Nemzeti Adó- és Vámhivatal Eurovíziós Dalfesztivál vállalkozás NAV Megasztár Tolvai Renáta Kállay-Saunders András végrehajtás adó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Megasztár 2010-es győztes énekesnője állítólag elfelejtette befizetni az adóhátralékát, ezért végrehajtás indult ellene.

Tolvai Reni sikeres promóciós turnén volt néhány hete Miamiban és New Yorkban, ezért nem tudta párját, Kállay-Saunders Andrást elkísérni az Eurovízió döntőjére. A sok munka miatt a Blikk információja szerint az énekesnő nem fizette be időben a vállalkozására eső adót sem, hiszen a NAV listáján megtalálható a végrehajtással érintettek között.

Forrás: FEM3

„Sajnos az adminisztrációban nagyon rossz vagyok, és a sok munka mellett nem figyeltem erre kellően oda" – mondta a lap megkeresésére Reni, aki elárulta, pontosan mi a helyzet a vállalkozásával, és mekkora a baj.

„Ez a vállalkozás már hónapok óta passzív. Kis összegű hátralékom van, amit részletekben elkezdtem már fizetni. Nagyon sajnálom ezt az egészet, de természetesen befizetem" – tette hozzá az énekesnő, akinek aligha okozhat gondot a részletfizetés, hiszen tele van az idei naptára fellépésekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.