VV5: Balhék sorozata a villában

VV5 buli VV Seherezádé VV Péter balhé Való Világ 5 VV Vera Való Világ valóságshow VV Kinga VV Attila RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elillant az ünnepi béke a villa falai közül: Kinga Verával rúgta össze a port, Attila Csabával, Gergő pedig Seherrel. Péter rámozdult Eszterre, Veronika után az ügyvédlány karjaiban keresi a boldogságot. Eszter erre csúnyán ráfázhat, hiszen a szilikonszájú lány is Péter miatt esett ki.




Ódaírást kaptak feladatként a villalakók, amit csoportokban kellett elkészíteniük. Kinga nem akart egy csapatban lenni Verával, aki jól kiosztotta a cselszövőt, majd a Harry Potterből ismert Hisztis Mirtillhez hasonlította. Úgy tűnik, az apró ajándékok mellett egy kis energiát is kapott Kingus az édesapjától, mert nem hagyta magát, és óvodás módjára csúfolta a pornós lányt testi hibái és vélt igénytelensége miatt. Csaba és Fecó nem állt a cselszövő mellé a csetepatéban, amin szintén kiakadt a hisztérika. Attila védelmébe vette Kingát, miközben jól megmondta a magáét Csabának. Az ódák elszavalása után Eszter kifaggatta Kingát, hogy mi volt az a szájkarate a nappaliban közte és Vera közt.

Tipp! Hírességek, akik 2011-ben hunytak el. Kattints a galériáért!



A karácsonyi bulizást tombolasorsolással zárták a villalakók. Peti egy filmnézést nyert, amihez Esztit választotta partnerül. Vera egy vacsorát nyert, ahova Fecót, Csabit és Sehert hívta partnereknek. A villán kívüli szabadidős program fődíját Seher nyerte, aki hosszas gondolkodás után Gergőt választotta maga mellé. A sittes fiú nem érezte szívből jövőnek a döntést, amit szóvá is tett a táncoslánynak. Az alfahím még hosszasan pampogott Fecóéknak, hogy Seherezádé mennyire óvodás aggyal gondolkodik. Peti kapott Serry bizonytalanságán, és udvarolni kezdett a lánynak, de aztán ott kellett hagynia, mert filmet kellett néznie Eszterrel. Az ügyvédlány annyira megfeledkezett a külvilágról Péter társaságában, hogy a film közben egymást ölelgették és cirógatták.A mozizás után Pufi meglepődve tapasztalta, hogy Vera az ágyában aludt. A valóságshow-veterán annyira megrettent a nem várt hálótárstól, hogy nem mert behuppanni a saját fekhelyére, ezért Seher mellett keresett menedéket.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.