lehallgatott telefonbeszélgetés Andy Vajna Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jó ideig lehallgatta a Nemzeti Nyomozó Iroda Vajna Tímeát. De nem ő volt az egyetlen. 

Timi Répási Lajos, a Miss Hungary szépségversenyek tulajdonosa miatt került a rendőrség látókörébe. A férfi ugyanis modelleket közvetített üzletembereknek, emiatt nyomozni kezdtek ellene, végül vádemelési javaslat lett az ügy vége. "A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozás iratait 2014. január 28-án vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte" – nyilatkozta a Blikknek az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Állítólag a nyomozók közel 100 modell telefonját lehallgatták a férfi miatt, köztük pedig nem egy híresség is volt. Vajna Tímeát 2012 májusában a Nemzeti Nyomozó Iroda ki is hallgatta, és Répásról faggatták. A lehallgatásról azonban nem tudott a filmproducer neje. "Fogalmam sem volt róla, hogy lehallgatták a telefonomat. Ezt nem közölték velem a mai napig sem. Répás Lajossal egyébként úgy kerültem kapcsolatba, hogy felkért műsorvezetőnek, ám végül nemet mondtam" – mondta a Blikknek Tímea.

Répás 4 éve közvetített lányokat itthon és külföldön, sokaknál a munka feltétele a próbaszex volt. A férfi a napilapnak azt nyilatkozta, ő nem bűnös kerítésben, mert semmilyen módon nem kényszerítette a lányokat erre a munkára. "Modellek, jog- és orvostanhallgatók, kismamák kortól függetlenül, körülbelül kétszázan kértek tőlem hoszteszmunkát. Palácsik Tímeát hat évvel ezelőtt ismertem meg, amikor modellként dolgozott. Nagyjából három éve nem találkoztunk, talán telefonon beszéltünk, de akkor is csak a modellkedésről volt szó közöttünk" – nyilatkozta a férfi.

Csajos estét tartott Vajna Tímeahttp://www.life.hu/bulvar/20140120-vajna-timea-andy-vajna-felesege-csajos-partit-tartott-las-vegasban.htmlIgazi csajos partit tartott Vajna Timi Las Vegasban.TV + BulvárBanderas mellett mosolyog Vajna Tímeahttp://www.life.hu/bulvar/20140106-vajna-timea-andy-vajna-felesege-antonio-banderassal-sielt-egyutt-aspenben.htmlA híres filmproducer újdonsült arája illusztris társasággal hódolhatott kedvenc téli sportjának.TV + BulvárDögösen bulizott Vajna Tímeahttp://www.life.hu/bulvar/20131128-vajna-timea-bertok-maja-andy-vajna-berki-krisztian-katz-david-videojaban.htmlAmíg Vajna Tímea melltartó nélkül bulizott, addig Andy Vajna a Farkasházy-perről, Bertók Maja az őt ért fizikai erőszakról, Berki Krisztián pedig az Édes élet-beli népszerűségéről mesélt kollégánknak. Katz Dávid videója. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.