gyilkosság P. László Bándy Kata ítélet életfogytiglani büntetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megvan az ítélet: életfogytig tartó fegyházra és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte a Pécsi Törvényszék P. Lászlót Bándy Kata ügyében, és kizárta feltételes szabadlábra helyezését.

A bíró emberölés bűntette, valamint kifosztás miatt mondta ki bűnösnek P. Lászlót. Ez a legsúlyosabb kiszabható büntetés. Ezen kívül meg kell fizetnie a 12 milliós bűnügyi költséget is - tudósít az [origo].

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó Bándy Katát, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta. P. László korábban beismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Azzal védekezett, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.