A TV2 sztárja nagy beismerése: Csak negyven évesen jött elő belőlem az "ember"

Kárász Róbert jegygyűrű könyvírás fiatalok szerelem segítés jótékonykodás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csipkelődő, szókimondó Kárász Róberttől a reggeli Mokkában gyakran tartanak interjúalanyai, hiszen senkit sem kímél. Éppen ezért okozott nagy meglepetést, amikor jótékonykodásba kezdett. A "szívtelen"-nek titulált műsorvezető elárulta, minek köszönhető, hogy előjött belőle az "ember".

"A munkámat imádom, olyannyira a hobbim, hogy valójában nem is tekintem igazán munkavégzésnek. A negyvenedik születésnapom azonban hozott valami fordulatot, egyfajta hiányérzetet. Ekkor jött egy éjszakai álom, egy megérzés, egy gondolat, hogy valami fontosat, hasznosat kellene végeznem. Azt éreztem, hogy mindazt a tudást, tapasztalatot, amit az évek alatt gyűjtöttem, azt a kapcsolatrendszert, amit kiépítettem, valami jóra, hasznosra kellene fordítanom. Így már a harmadik jótékonysági akciómat szerveztem meg ebben az évben" - avattott be Kárász élete egyik fordulópontjába és elmesélt, hogy kedvesének nagy szerepe volt legutóbbi megmozdulásában.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

"Róza a párom frissdiplomás. Nagyon sok órát, estét töltöttünk azzal, hogy kitaláljuk, hogyan tovább, merre kéne elindulnia. Az ő hatására döntöttem el, hogy igenis segítenem kell a nagybetűs életbe kilépő fiatalokon. Mindenképp szeretném, ha hagyománnyá nőné ki magát a rendezvény. Szeretnék egy állásbörzét és egy nemzetközi konferenciát is létrehozni ebből a jelenségből. Tervezek egy könyvet is megjelentetni a témával kapcsolatban, aminek a megírását Róza vállalta fel, illetve már maga a könyv ötlete is tőle származik" - mesélte Robi, majd elmondta, hogy a felreppenő pletykákkal ellentétben még nem jegyezte el fiatal párját.

"Róza törökországi nyaralásunk alatt egy romantikus vacsora keretében kapta tőlem a gyűrűt. Kétségtelen, hogy büszkén hordja, és szépen díszíti az ujját, azonban ez még nem eljegyzési gyűrű. Így ha abba a fázisba érnénk, hogy eljegyzésre kerül a sor, arról mindenki tudni fog időben, ugyanis tisztában vagyunk a minket körülvevő érdeklődéssel" - árulta el sejtelmes mosollyal az arcán a Mokka műsorvezetője.

Hihetetlen! 30 éve elveszett barátnőjére bukkant rá az ismert műsorvezetőhttp://www.life.hu/legykepben/20120913-jaksity-kata-30-eve-eltunt-osztalytarsara-talalt-ra-a-kozossegi.htmlHihetetlen! 30 éve elveszett barátnőjére bukkant rá az ismert műsorvezetőhttp://www.life.hu/legykepben/20120913-jaksity-kata-30-eve-eltunt-osztalytarsara-talalt-ra-a-kozossegi.htmlMegszólalt Claudia menedzsere: "Nem volt betervezve a mellbimbó-mutogatás"http://www.life.hu/legykepben/20120914-claudia-nyakig-begombolkozva-jelent-meg-este-nem-tervzte-a-reggeli.htmlNem akart gyermeke nélkül elutazni a díjátadóra Dobó Katahttp://www.life.hu/legykepben/20120914-dobo-kata-szineszno-magaval-vitte-amerikaba-kislanyat-szofit-a-dijatadora.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.