Elcsattantak az első csókok a ValóVilágban!

csók Való Világ RTL Klub villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Villa lakóit még mindig Oli bekattanása foglalkoztatja, többnyire elítélően nyilatkoznak az Évához intézett pocskondiázó, megalázó monológról.

Leginkább az indulat az, ami megdöbbentette a társait, bár Gigi ezt a helyzetet egyáltalán nem úgy kezelte volna, ahogy Éva. Egész biztosan nem a vigyorgás lett volna a reakciója. Oli átgondolta, mennyit árthatott magának ezzel az akcióval, így utólag megbánta ugyan, de most sem gondol mást Éváról.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB

Színpadi csókversenyt rendeztek a Villában, mindenki próbált valami áthidaló megoldást találni, hogy elkerüljék a testi kontaktust. A nyertes Laci és Zsófi lett. Győzelmük Lacinak köszönhető, aki egyszerűen egy nyelves puszival lepte meg Zsófit.

Rondán beszélnek a Villalakók, így szerették volna kicsit megregulázni őket, egy-egy csúnya szóért csípős paprikakrémmel kenték be a szájukat. Hát, még jó, hogy ez csak egy nap feladata volt, különben sok Szandika alteregó szédelegne a Villában virsliszerű ajkakkal.

Anikó kifakadt Alekoszra, idegesíti a szerinte perverz férfi nyomulása, pedig szegény Alekosz még a pamacsokat is eltüntettette a hónaljáról a nagyobb siker reményében. Dolgoznak a hormonok, Szandika tán maga sem érti vonzalmát Jersey iránt, de tény, hogy összebújva aludtak. Már hiányoltuk a csendes srácot, jelenlétéből sokat nem láttunk még, na de majd most!

Ketten költöztek tegnap a Villába, Zsuzsi valamint hű társa: egy vibrátor. Persze kellőképpen kiakasztotta a lakókat a bombanő érkezése, aki egyáltalán nem szégyenlős, hiszen már az első órában megvált ruháitól. Főleg Gigi és Anikó hőbörög egyelőre, de vajon mit szól majd a másik dudás, Szandika?

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Olivér durván megalázta Évát a Villában - videóval!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101209-oliver-kirohanasa-videoval.htmlVV Zsuzsi: Dubaiból a villába költözött?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101208-zsuzsi-a-tizenharmadik-lako.htmlDöbbenet: Frigid a ValóVilág rosszkislánya!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101208-frigid-a-valovilag-rosszkislanya.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.