Kerényi Miklós Máté X-Faktor Muri Enikő szerelem sztár RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor egykori versenyzője állítólag a Ghost című darab próbái során szeretett bele színpadi partnerébe, Kerényi Miklós Mátéba.

Új álompár születhet az Operettszínházban. A Blikk információi szerint ugyanis egymásba szeretett Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté.

Fotó: Debreczeni Zita
Fotó: Debreczeni Zita

Nem csoda, ha közel kerültek egymáshoz, hiszen a Ghost című musicalben szerelmespárt is alkotnak. Nem ők lennének az első pár, akik ilyen módon találnak egymásra, ráadásul most épp mindkettejük szíve szabad. "Nagyon jóban vannak! Talán ez még nem szerelem, de sokkal több mint két kolléga kapcsolata, szinte már egy párként élnek. Kerényi csaknem mindennap ott alszik Enikőnél, együtt fekszenek, együtt ébrednek, nagy közöttük az összhang. Bár figyelnek arra, hogy ne jelenjenek meg együtt semmilyen nyilvános eseményen, azért egyszer-kétszer ellátogatnak belvárosi szórakozóhelyekre" - nyilatkozta a lapnak egy bennfentes.

Kisvárda posztumusz díszpolgára lett Cipőhttp://www.life.hu/legykepben/20130710-bodi-laszlo-ciponek-posztumusz-diszpolgari-cimet-adomanyozott-kisvarda.htmlCsonka András vakmerőnek tartja Hujberthttp://www.life.hu/legykepben/20130710-csonka-andras-magyar-szinesz-vakmeronek-tartja-hujber-ferenc-magyar-szineszt.htmlFejest ugrott a Balatonba, eltört a nyakahttp://www.life.hu/legykepben/20130710-derekig-ero-vizbe-ugrott-fejest-egy-fiu-balatonalmadinal-eltort-a.htmlMa is könnyű érettségit vásárolnihttp://www.life.hu/legykepben/20130709-ma-is-konnyu-erettsegit-vasarolni.htmlIgazi botrányhőssé vált Hujberhttp://www.life.hu/legykepben/20130709-hujber-ferenc-magyar-szinesz-tobb-botranyba-keveredett-mar.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.