Oláh Gergő a 2012-es X-Faktor-nyertes!

2012.12.16. 22:32

Szoros volt a küzdelem az X-Faktor két finalistája között egész nap. Az RTL Klub egész délután közvetítette a műsor kulisszatitkait, az énekesek készülődését az utolsó élő adásra. Többször is megmutatta a csatorna a szavazatok állását, de a végső hajrában Oláh Gergő lett a befutó, Antal Timi szavazati csak a második helyre voltak elegendők.

Bár az X-faktor idei győztesét tegnap is megtudhattuk volna, a két énekesnek egy külön estét is szenteltek, amit nemcsak a 12 döntőssel, de különféle extra produkciókkal is igyekeztek színesíteni. Kezdetnek a két főszereplő, Timi és Gergő énekelt, melyhez tíz korábbi társuk is csatlakozott, majd a megható dal egyszercsak átcsapott egy furcsa gangnam style előadásba.

 

 

Bánfihunyadot és Salgótarjánt is kapcsolták, ahol az őrjöngő rajongók üvöltöttek hol érdekes, hol biztató szavakat - Barabás Évi még karancslapujtői népviseletbe is beöltözött a cél érdekében. Timi és Gergő ma este elsőként kedvenc dalukat adták elő, ezután következtek az újabb meglepetés duettek, majd a győztes dalát énekelték el.

 

 

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Oláh Gergő kedvenc James Brown dalával indította el az estét, mégpedig nagyon jól. A mentorok alig jutottak szóhoz a közönségtől, Ildi csak arra kérte Gergőt, hogy maradjon ilyen, Miklós győztesnek nevezte, Geszti Péter szerint pedig versenyzője maga a zene.

 

 

Antal Timi minderre Leona Lewis Over The Rainbow című dalával felelt, nem kevésbé tökéletesen. Mentora a kisfilmben arról beszélt, hogy Timiben önmagát látja, és előbb vesztené el a hitét önmagában, mint benne. Csalódnia biztosan nem kell majd, hiszen Timi hatalmasat énekelt, a dal egyszerre volt megható és mutatta meg a fiatal énekesnő hihetetlen tudását. Ferót elrepítette  a mesék birodalmába, Ildinek a lélegzete is elakadt, Miklós pedig azt ecsetelte, hogy egy olyan pillanatot kapott a sorstól, amit soha nem fog elfelejteni.

 

 

A meglepetés-duettek előtt Geszti Péternek kellett teljesítenie a fogadalmát, így Nóri vezényletével előadott egy gangnam style táncot, ami nem is ment olyan rosszul, mint amennyire tartott tőle.

 

 

Gergő mindezek után az első verseny győztesével Vastag Csabával adta elő annak dalát, Timi pedig a tavalyi győztessel, Kocsis Tibivel énekelt hasonlóan jót.

 

 

A Törj ki a csendből című győztes dalt kifejezetten a mai estére írták, s mindkét versenyző előadta egymás után. Gergő és Timi is nagyon jól teljesítették a feladatot, továbbra is lehetetlen eldönteni, melyikük jobb énekes, mindketten beleadták szívüket-lelküket - Timi előadása után ráadásul még az élő adásban pityergő Malek Miklóst is megcsodálhattuk.

 

 

A két énekes szinte fej-fej mellett haladt, a műsor vége előtt fél órával is 49-51 százalékban oszlottak meg a szavazatok.

 

 

Míg a maradék voksokat gyűjtötték, a Hooligans, a 12 döntős extra produkciója illetve Presszer Gábor és Tóth Gabi dala töltötte ki az időt.

 

 

A finálé végén Nóri Gergő nevét kiáltotta, így Oláh Gergő lett a 2012-es X-faktor győztese. Mindenki sírt, egy nő berohant, kivitték, és az általános ováció után még Nóri is sírva kérdezgette az örömtől teljesen kikészült Gergőt, akinek még a győztes dalát is el kellett énekelnie.

 

 

 

51-49% az állás az X-Faktor két döntőse között!http://www.life.hu/legykepben/20121216-vasarnap-delutan-egy-orakor-5149-az-allas-az-xfaktor-ket.html Sorsfordító győzelmet vár az X-Faktor mentorahttp://www.life.hu/legykepben/20121213-xfaktor-mentora-hisz-benne-hogy-olah-gergo-enekes-fog-nyerni.html Csobot Adél esett ki az X-Faktorból!http://www.life.hu/legykepben/20121215-csobot-adel-esett-ki-az-xfaktor-tehetsegkutato-dontojebol-antal-timi.html Ráment Zámbó Krisztián magánélete az x-faktoros szereplésrehttp://www.life.hu/legykepben/20121214-zambo-krisztian-jimmi-fia-az-xfaktor-versenyzojenek-parkapcsolata-veget-ert.html Eltűnt a süllyesztőben az X-Faktor tavalyi énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20121211-xfaktor-tavalyi-versenyzoje-lil-c-a-verseny-utan-eltunt-a.html Nem bánja a melegfilmet az X-Faktor sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121211-szabo-david-az-xfaktor-versenyzoje-nem-banja-hogy-melegfilmben-szerepelt.html Különös foglalkozást választana magának az X-Faktor versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121207-szabo-david-az-xfaktor-enekese-allatokkal-foglalkozna-valamilyen-segelyszervezet-kereteben.html Ördög Nóra még sosem volt ilyen gyönyörűhttp://www.life.hu/legytrendi/20121216-ordog-nora-musorvezeto-az-xfaktor-dontojeben-gyonyoru-ruhat-viselt.html Kislányt vár Ördög Nóra!http://www.life.hu/legykepben/20121214-ordog-noranak-az-rtl-klub-musorvezetojenek-es-ferjenek-nanasi-pal.html
Ördög NóraNagy FeróGeszti PéterMalek MiklósKeresztes IldikóOláh GergőAntal TimiX-Faktorgyőztesfinálétehetségkutatóénekesek