerül: megpróbálja megmenteni a véglegesen elveszni látszó házasságát - hiszen ő azt se tudja és érti, hogy mitől ment tönkre.

Tippjei mondjuk lehetnek, mert az "új" élete nem igazán tetszik neki: arra kell rájönnie, hogy időközben könyörtelen üzletasszony lett belőle, aki nem teszi épp boldoggá a körülötte élőket. A film innentől kezdve ügyesen egyensúlyoz a testcserés abszurd mozi és a párkapcsolati dráma között, nem billen át egyik irányba sem túlzottan, és végig képes fenntartani az érdeklődést annak tekintetében is, hogy mi lesz a végkifejlet. Ahogyan pedig az lenni szokott, a színészeknek ez örömjáték: Juliette Binoche élvezettel használja egy fiatal lány gesztusait egy öregebb testben, Mathieu Kassovitz pedig néhány egyszerű eszközzel is érzékeltetni tudja a férj elmúlt tizenöt évének fájdalmait.

A végén persze az egész arról szól, hogy miként áruljuk el azt a valakit, akik fiatalabban voltunk, és ha elárultuk, akkor van-e valamiféle visszaút. A Valaki más élete szerint a helyzet nem reménytelen.