nőgyógyászat rosszfiú VV Olivér felvilágosítás Való Világ 4 kukkolás orvosi rendelő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevesen tudják, hogy Olivér édesapja nőgyógyász. A villa egykori vagánya éppen ezért már gyerekkorában is intenzíven érdeklődött a női nem iránt. Testvérével együtt a kulcslyukon keresztül próbálkoztak meglesni a papájuk munkáját, pontosabban a pácienseket.

rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv


Természetesen a vagány srác apukája már jó előre felkészült gyerekei kíváncsiskodó csínytevéseire és kérdéseire. Sikeresen elbarikádozta a munkaterületét, így a tini fürkésző tekintetek semmit sem sejthettek, mégis tudták, hogy az ajtó mögött különös dolgokban lehet része az apukájuknak. "Az édesapám nőgyógyász, s mikor gyerekek voltunk, akkor kezdtük el kapizsgálni, hogy fater mit is csinálhat a magánrendelőjében. Ekkora 'jó' gyerekek lévén, a kulcslyukra hagyatkozva próbáltunk női ciciket és egyéb testrészeket meglesni, sikertelenül, ugyanis édesapánk erre jó előre, maximálisan felkészült. A történetet ekkor bebuktuk, viszont a kérdések alól nem bújhatott ki, amit nem is tett volna meg sohasem. Felvilágosított minket, és ellátott jó tanácsokkal is bennünket. Azt a tudást, amit akkor nyertünk tőle, azóta is kamatoztatjuk" - nevetett fel hangosan a villa egykori fenegyereke, akinek édesapjával való kapcsolatát kitűnőre értékeli.

RTL sajtóklub
RTL sajtóklub

"Soha nem szerette volna, hogy mi orvosok legyünk. Fater akkor volt boldog, amikor mi is. Annak örült, ha azt tanultuk, csináltuk, amit mi akartunk, és nem ő. Mindig, minden körülmények között kiállt értünk, még akkor is, amikor orbitálisan nagy hibát követtünk el, vagy amikor olyat tettünk, amire nem voltunk büszkénk, ő akkor is ott volt és kihúzott a bajból" - tette hozzá nagy büszkén Olivér, akinek édesapja semmilyen téren nem szeretne szerepelni a médiában, és a fiát is kérte, hagyja ki nyilatkozataiból. Azt azért még elárulta a borostás gazfickó, hogy miután elhagyta a luxusvillát, édesapja csak annyit mondott neki: "Büszke vagyok rád."


Bálint Antóniát látni se akarja egykori szerelmehttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110520-balint-antoniat-latni-se-akarja-egykori-szerelme.htmlNyuszómuszó lecserélte Gregor Bernadettet egy másik színésznőrehttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110520-nyuszomuszo-lecserelte-gregor-bernadettet-egy-masik-szinesznore.htmlVV Gigi új szerelme Müller Attilahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110519-vv-gigi-uj-szerelme-muller-attila.htmlLebukott! Alekosz menyasszonyjelöltje durva szexet is vállal!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110519-alekosz-egyik-szerelme-durva-szexet-vallal.htmlGörbe férfiasság nem menő - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110512-franco-marco-gorbe-ferfiassag-nem-meno-pasiszemmel.htmlCsillag Születik: Távozott a népszerű táncos produkcióhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110522-csillag-szuletik-tavozott-a-nepszeru-tancos-produkcio.htmlSzerelem a legfölsőbb szinteken: Próbára tették Alekosz férfiasságát!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110521-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-probara-tettek-alekosz-ferfiassagat.htmlTúl sokat hangoskodott, szomszédai feljelentették a Csillag Születik sztárjáthttp://www.life.hu/hazitunder/20110521-tul-sokat-hangoskodott-szomszedai-feljelentettek-a-csillag-szuletik-sztarjat.htmlÍgy ütötték ki a tinik Árpa Attiláékat a Nagy Duettbenhttp://www.life.hu/life/galeria/20110521-igy-utottek-ki-a-tinik-arpa-attilaekat-a-nagy-duettben.htmlGarantáltan függést okoz! Hétfőn startol a Csalfa Karmahttp://www.life.hu/szeress/20110521-garantaltan-fuggest-okoz-hetfon-startol-a-csalfa-karma.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.