Cserháti Tamara lett Magyarország szépségkirálynője

2012.06.09. 22:51

Látványos élő show-val jelentkezett ismét a TV2, melynek során kiosztották a megtisztelő Miss World Hungary, Miss Universe Hungary, a Miss Earth Hungary és a Miss Intercontinental címeket.

A 20 legszebb lány - eredetileg 21-en voltak, de Hajdú Péter produceri döntése alapján egyiküket túl kerekdednek találták - a herceghalmi felkészítő táborban hétfőn esett át még egy utolsó rostán, így a mostani gálán már csak tizenketten szerepeltek, közülük választott királynőket a szakmai zsűri.

Fotó: TV2


Az estét a műsor egyik zsűritagja, Kasza Tibi nyitotta egy dallal, melyhez a háttértáncot természetesen a 12 legszebb lány szolgáltatta. A két műsorvezető, Till Attila és Tatár Csilla ismertették az este forgatókönyvét.

A lányok összesen négy fordulóban mutathatták meg magukat, először fürdőruhában, aztán  koktélruhában, majd fehérneműben, s mivel mindegyik kör után kiesett két lány, az utolsó, estélyi ruhás vonuláson már csak hat versenyző vett részt.

A zsűri 13 tagját is bemutatták, Kasza Tibor zeneszerző, fotós, a műsor hivatalos fotósa, Jakob Zoltán szépségszakértő, Michelisz Norbert autóversenyző, Gyulai Zoltán, a Magyarország Szépe Kft. társtulajdonosa, Maráczi Ákos üzletember, dr. László Zsolt plasztikai sebész, Benes Anita divattervező, Pantl Péter, a Playboy és a CKM főszerkesztője, Kis-Szigeti László Zsolt, a Global Life Broker alapítója, Szávay Ági teniszező, Zsidró Tamás mesterfodrász, Murányi Marcell, a Blikk főszerkesztője és Szabó Dóra, a 2011-es Miss Earth Hungary döntötték el a versenyzők sorsát.

 

 

Az első hat lány kisfilmjének megtekintése után Radics Gigi énekelt egyet, a reklám után pedig a másik hat lány bemutatkozását nézhettük végig. Mindezek után végre elkezdődött az első, fürdőruhás kör, Bereczki Zoltán unalomig ismételt dalával a háttérben. A pontszámok összegzése után távozott az egyetlen szőke lány, Kovács Nikolett és Gombos Alíz.

A maradék tíz lány tovább vonulhatott a színpadon a koktélruhás második fordulóban, melyhez Kökény Attila szolgáltatta a háttérzenét. A legfiatalabb, 17 éves versenyző, Egedi Niké és Görög Réka Dorottya távozott - természetesen mosolyogva - ebből a körből.

Tizenötször jelentették be ma este, hogy Alexandra Stan világsztár lép fel a színpadon, végre ez a pillanat is elérkezett - a láthatóan unott énekesnőből hiányzott mindaz a finomság, amivel a királynőjelöltek bájoskodták át a műsort. A következő kisfilmben a felkészítő tábor nehézségeit ecsetelték, megnézhettük, hogyan edzettek, sétálgattak, gyakoroltak a lányok Robi D-vel, és hogyan nézegették a szponzorok különböző termékeit.

Fotó:TV2

A harmadik körben Bereczki Zoltán következett újra, a szenvedélyes előadást a fehérneműben, angyalszárnyakkal riszáló versenyzők törték meg időnként. A szárnyakat a zsűri döntése alapján Almassalma Zita és Palcsó Tamás aktuális barátnője, Csábi Tünde csatolhatta le.
 
Bencsik Tamara és Kökény Attila közös produkciója hófehérben húzta az időt, míg a hat továbbjutó átöltözött estélyi ruhába az utolsó megmérettetésre. Radics Gigi dala mellett legyezgette a fehér ruhás versenyzők haját a "szél", majd a pontszámok egyeztetése idejére - majdhogynem egyetlen nem megasztáros előadóként -  újra Alexandra Stan adta elő legnagyobb slágerét - bár még mindig látszott rajta, hogy legszívesebben valahol máshol ünnepelné a születésnapját.

Az eredményhirdetésen először a tavalyi győztesek érkeztek a színpadra, hogy átadják koronáikat. Elsőként a Miss Intercontinental díjat ítélték oda, melyet a nézők szavaztak meg a véleményük szerint legszebb lánynak, Bencsik Emerenciának. Miss Earth Hungary a zsűri döntése alapján Kocsis Alexandra lett, míg Miss Universe Hungary a tavalyi műsorban is szereplő Konkoly Ágnes.

A Miss World Hungary címet Cserháti Tamara nyerte el. Szunai Lindától a koronát és a szalagot, míg a szponzoroktól autót, lakást, modellszerződést, utalványokat és egyévnyi energiaitalt is kapott, okkal törölgethette hát könnyeit.

Távozik a Barátok közt egyik legrégebbi szereplője a sorozatbólhttp://www.life.hu/legykepben/20120609-eltunik-a-baratok-kozt-egyik-legregebbi-szereploje-a-sorozatbol-nemeth.html Heteken belül végleg elválik férjétől Keresztes Ildikó?http://www.life.hu/legykepben/20120608-csupan-heteken-kerdese-es-elvalik-ferjetol-keresztes-ildiko.html Szorul a hurok a színész nyaka körül! Egyre többen teregetik ki eltitkolt múltját John Travoltánakhttp://www.life.hu/legykepben/20120608-kiderult-hogy-homoszexualis-kapcsolatban-elt-egy-ferfival-a-nyolcvanas-evekben.html Sokkot kapott saját látványától balesete után az ismert autóversenyzőhttp://www.life.hu/legykepben/20120606-dtk-show-niki-lauda-sokkolt-a-sajat-latvanyom.html Durván kritizálta a Szépségkirálynő-jelöltek produkcióit a TV2 műsorvezetőjehttp://www.life.hu/legykepben/20120607-hajdu-peter-durvan-kritizalta-a-szepsegkiralyno-jeloltek-produkcioit-kasza-tibitol.html Malek Andrea imádja, hogy háromgyerekes anyukahttp://www.life.hu/legykepben/20120607-malek-andrea-imadja-hogy-haromgyerekes-anyuka-egy-kave-szily.html Rózsaszínűre festette a haját Nicole Richiehttp://www.life.hu/legykepben/20120607-rozsaszinure-festette-a-hajat-nicole-richie.html

 

 


 

versenyszépségkirálynőszépség