sértegetés Éva Való Világ valóságshow Alekosz VV4
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csúnyán megsértette az érdi biztonsági őr a törtető lányt, miközben a zenehét alkalmával épp szöveget írtak. Hárpiának titulálta, majd hozzátette, hogy Éva csak elméletileg szép nő, gyakorlatilag az arca "tiszta vakolat".

Junior horkolt, Ani kiosztotta Évát, Szandika pedig kampányol

Kasza Tibi első estéje a villában nem volt túl pihentető és csendes, ami azt illeti. Junior horkolásától képtelen volt aludni. A rapper srác gégéje feladta, és a túlélésért küzdött. Tibi szerint ez nem egészséges, kiszabadulásukkor első útja a gégészetre fog vezetni - Juniort kézen fogva, természetesen.

Hamarosan indul a vadiúj websorozatunk, a Belém bújt a kisördög! Addig is játsszatok és nyerjetek velünk!




Majd ébredés után Anikó közölte Évával, hogy se a villában, se a külvilágban hallani sem akar róla. Ezek után a törtető lány továbbra is Giginek panaszkodott.

Mivel a fitt hét abszolút győztese Jerzy volt, így újabb ajándékkal gazdagodott a szépfiú: a villa végső elhagyása után egy kétszemélyes wellnesshétvégén vehet részt. Közben a lakók nem tudnak a kiválasztás gondolatától megszabadulni, folyamatosan taktikai megbeszéléseket tartanak. Szandika menni akar, és Évát pedig kint hagyni.

Alekosz lehordta Évát

A zenehét folytatódik, ugyanis péntekre egy profi produkcióval kell előállni a két csapatnak. Ehhez két zseniális szakembert kaptak segítségül: Kasza Tibit és L.L. Juniort. A közös programok általában összekovácsolják a csapatot, de ezúttal az okostojás és a törtető lány kötötte össze a bajszát a csapatnév-választáson. A vita odáig fajult, hogy Alekosz az ágyából is kitessékelte a lányt. Ám a sztori itt nem ért véget, a szövegírás közben a hedonista görög egyenesen "hárpiának" nevezte barátnőjét. Majd tetézte azzal, hogy kijelentette: Éva arca csupa vakolat.



A lakók Tibinek önthették ki a szívüket

Kasza Tibi a villa alkalmi pszichológusa lett, így megragadta az alkalmat, hogy a lakókról minél több dolgot megtudjon. Jerzyt egyből lerohanta a Gigi-témával. A szépfiú kiöntötte a szívét a zenésznek, és elárulta neki, hogy Gigit nagyon szereti, ő élete párja, és szexeltek is. Viszont Rácz hugica nincs így elájulva a köztük lévő szappanoperától. Szandika nem tudott újat mondani, se mutatni, ahogyan Tibivel való megbeszélése után se lett több. Alekosz viszont sajnálni fogja, hogy ha egyszer vége lesz a játéknak, ugyanis ő az életét alakította ki odabenn. Majd saját magát elemezte, hogy ő hogyan látná magát a tévé képernyőjén.



Life.hu Ladies Night nőnapi parti a Dokk Caféban!

Gyere velünk és ünnepeljük együtt a Mi napunkat egy exkluzív parti keretében, melyen a garantált szórakozáson túl számos meglepetésre is számíthatsz.

Jelentkezz ingyen belépőkért!



Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.