Majdnem meghalt az ismert magyar énekes - Sürgősen kórházba kellett vinni

betegség Komár László tüdőembólia rosszullét kórház énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindössze pár percen múlt a híres magyar énekes élete. Komár Lászlót élettársa, Kriszta szállította kórházba, és azonnal az intenzív osztályra került.

Ha csak öt perccel később ért volna vele a kórházba, már nem lehetett volna megmenteni az életét. Végzett volna vele a tüdőembólia - számolt be a Blikk. "Ez nem egyedül az én érdemem" - mondta szerényen Kriszta, aki szó szerint megmentette szerelme életét.

Komár Lászlónak le kellett mondania a szeptember 22-i fellépését, mert úgy érezte, kiújult a gerincsérve, de ezúttal gyengének is érezte magát. Elment a kiropraktőrhöz, ahova járni szokott elektromos kezelésre, de nem javult az állapota, és köhögni is kezdett. Múlt kedden aztán szó szerint rátört a mellkasi fájdalom, és olyan erőtlen lett, hogy mozogni is alig bírt. Rögtön felhívta orvos barátját, aki azonnal tüdőembóliára gondolt, és utasította Komár élettársát, hogy ültesse kocsiba és vigye kórházba.

A kórházba Kriszta is beköltözött az énekessel, és gondosan ápolja őt. "A kórházban megtanultam, milyen ápolást igényel, csak annyit kérnék Laci ismerőseitől és a médiától is, hogy most hagyják őt gyógyulni nyugalomban. Az ő kérése volt, hogy a Blikken keresztül adjak tájékoztatást, de már a telefonját is kikapcsolta, annyian hívták" - adta hírül a pár kérését a portál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.