Újabb meglepő fejlemény az Oszter-ügyben

Forrás: MTI/Beliczay László -
Kossuth-díjas ittas vezetés vád rendőrség tagadás baleset kár Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrség Oszter Sándort vádolja az egyik bevásárolóközpontban történt rombolásért. A színész azonban tagadja, hogy ő okozta volna a hatalmas kárt a parkoló burkolatán.

Ahogy a Life.hu is megírta, Oszter Sándor februárban a MOM parkban a falnak és egy márványoszlopnak hajtott terepjárójával, amivel 700 ezres kárt okozott. Azóta nyomozás folyt az ügyben és Oszter azt is állította, hogy nem ő vezette az autót, ami a balesetet okozta. Most pedig mást vádol a súlyos károkat okozó rongálással - írja a Blikk.

Forrás: MTI/Beliczay László

„A rendőrség valóban kihallgatta az ügyben ügyfelemet. Ittas gépjárművezetés miatt gyanúsították meg. De ő azon az állásponton van, hogy ezt nem követte el, ezért panaszt tett ez ellen. Az én jogi álláspontom szerint nem is követhette el, mert nem út, hanem más szerepel a tulajdoni lapon. Ezt az álláspontomat azonban a nyomozó hatóság még nem bírálta el" - mondta Balogh Gábor, Oszter jogi képviselője.

Oszternek csaknem egymillió forintot kellene a MOM Park üzemeltetőjének kifizetnie a rongálás miatt.

„Ha én csináltam a kárt, akkor kifizetem. De minden jel arra utal, hogy nem is én csináltam. Ott erről fénykép nem készülhetett. Lefotóztam, hogy korábban már lesodorták a mészkőlapot. Azóta lefestették az egészet. Érdekes módon azonban ez rajta sincs a számlán" – mondta a furcsa sztorit a lapnak Oszter.

Régebben a színész közleményében azt állította, hogy elismeri, figyelmetlenül vezetett és az okozott kárt megtéríti. A színész jogi képviselője, Balogh szerint viszont még korai azzal foglalkozni, hogy kifizeti-e ügyfele a kiszámlázott összeget.

„Ez még idő előtti kérdés. Van egy álláspontunk arról, hogy mekkora kár keletkezett, és arról is, hogy ki okozhatta. Ez egy biztosítási káresemény. Ha ő okozta, akkor az a biztosító kártérítésére tartozik" – magyarázta Balogh.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.