Autójában ülve rabolták ki Kern András feleségét

feleség színész rendőrség Kern András rablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Remegő hangon hívta fel Kern Andrást felesége, Judit asszony, akit fényes nappal, autójában ülve raboltak ki - írja a Blikk.

Hétfő délután három óra körül a Kossuth-díjas színművész felesége épp autójában várakozott Budapesten a III. kerületben, amikor egy motoros melléhajtott, és egy fémtárggyal beverte az autó ablakát. A motor utasa egy szempillantás alatt benyúlt az ablakon és felmarkolta az asszony táskáját, amelyben iratok és pénz is volt, majd a rablók azonnal elszáguldottak - tudta meg a Blikk. A bulvárlap értesülései szerint a rendőrök órákig helyszíneltek.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Forrás: MTI/Kovács Attila

"Igen, valóban kiraboltak, de nem kívánok nyilatkozni. A körülményekhez képest jól vagyok" - erősítette meg a rablás tényét a Blikknek Kern András felesége. A lap elérte a művészt is, aki csupán annyit mondott, hogy sajnálatos módon az utcán tartózkodó szemtanúk nem siettek a felesége segítségére.

A bulvárlap egyik olvasója arról is beszámolt, hogy lövéshez hasonló robajra és üvegtörés hangjára lett figyelmes, akkor látta, hogy rablás történik - ő tájékoztatta a lapot is. A rendőrség sajtóügyeletese elmondta, nem ez volt az egyetlen rablás tegnap, amit ilyen módszerrel követtek el.

Ismét nyerő pozícióba került a színész, már humorizál is börtönbüntetésénhttp://www.life.hu/legykepben/20121203-stohl-andras-szinesz-nyerte-a-vi-otp-bank-lovas.htmlTragédia! Lelőtte barátnőjét, majd önmagával is végzett az ismert sportolóhttp://www.life.hu/legykepben/20121203-jovan-belcher-amerikai-sportolo-lelotte-baratnojet-majd-onmagaval-is-vegzett.htmlBejelentette a királyi család Katalin terhességéthttp://www.life.hu/legykepben/20121203-terhes-katalin-hercegno-vilmos-herceg-felesege-most-mar-hivatalosan-is.htmlHerpeszt villantott Kim Kardashianhttp://www.life.hu/legykepben/20121203-kim-kardashian-amerikai-sztar-herpeszt-villantott-rettenetesen-kikeszult.htmlZámbó Krisztián kibukott az apját gyalázó műsorvezetőrehttp://www.life.hu/legykepben/20121203-zambo-krisztian-xfaktor-enekese-kibukott-az-apjat-gyalazo-musorvezetore-sebestyen.htmlA toxikológián kötött ki a Mokka műsorvezetőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121203-a-toxikologian-kotott-ki-a-mokka-musorvezetoje-tatar-csilla-amikor.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.