Robert Pattinson gyermekvállalás Kristen Stewart házasság terhes Alkonyat színészek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A két szerelmes színész már nemcsak beszélnek a családalapításról, állítólag jó ideje a tettek mezejére léptek, és most közös gyermeküket várják - írja az OK! magazin.

Az amerikai lap úgy tudja, a 22 éves színésznő már áldott állapotban van, és könyörög párjának, hogy vegye el feleségül, mielőtt megszületik a baba. Az Alkonyat sztárjai állítólag már azt tervezgetik, hogy milyen legyen a babaszoba. Pazar körülményeket akarnak biztosítani születendő gyermeküknek, és Angliában, Pattinson szülőhazájában szeretnék felnevelni a picit.

AFP
AFP

A pár körülbelül négy éve van együtt, de nyáron szakítottak egymással, miután Kristen megcsalta barátját egy nős rendezővel, Rupert Saundersszel - írja a Blikk. Pattinson ezután elköltözött közös otthonukból, de némi huzavona után a színésznőnek sikerült kiengesztelnie őt, és szeptemberben újra összeköltöztek.

"Kristen kiöntötte a szívét Robertnek, és meggyőzte arról, hogy az affér egyszeri botlás volt, ami soha többé nem fordul elő. Tisztázták érzéseiket és rájöttek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, és együtt képzelik el a jövőt" - mondta egy barát a lapnak.

Itt született Harry Potter! 780 millióért kelt el J. K. Rowling házahttp://www.life.hu/anyaskodj/20121126-tobb-mint-ketmillio-fontert-elkelt-jk-rowling-korabbi-edinburghi-haza.htmlVáratlanul hazaköltözött a sztárpárhttp://www.life.hu/legykepben/20121123-benedek-tibor-haromszoros-olimpiai-bajnok-vizilabdazo-es-felesege-epres-panni.htmlPorrá égett áldozatok: a spontán öngyulladáshttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121126-spontan-emberi-oneges-ongyulladas-hires-esetek-es-elmeletek.htmlÉvekig nem beszélt édesapjával az Alkonyat sztárjahttp://www.life.hu/szeress/20121126-evekig-nem-beszelt-edesapjaval-az-alkonyat-sztarja-nikki-reed.htmlFiatalabbra cserélte kedvesét az Alkonyat sztárjahttp://www.life.hu/szeress/20121120-az-alkonyat-sztarja-peter-facinelli-szinesz-uj-baratnoje-jaimie-alexander.htmlCsontsoványra fogyott az Alkonyat sztárjahttp://www.life.hu/tested-lelked/20121110-csontsovanyra-fogyott-az-alkonyat-sztarja-nikki-reed-szineszno.htmlEgyre rosszabbul néz ki a megcsalt modell - Az Alkonyat szépsége tette tönkre a nőt?http://www.life.hu/ez-zsir/20121017-egyre-rosszabbul-nez-ki-a-megcsalt-modell-liberty-ross-.htmlTávoltartási eljárást indít gyermeke apja ellen Halle Berryhttp://www.life.hu/legykepben/20121126-halle-berry-amerikai-szineszno-tavoltartasi-eljarast-indit-gyermeke-apja-ellen.htmlBeperelték a nézők silány koncertje miatt a népszerű énekesthttp://www.life.hu/legykepben/20121126-katt-williams-amerikai-enekest-bepereltek-a-nezok-silany-koncertje-miatt.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.