ByeAlex: "Az egyetlen bűnöm, hogy írtam egy dalt"

nyertes zsűritag partiarc fáradság alvás ByeAlex énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
ByeAlex még nem tudja, hogy ezentúl hogyan fog kinézni egy átlagos napja, csak abban biztos, hogy zeneírás fogja kitenni a hétköznapjait és ősszel beül a következő A Dal című verseny zsűrijébe.

Eddig őt bírálták, hamarosan pedig ő fogja mások produkcióját megítélni, ugyanis ma az MTVA bejelentette, hogy számítanak ByeAlexra A Dal című produkció következő szériájának zsűrijében. Az Eurovíziós Dalfesztiválon 10. helyen végzett zenész hullafáradtan vett részt hazai sajtótájékoztatóján, és úgy tűnik, hozzászokott a kíváncsiskodókhoz. Nem feszengett úgy, mint élete első interjúján és kedvesen beszélgetett az újságírókkal.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Négy napja nem aludtam jól, szédelgek is rendesen. Volt ez a bevonulási műsor, amikor egy hídon kellett menni. Akkor, ha a társaim nincsenek velem, akár be is szédültem volna a népek közé, ami ciki lett volna. Igyekszem majd jobban lenni, most nagyon fáradt vagyok, kifárasztott az elmúlt pár hét. Pihenés következik és utána onnan folytatjuk, ahol A Dal előtt tartottunk. Csomó történet van bennem, van mit írnom, mondanom, a dalokban benne lesznek az érzéseim. Sok érdekes dolog történt velem, sok rossz és sok vicces, még nem volt időm átgondolni az elmúlt két és fél hónapot. De össze fogom szedni a gondolataimat. Remélem, a fülfájásom is elmúlik, ami eléggé zavart a fellépések során. Gyógyszert nem szedtem rá, de már nem foglalkozom a kérdéssel" - mesélte az énekes, akit bántottak az őt ért igazságtalan kritikák.
"Nem értettem, hogy miért kapok ennyi hideget-meleget a fórumokon. Az egyetlen bűnöm az, hogy írtam egy dalt és nyertem. Valamiért öt-hat ember rossznak akar beállítani, pont azok, akiket sokan olvasnak ebben az országban. Én úgy gondoltam, hogy én fordított helyzetben nem tennék ilyet, és ebből csak úgy tudok jól kijönni, ha odateszem magam. Sikerült, és örülök az eredménynek. Én a dán nyertesnek drukkoltam" - mondta ByeAlex, aki tisztában van vele, hogy megváltozik az élete.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Biztosan nem tudom ugyanúgy folytatni az életemet, mert nem lehet, de igyekszem minél normálisabban élni a mindennapjaimat, ahogy eddig is próbáltam. Még nem tudom, hogy hogyan fog kinézni egy átlagos napom, majd kiderül. Biztos a zeneírás lesz a legfontosabb, nem vagyok egy partiarc, a menő helyek távol állnak tőlem. Már két éve a fővárosban, a belvárosban élek, közel a Bazilikához. Az utca embere vagyok, bárki találkozhat velem" - osztotta meg velünk gondolatait ByeAlex.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.