divattervező gyilkosság halál Király Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jelek szerint az ismert magyar divattervezőt, Király Tamást egy selyemsállal fojthatta meg gyilkosa.

Ahogy megírtuk, vasárnap hajnalban holtan találták Király Tamás divattervezőt. Vasárnap még úgy lehetett tudni, hogy a férfit saját lakásában agyonverték, a Blikk azonban tudni véli, hogy az áldozatot egy selyemsállal fojtotta meg a tettes, aki a történtek után átrendezte a helyszínt.

Forrás: www.facebook.com/kiralytamas
Forrás: www.facebook.com/kiralytamas

A divattervező alteste meztelen volt, a rendőrök azonban egyelőre nem tudják, hogy a halál esetleg egy rosszul sikerült szexuális aktus következménye volt-e. Király Tamást szomszédai szerették, halkszavú emberként ismerték, akinek azonban meglehetősen kiterjedt baráti köre volt. Halála estéjén is vacsoravendégeket fogadott, akik később távoztak tőle. Éjszaka azonban valakit fogadhatott, akit ő maga engedett be a lakásába, mert erőszakos behatolásnak nyomát nem találták a nyomozók.

A férfi holttestére szomszédja talált rá.

Forrás: AFP
Forrás: AFP
Kövesd az Akkor és Most oldalt a Facebookon!


Érdekel a retró? A régi idők nagy filmjei, nezéi, sztárjai? Kövesd az Akkor és Most oldalt és szemezgess a gyönyörű fotókból és képösszeállításokból.


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ AKKOR ÉS MOST OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.