Megúszta athéni kalandját VV Éva

VV Éva Való Világ Baukó Éva sztár RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fellélegezhetett Baukó Éva, hiszen a félresikerült athéni kirándulása után visszatérhetett Budapestre.

Ahogy a Life.hu is megírta, a ValóVilág egykori Törtetője Miss Budapestként utazott a görög fővárosba, hogy ott képviselje hazánkat, de ott balhézni kezdett, állítása szerint hamar kiderült, hogy prostitúcióra akarták kényszeríteni.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Éva a kétes ajánlatoknak ellenállt, ekkor elszeparálták a többi versenyzőtől egy másik szállodába, de nem biztosították a hazautazását, neki pedig nem volt pénze a repülőjegyre. Végül azonban sikerült annyi pénzt szereznie, hogy hazajöhessen. "A szervező mondta, dolgozzam le az árát, hogy ott lehetek. Azt kérdezte: mit képzelek, hogy ingyen lesz a repülőjegyem? Túl sok pénzem nem volt, végül az egyik versenyzőlánynak sírtam el a bánatom, ő adott 20 eurót. És a szervezőtől szereztem még százat" - mesélte a Blikknek Éva. A szőkeséget az a Répás Lajos csábította ki a szépségversenyre, aki ellen kerítés miatt jelenleg is eljárás folyik.

Börtön fenyegeti 50 Centethttp://www.life.hu/legykepben/20130704-50-cent-rappert-csaladon-beluli-eroszakkal-es-vandalizmussal-vadoljak.htmlImádnivaló ikreivel pózol Charlie Sheenhttp://www.life.hu/legykepben/20130704-charlie-sheen-szinesz-edes-fotot-posztolt-twitter-oldalara-ahol-negyeves.htmlKétkezi munkával lazít Mészáros Árpád Zsolthttp://www.life.hu/legykepben/20130627-meszaros-arpad-zsolt-magyar-szinesz-fozessel-es-kerteszkedessel-lazit.htmlAmy anyja tudta, hogy lánya fiatalon fog meghalnihttp://www.life.hu/legykepben/20130704-amy-winehouse-mamaja-janis-azt-mondta-soha-nem-gondolta-hogy.htmlSaját fűszerkeveréket kutyul a gasztrokibichttp://www.life.hu/legykepben/20130702-sagi-szilard-a-tv2-hal-a-tortan-gasztrokibice-fuszerkevereket-tervez.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.