Istenes Bence halálra rémisztette műsorvezető társát

Music Fm rádió Istenes Bence Pordán Petra betörő műsor rémálom RTL Klub István Dániel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pordán Petra rémálmát valóra váltotta műsorvezető társa.

A Music Fm reggeli műsorának, az Önindítónak műsorvezetői Pordán Petra, István Dániel és Istenes Bence a rémálmaikról meséltek. Kiderült, hogy Bence vadállat fóbiáját álmodja verejtékes álmaiban, Dani attól retteg, hogy kocsival egy folyóba zuhan és az ablakon keresztül lassan beszivárog a víz. Pordán Petra pedig még a hálószobája ajtaját is magára zárja esténként, hiszen már szinte betegesen fél visszatérő rémálmától, hogy alvás közben meglepik a betörők.

Forrás: Music Fm

Bencének és Daninak sem kellett több, szövetkezve Petra barátjával, megszerezték a lakás kulcsát és a hálószobát is kinyittatták. Istenes Bence, a műsor szerkesztője, Háder György kíséretében hajnal 4-kor megjelent az édesdeden alvó Petra ágyánál, vészjósló hangokat hallatva. A hatás leírhatatlan, viszont meghallgatható, hiszen a rádiós fiúk rögzítették az ébredés, az eszmélés és a rémület hangjait, amit persze adásban is közzétettek.

Ide kattintva tudod meghallgatni Petra reakcióját.

Cuki öleb lett a kóbor kutyábólhttp://www.life.hu/news/20140312-elkepeszto-atvaltozas-kutyaformajura-nyirta-a-kobor-kutyat-egy-kanadai-allatvedo-csoport.htmlRá sem lehetett ismerni arra az ebre, amelyet kanadai állatvédők vettek a szárnyuk alá és nyírták újra kutyaformájúra.NewsOrigoRekonstruálják a gyilkosság helyszínét – folytatódik Pistorius perehttp://www.life.hu/news/20140312-a-baratnoje-meggyilkolasaval-vadolt-oscar-pistorius-targyalasanak-nyolcadik-napja.htmlNyolcadik napjához ért a barátnője megölésével vádolt, amputált lábú sportoló tárgyalása.News--Vadidegenek első csókja – forradalmi videóhttp://www.life.hu/news/20140311-husz-vadidegent-kertek-fel-hogy-eletukben-eloszor-csokolozzanak.html20 ismeretlennek (köztük azonos neműeknek is) kellett összetapasztani a száját. Az eredmény egy nagyon különleges videó.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.