Alekosz nem engedi dolgozni kedvesét

Forrás: facebook/Alkeosz -
Betty Alekosz Joshi Bharat dolgozni Beszélgetések Joshi Bharattal ValóVilág 4
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Betty, Alekosz párja tanulhat, de munkát nem vállalhat. Az Okostojás ugyanis nem engedi neki.

Alekoszt látta vendégül műsorában Joshi Bharat. A ValóVilág4 győztese azt mondta, szerelme, Betty akkor segít a legtöbbet, ha nem csinál semmit. Szerinte ez nem aranykalitka, mert bárhova elmehet a lány.

„Nagy köszönettel tartozom Bettynek, mert hihetetlen toleranciával élte meg velem az elmúlt három évet" – kezdte Alekosz, akinek sajátos véleménye van barátnőjéről, aki - ahogy fogalmaz - a sarokban elvan, mint egy tárgy. „Ő egy olyan típus, aki ha leül oda, ott is marad egész nap. Nem engedem dolgozni, hiszen gondoskodom róla. Betty pedig egyáltalán nem érzi úgy, hogy nem veszi ki a részét az életből, sok helyre járunk együtt. Tanulnia szabad, de dolgozni nem engedem. Munkahelyre nem mehet el" – zárta rövidre a magyarázatot Alekosz, aki biztos a csábítóktól félti Bettyt, akit esetleg a munkahelyén lecsapnának a kezéről.

Kishíján a tengerbe zuhant Andy Vajnahttp://www.life.hu/bulvar/20140527-andy-vajna-producer-majdnem-a-tengerbe-zuhant-cannesban-amikor-a-yacht-amin-tartozkodott.htmlAndy Vajna és Vajna Tímea 10 napot töltöttek a Cannes-i filmfesztiválon. Az egyik híresség yachján való hajókázás azonban majdnem tragédiába torkollott.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huGyurcsík Tibi nem érez csalódásthttp://www.life.hu/bulvar/20140527-gyurcsik-tibit-enekes-az-x-faktor-szlovakiai-dontojeben-harmadik-lett-igy-lemaradt-a-fodijrol.htmlA fiatal énekes a szlovák X-Faktorban harmadik helyezést ért el. A Life.hu-nak azt mondta, elégedett az eredménnyel és nem csalódott, hogy lemaradt a busás fődíjról.TV + Bulvár--Szegény VV Aurelio: letiltották, elhappolták a nevéthttp://www.life.hu/bulvar/20140528-vv-aurelio-nevevel-visszaeltek-a-kozossegi-portalon.htmlHiába gondolta úgy VV Aurelio, hogy a legnagyobb közösségi portálon saját, privát profilt hoz létre hivatalos rajongói oldala mellé, a Facebook letiltotta azt.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.