Barátnőjéhez menekült Debreczeni Zita

modell áramkimaradás Debreczeni Zita árvíz költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fotográfusként ismert modell helyzete sem irigylésre méltó, ugyanis össze kellett pakolnia értékeit és háziállatait, két kiskutyáját és cicáját és el kellett hagynia  Római-parti lakását. Zita a biztonság kedvéért tartalék élelmiszereket szerzett be - tudta meg a Life.hu.

"Egész nap változik az információ, hogy mikor kapcsolják ki az áramot, most éppen este 8 óra van beígérve. Az alagsorban lévő tárolókból már korábban ki kellett minden üríteni, és hiába van az emeleten a lakásom, oda sem mehetek vissza. Később lakásról lakásra járnak és ellenőrizni fogják, hogy mindenki elhagyta-e az otthonát. Én az egyik barátnőmhöz költözök az összes háziállatommal együtt"- osztotta meg velünk Zita, aki küldött nekünk fotót is a házánál álló vízről.

Forrás: Debreczeni Zita
Forrás: Debreczeni Zita

Debreczeni Zita fotója

Budapesten hétfőre várják a Duna tetőzését. A fővárosban 20 helyszínen folyik a védekezés. Budapestnél a vízállás elérte a rakpartok szintjét. Közben megkezdték az ideiglenes gát építését a Margitszigeten Tarlós István főpolgármester utasítására. Szükség esetén a Batthyány téri metróállomást is lezárhatják.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig ingyenesen hívható telefonvonalat indított el. A 06-80-205-500-as zöldszámot a lakosság még gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatása érdekében hozták létre. Az érdeklődők információkat kaphatnak a +36-1-469-4347, a +36-20-820-0089, valamint a +36-1-469-4168 számokon is. Arra kérnek mindenkit, kizárólag indokolt esetben, az árvízi helyzettel kapcsolatos információkért hívják a telefonszámot, hogy elkerülhető legyen a vonalak túlterhelése - írja az MTI.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.